Ezt olvasta már?

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztériu...

0

Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák

Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) megújult honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél - közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Kiemelték, a jövő évre érvényes vignetták január elsejétől lesznek használhatók.

Az éves országos és megyei autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség minden évben. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők időben, az értékesítőhelyeken januárban jellemző sorban állást elkerülve vehessék meg e-matricájukat. Továbbá úthasználati jogosultságot nemcsak saját részre, hanem más járművére is lehet venni, így egy országos vagy megyei vignetta akár hasznos ajándék is lehet a közelgő ünnepekre - írta közleményében a társaság.

Hozzátették, az elővásárlás keretében megváltott éves e-matricák 13 hónapon át használhatók Magyarország több mint 1600 kilométer hosszú díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán: az érvényességi idejük 2023. január 1-én 0 órakor kezdődik és 2024. január 31-én éjfélig tart.

A NÚSZ Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy e-matrica vásárlásakor minden esetben még a fizetés előtt ellenőrizzék a vevők az általuk megadott adatokat, így például a rendszámot, a felségjelzést, a díjkategóriát és megyei matrica vásárlásánál a megyét.

A 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák elővásárlásához a NÚSZ Zrt. a megújult hivatalos honlapját, a nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, amelyen regisztráció nélkül is lehet vásárolni, valamint akadálymentesített és használható nemcsak számítógépen, hanem mobiltelefonon, táblagépen is.

Rámutattak, hogy a társaság hivatalos oldala, a nemzetiutdij.hu az egyetlen olyan online felület, ahol nincs a vignetta árán felül további költsége a vásárlónak, így az e-matrica annyiba kerül, mintha azt benzinkúton vásárolná meg, viszont nem kell megőriznie két évig az ellenőrző szelvényt.

Arra is kitértek, hogy az éves érvényességű autópálya-matricákat egyre több járműre veszik meg a közlekedők az érvényességi idő kezdete előtt, az elővásárlás keretében. Míg 2018 decemberében csaknem 120 ezer, 2019 és 2020 utolsó hónapjában mintegy 143 ezer, 2021 decemberében pedig 162 ezer darab éves e-matrica talált gazdára. Az elővásárlási időszakban elkelt vignettáknak általában nagyjából 40 százaléka országos és 60 százaléka megyei érvényességű.

A 2022-re váltott éves országos és megyei matricák 2023. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a magyarországi díjköteles gyorsforgalmi utakon - olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményében.

 







0
0

hírek innen, onnan

A magyarok viszonyát vizsgálta a háborúhoz, tűzszünethez, békéhez a Nézőpont

A magyarok négyötöde (78 százalék), de még a baloldaliak kétharmada (63 százalék) szerint is azonnali tűzszünetre lenne szükség az...

Szijjártó Péter figyelmeztet: a diverzifikáció nem politikai kommunikációs eszköz

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a közösségnek az energiabiztonság garantálása érdekében támogatást kell nyújtania a...

Sosem találod ki, hol jegyezték el Vanessa Hudgenst

Vanessa Hudgens és Cole Tucker életük legszebb időszakát élik, ugyanis szerelmüket új szintre emelték: a sztárpár immáron menyasszony...

Lopás miatt letartóztatták az Eufória sztárját

Bajba keveredett az Eufória sztárja! 

„Élvezd, Európából való” – tudtad, hogy ezer éve megterem a közelben rizs?

„Védd a helyit, vedd a hazait!” – olvasom egy termelői piac bemutatkozójában. Az állítással, gazdálkodó emberként csak egyet tudok...

Aegon: még nem tűnt el a recesszió réme

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Világraszóló dallal tért vissza Lotfi Begi, újra a csúcson a magyar slágergyáros

Lotfi Begi 20 éves zenei pályafutásának fontos lépcsőfokához ért, ugyanis egy új, világraszóló felvétellel érkezett.

Az EU vezetői Kijevbe látogatnak, egyből megszólaltak a szirénák

Légiriadót rendeltek el pénteken Ukrajna egész területén a helyi hatóságok, ezen belül Kijevben, ahol pénteken az Európai Unió vezetői...

Pankotai Lili: Szavazást tartott az iskola vezetősége arról, hogy hajlandóak-e velem együtt dolgozni a tanárok

A tanártüntetések idején szókimondó beszédéről megismert diák mellett egyetlen tanára szavazott.

Lángokba borult egy patvarci pince, a ház ura a tűz helyett a tűzoltókkal szállt szembe

Az ittas férfi viselkedése sokba került a katasztrófavédelemnek.

Sport

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Parádézott a kapusa, de nagy csatában kiesett a Fradi a Magyar Kupából

A kiélezett mérkőzés hajrájában a Tatabánya pontossága továbbjutást ért.

Így fogadta Dárdai Pál családja a Hertha sportigazgatójának kirúgását

Különösen pikáns részletre lett figyelmes egy berlini lap.

Gisele Bündchen úgy üzent Tom Bradynek, ahogy nagyon kevés exfeleség tenné

A hétszeres NFL-bajnok irányító szerdán jelentette be visszavonulását.

Hosszú Katinka elárulta, hogy folytatja-e karrierjét

A háromszoros olimpiai bajnok nagy álmáról, és a párizsi olimpiáról is beszélt.

Nekiment a csíkszeredai csapatnak a román jégkorongszövetség: „Romániában vagyunk, nem Magyarországon”

A román bajnokság szabotálásával vádolják a székelyföldi klubot.

Nem az a kérdés, felhívják-e Dárdait Berlinből, csak az, ki teszi meg

Ismét hullámvölgyben a Bayern, hullámsírban a Hertha Berlin.

Elképesztő fordulat a Manchester United nemi erőszakkal vádolt focistájának ügyében

Több mint egy éve nem lépett pályára a tehetséges támadó.

Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa

Az NB II nyolcadik helyén álló ETO FC Győr hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a klubtól a […] A Távozik az ETO 235. NB I-es meccsel rendelkező játékosa bejegyzés először n

Gyászol a Formula–1 világa, meghalt a Renault ikonikus pilótája

Jean-Pierre Jabouille nevéhez kötődik a Renault első futamgyőzelmének megszerzése.

Meghalt a pilóta, aki történelmet írt a Forma-1-ben

Újra gyászol a francia autósport, 80 éves korában meghalt Jean-Pierre Jabouille korábbi F1-es pilóta.

0

Bulvár

40-50 éve betiltott vegyszerekkel permetezett kukorica ömlik Magyarországra Záhonynál

Naponta akár hat vasúti szerelvényen érkezik az ukrán gabona Magyarországra. Ennek megtermesztésénél olyan vegyszereket használtak, amit az EU belső piacán tilos.

Így néz ki a kíméletlen sertésmogul, Moldován András álomszép felesége, aki semmiben sem hallgat a férjére

Moldován András felesége egy káprázatos, sikeres nő, aki egyáltalán nem akar megfelelni a férjének.

Most jött a hír: vissza nem térítendő támogatást kapnak a kisgyermekes családok

Jó hír a kisgyermekes családoknak: újabb ajándékpénz jön.

Amit Vilmos herceg tette Katalinnal arra nincs mentség

Hát, most biztosan nem lennénk Vilmos herceg helyében.

„A 18 éves unokahúgom állandóan bugyiban mászkál előttem” – panaszkodik egy férfi, és igaza van

Egy bizonyos életkor után meg kellene jelennie a szégyenlősségnek.

Újabb hatalmas fordulat történt Hosszú Katinka életében

A szentendrei uszoda egyik alkalmazottja megdöbbentő információkat árult el az úszónőről.

Ijesztő felfedezés: rettegett, halálos betegséghez vezethet a D-vitamin-hiány

Világszerte robbanásszerűen nő az esetek száma. Mi van a háttérben?

80 kilométeres szél, havazás - Már most kiadták a riasztást 4 megyére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint viharos szélre, esőre és hóra is számíthatunk a hét utolsó napján. Riasztást is kiadtak.

Hátborzongató üzenetet hagyott egy nő, miután 27 percig halott volt, és újraélesztették

A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.

blogmorzsák

5 kérdés a merevedési zavar okának kiderítéséhez

A merevedési zavar egy tünet. Kezeléséhez viszont az okokra van szükség.

Jövőbemutató VW-tanulmány: ID.7

Bemutatták az új koncepciómodellt, és már azt is tudni, mikor kezdik el a sorozatgyártást.

0