Magyar piacra is gyártana buszokat a NABI
Részt venne az elöregedett magyar buszállomány frissítésében a szinte kizárólag exportra dolgozó NABI Kft., amely rövidesen bemutatja a kifejezetten a hazai piacra tervezett új modelljét - tudta meg a Világgazdaság.
A gazdasági napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a prototípus a kaposvári tömegközlekedési vállalatnál kezdi meg a munkát, ám mint Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. vezetője elmondta, a buszt bemutatják a BKV és a Volán vállalatok képviselőinek is.
Jelenleg több mint ötezer 15–21 éves Ikarus fut az itthoni utakon, így az évi hétszáz busz gyártására képes NABI-nak is jutna megrendelés a piacon. A cég eddig több mint hétezer járművet szállított az Egyesült Államokba, míg magyar Volán vállalatok csupán 61 járművet vettek tőle a 2002–04-es időszakban - ismerteti a Világgazdaság.
MTI

- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Tavaly megduplázódott az adószám felfüggesztések száma
- Egyre több a késedelmes hitel - már háromezren hívták az eszközkezelőt
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

