Magyar startupok is tehetnek az élhetőbb jövőért!
Fenntartható megoldásokban gondolkodó fiatal vállalkozók jelentkezhetnek a Climate-KIC 2010 óta működő Accelerator programjába.
A legígéretesebb ötletek gazdái összesen 40 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a 1,5 éves program alatt, amelyet szabadon használhatnak fel vállalkozásuk fejlesztésére. A programra február 28-ig lehet jelentkezni.
2018-ban az Ökológiai Túllövés Napja (Earth Overshoot Day) augusztus 1-re esett. Ezen a napon érte el az emberiség azt a pontot, amikor felélte a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Ahogy ez a nap egyre korábbra csúszik, úgy egyre sürgetőbb a greentech megoldások alkalmazása, a klímaváltozás kihívásaira reagáló ötletek megvalósítása. Minden vállalat számára fontos a fenntartható fejlődési folyamatok támogatása, amelyek úgy elégítik ki a jelen emberének szükségleteit, hogy az nem csorbítja a jövő generációk lehetőségeit.
Okos megoldások a fenntartható fejlődésért
A fenti cél elősegítését tűzte ki a Climate-KIC Accelerator programja, mely a klímaváltozásból eredő kihívásokra technológiai és üzleti megoldásokat nyújtó startupok jelentkezését várja idén is. Európa legsikeresebb és legnagyobb greentech inkubációs programjaként eddig összesen 450 millió euró külső forrás talált gazdára, és 2010 óta több mint 1000 inkubált startup vett benne részt. Magyarországról 2018-ban 20 startup került be a programba, közülük nyolcan kaptak végül támogatást ötletük továbbfejlesztésére, összesen 72 500 euró értékben. A megcélzott területek változatosak; van, aki a fenntartható állateledelek piacára szeretne betörni, míg más a vízpazarlásra kíván megoldást nyújtani egy teljesen új üzleti modellt alkalmazó, nanotechnológiás autómosó szolgáltatással.
Az inkubációs program az anyagi finanszírozás mellett üzleti támogatást is nyújt. A tavalyi évhez hasonlóan az innovátorok idén is számíthatnak a KPMG szakértőire a Climate-KIC coachaival együtt, hiszen a három lépcsős folyamat során ők is segítséget nyújtanak az üzleti modell kialakításában, a piac működésének megismerésében és a befektetői megkeresésre való felkészülésében. A startupperek ugyanolyan szakértői tudáshoz férhetnek hozzá, mint a multinacionális vállalkozások, emellett éles gazdasági környezetben tesztelhetik ötleteik piacképességét.
A program végén a kiemelkedő startupok akár 40 ezer euró támogatást szerezhetnek meg, melyet az általuk kialakított termék vagy szolgáltatás fejlesztésére költhetnek.
A lényeg, hogy a hagyományos megoldásokhoz képest az új termék vagy szolgáltatás energiahatékonyabb, víztakarékosabb, kevesebb hulladékot termelő vagy kisebb károsanyag-kibocsátású megoldás legyen. A program bármilyen fázisban lévő startupok számára segítség lehet, hiszen az anyagi támogatás mellett stratégiai tanácsadás várja a résztvevőket annak érdekében, hogy az ötletből versenyképes üzlet jöjjön létre.
A startupok 2019. február 28-ig jelentkezhetnek a Climate-KIC Accelerator powered by KPMG programra.
Jelentkezés és további információ: https://klimainnovacio.hu/hu/program/akcelerator-program-startup-ok-reszere
hírek innen, onnan
7 DIY húsvéti dekoráció, amit könnyen elkészíthetsz gyerekekkel is
A húsvéti készülődés egyik legjobb része a kreatív alkotás, különösen, ha gyerekekkel együtt készül. Íme 7 egyszerű és vidám DIY...
Sürgős közlemény érkezett az MVM-től a kedvezményes gázszámlákról
Milliókat érint az MVM bejelentése.
Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt
Jogsértőnek találta az interneten terjedő felhívást.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Megölték az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét
Az izraeli hadsereg támadása során életét vesztette Ali Mohammad Naini, az iráni Forradalmi Gárda szóvivője. A csoportot nemrég hat...
Egy 14 éves fiú robbantással fenyegette meg az iskoláját Budapesten
Rossz vicc volt.
Sokkoló adatok: a liftek kétharmada hibás ebben a nagyvárosban
Ez nemcsak kényelmetlen, veszélyes is lehet!
Végleges a döntés: Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián a szakításról vallott
Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Glamour Women of The Year díjátadó gálát, amelyen olyan hölgyeket díjaznak, akik...
Tömegével költöztek be a panelekbe ezek az ijesztő állatok, szabályt sértesz, ha bántod őket
A debreceni panellakások tulajdonosai furcsa hangokra lettek figyelmesek, kiderült, hogy a házak falában és padlásain téli pihenőt tartó...
Leépítik a fejlesztőket, van, ahol egyik napról a másikra a teljes csapatot elküldték
A hazai feldolgozóiparban újabban a fehérgalléros, a mérnöki munkát végző dolgozók létszámát csökkentik.
A nagy magyar mobilszolgáltatónál iPhone 17-et nyert, de átverésnek hitte és nem vette át
A digitális világban egyre nagyobb figyelmet kap az adatbiztonság, és nem véletlenül, az online csalások és adathalász kísérletek mára...
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó
Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Amerika teljesen kiiktatta a flottát.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Szigorú ellenőrzés kezdődik az egész országban: ezt fogják nézni a hatóságok
Idén is fokozott ellenőrzés jön.
blogmorzsák
"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"
„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


