Magyar Kupa - A Mezőkövesd legyőzésével nyolcadszor a Honvédé a trófea
A Budapest Honvéd története során nyolcadik alkalommal diadalmaskodott a labdarúgó Magyar Kupában: a tavaly is döntős kispestiek 2-1-re győzték le a Mezőkövesd csapatát a Puskás Arénában rendezett szerdai fináléban.
A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette magasba a trófeát, amelyet ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közösen adott át.
A fővárosiak győztes gólját az a Djordje Kamber szerezte, aki ezt megelőzően három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét.
A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége a bajnokságból, mivel jelenleg harmadik az OTP Bank Ligában.
Magyar Kupa, döntő:
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
---------------------------------------------
Puskás Aréna, 10 000 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Neszterov (33., öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.)
sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.), illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.)
Budapest Honvéd:
----------------
Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma - Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.)
Mezőkövesd Zsóry FC:
--------------------
Szappanos - Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) - Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic - Zivzivadze, Pekár (Jurina, 79.)
A magyar szövetség tájékoztatása szerint mind a tízezer jegy elkelt, amit a járványügyi helyzetben áruba bocsátottak. A szurkolók többnyire betartották a távolságtartást, ez alól kivételt jelentett a két kapu mögötti rész, ahol táborok foglaltak helyet. A kispestiek hazai pályán érezhették magukat, mert egyrészt egy hete már játszottak a Puskás Arénában, másrészt többen buzdítottak nekik.
Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum, a találkozó elején ugyan valamelyest többet volt a labda a mezőkövesdieknél, ráadásul a Honvéd térfelén, de fölényük egyetlen helyzetet leszámítva meddőnek bizonyult. A 25. percben kötelezően elrendelt ivószünetet követően fordult a kocka, akkor a piros-feketéknél volt többet a labda, és ha szerencsés körülmények között is, de megszerezték a vezetést Kamber megpattanó lövésével. A borsodiak egyenlítésére viszont alig néhány percet kellett várni, ugyanis az elődöntőben remeklő Tujvel "bevédte" Pekár 25 méteres szabadrúgását. A hibája után is bizonytalan volt Tujvel, egy lövés középre pattant ki róla, de a szünetig nem esett több gól.
A második játékrészt egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, sorra vezette a veszélyes akciókat, a Honvédnak csak a védekezésre futotta az erejéből, azt viszont hatékonyan és eredményesen tette, mert Tujvelnek nem kellett védenie sem. A Honvéd aztán első valamire való lehetőségét gólra váltotta Kamber közeli fejesével. A gól nem változtatta meg alapjaiban a játék képét: továbbra is a Mezőkövesdnél volt többet a labda, a Honvéd pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, komoly helyzete viszont egyik csapatnak sem volt. A hajrára valamelyest fokozódott a nyomás a Honvéd kapuján, azonban Tujvelnek továbbra sem akadt komoly védenivalója, így a kispestiek viszonylag magabiztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig, ráadásul a csereként beállt George két "meccslabdát" is elhibázott.
hírek innen, onnan
Átadták a Ceglédi Gyógyfürdő új részlegét
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Ceglédi Gyógyfürdő, a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a komplexum új gyógyászati...
Lehullt a lepel: a Fidesz a választások után brutális rezsiemelésre készül
Az Orbán-kormány és annak szakértői sűrűn emlegetik a lakossági energiadíjak emelésének a tervét. Az EU rendelete alapján legkésőbb...
Ezért kívánod a ropogtatnivalót, amikor stresszes vagy
Volt már olyan napod, amikor minden összejött, és este azon kaptad magad, hogy a konyhában állsz egy zacskó chips fölött? A stressz és az...
Elismerte Donald Trump: túl messzire ment, visszább kell venni
Donald Trump arra utasította legfőbb tanácsadóit, hogy vegyenek vissza a tömeges kitoloncolások okozta figyelemfelkeltésből és...
Megmagyarázta Irán a NATO elleni támadásokat: azt mondják, teljesen más történik, mint amire mindenki gondol
Tagadja Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei, hogy támadást indítottak volna Törökország ellen.
Orbán Balázs: Meg kell győzni a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy Orbán Viktorra szavazzanak
A Fidesz kampányfőnöke szerint ilyen vészterhes időkben nem szabad kockáztatni, „még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem...
Figyelem, szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban
Fontos dologra hívták fel a figyelmet
A népszerű légitársaság többmilliós lelépési díjat fizet alkalmazottainak, ha felmondanak
A létszámleépítés sajátos módját alkalmazzák.
Orbán Viktor előhúzott egy közös videót, ezzel búcsúzik Chuck Norristól
Orbán Viktor miniszterelnök is reagált Chuck Norris halálhírére, egy különleges videóval emlékezve meg a színészről.
Rekordidő alatt hámozod meg a krumplikat a jégtrükkel
A krumplipucolás az egyik legunalmasabb és legidőigényesebb konyhai folyamat, ám egy egyszerű fizikai jelenség segítségével...
Monoblokkos WC-csészék – praktikus és esztétikus megoldás a fürdőszobában
A fürdőszoba kialakítása során sokszor a látványos elemek – például a csempék, a mosdó vagy a csaptelep – kerülnek előtérbe....
Dráma Csehországban, terroristák felgyújtottak egy fegyvergyárat
Súlyos tűzeset rázta meg a csehországi Pardubicét, hadiipari cégek is érintettek. Pardubice ipari övezetében egy raktárcsarnok gyulladt...
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Amerika teljesen kiiktatta a flottát.
A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok
Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.
blogmorzsák
Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac
Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


