Ezt olvasta már?


Márciusig meghosszabbítják a korlátozásokat

Azt állapítottuk meg, hogy a novemberben meghozott intézkedések megfékezték a járványt, bármilyen enyhítés újboli járványhullámhoz vezetne. A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt


hirdetés

– mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón. Véleménye szerint a korlátozások fenntartása azt a célt szolgálja, hogy Magyarország elkerülje a harmadik hullámot. A kormány február közepén tekinti át a helyzetet újra.

Mindez azt jelenti, hogy a kijárási korlátozás fennmarad, valamint az éttermek, vendéglátóhelyek, színházak, mozik, sportlétesítmények is zárva maradnak.

 

Ezután arról beszélt Gulyás, hogy Magyarországnak többféle vakcinát kell beszereznie. Itt említette meg az AstraZeneca oltóanyagát, valamint az orosz és a kínai vakcinát. “Minden olyan, a világban alkalmazott vakcinát, amivel több mint egymillió embert oltottak be, Magyarország beszerzi, és az engedélyeztetést felgyorsítja.”

 

Amikor lazítás lesz, a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni. Ehhez azonban vakcina kell.


– mondta a miniszter. Később azt hangsúlyozta: ha valaki most kinyitna, az lehet, két hét múlva bezárni kényszerülne. “Hosszútávú megoldást csak az oltás jelent.”

 

Ezenkívül Gulyás bejelentette:

emelik a közfoglalkoztatási bért

45 milliárd pluszforrást biztosítanak a falvakban működő kisboltoknak. Egyedi pályázati rendszerben lehet erre támogatást kérni.

Arról, hogy Hiesz György soron kívül oltatta be magát Gulyás azt mondta: elfogadhatatlan, amit Gyöngyös polgármestere tett.

 

Gulyás Gergely újságírói kérdésre jelezte: a kormány nem vette el az iparűzési adót (ahogy ezt ellenzéki vezetésű önkormányzatok hangoztatják), hanem azt a vállalkozóknál hagyta.







0
0

hírek innen, onnan

Kizuhant egy beteg a nagyszebeni kórház harmadik emeletéről

Csütörtökön ismeretlen körülmények között kizuhant egy férti a Szeben Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház harmadik emeleti ablakán.

Hajdú Péter keményen beleszállt Marics Petibe

Keményen bírálta Hajdú Péter Marics Petit a zsűrizése miatt.

Lassan véget ér a szappanopera: Messi távozik a PSG-től

A Paris Saint-Germain bejelentette, hogy Lionel Messi az idény végén távozik a labdarúgócsapattól.

Malestein: Köszönöm a Fradi-szurkolóknak, végig libabőrös voltam a pályán

Elek Gábor az utolsó tíz percben kezdte azt érezni, hogy a Fradi megnyerheti a mérkőzést.

Amerika szerint Oroszország már Ukrajnában is csak a második legerősebb, Melitopolt és Bergyanszkot támadják az ukránok - Háborús híreink szombaton

Megkezdődött az ukrán erők kiképzése az amerikai Abrams tankokon, ezzel együtt Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere...

Jól sportoló fiatalokat díjazott a sportállamtitkárság

Díjátadó ünnepség keretében jutalmazta a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága az iskolában és a sportban is...

Bejelentette új csapata a Loki korábbi edzőjét

A román élvonalban szereplő Universitatea Craiova vezetőedzője lett Joao Janeiro. A klub bejelentéséből kiderül, hogy a portugál...

"Egy nappal előtte még nekünk énekelt" - megszólaltak a meggyilkolt szekszárdi kislány szülei

"Ha te tudnád, amit én” - ezt a dalt énekelte, ez szólt aztán utána a temetésén is... - mesélik a meggyilkolt kis Leonetta szülei.

Herczeg Zoltán: Áldásos tisztítókúra volt a börtön, éltem vele

Herczeg Zoltán hetente két órára léphet ki az utcára. A legutóbbi kimenőn mi is vele tartottunk.

Sport

Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata

Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.

A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi

Pénteken kiderült, hogy új fejezet kezdődik a fehérvári labdarúgás életében, mivel 13 év után távozott a csapat főszponzora, a MOL. […] A A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi bejegyzés elősz

Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.

Kiesett a csapat az NB1-ből, csökkenti a klub a játékosainak a fizetését

A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.

Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó

A törvény ezúttal sem dőlt meg, a németeket nem lehet legyőzni szétlövésben.

Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

A főszponzor távozása után az is kiderült, mi lesz a klub új neve a következő szezonban.

Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa

A Mezőkövesd remekül hajrázott, így végül a hetedik helyen zárt az NB I-ben. A csapat az utolsó négy fordulóban veretlen […] A Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Kiderült, egyben tartják-e az NB I csodacsapatát

A Kecskemét újoncként még a bajnok Ferencvárost is megszorongatta.

Újabb hatalmas fordulat a magyar válogatott focista jövőjében

A 19 éves hátvéd iránt rengeteg csapat érdeklődik.

Elmaradt a bravúr, nem jutott BL-döntőbe a Győr

A címvédő Vipers megérdemelten jutott a fináléba.

Ezeket a világsztárokat akarja leigazolni a Real Madrid

Carlo Ancelotti kérésére érkezhetnek a spanyol fővárosba.

0

Bulvár

Orbánon röhög a világ: brutálisat égett, amikor kezet akart csókolni a moldáv elnöknek – videó

Nem jött össze Orbánnak a kézcsók, amikor Maia Sandut, Moldova miniszterelnökét próbálta kedvenc szokásával üdvözölni – szúrta ki a 444.hu egy Twitteren megosztott videóban. Orbán Viktor csütörtökön az Euró

Mindennap eszed, pedig növeli az Alzheimer-kór kockázatát: ezt zárd ki, ha védenéd az agyadat

Kiderült, hogy mi az az egy dolog, ami növelheti az Alzheimer-kór kockázatát annak ellenére, hogy nagyon sokan eszik.

"Vér, leszakadt végtagok, holttestek mindenhol" - majdnem háromszáz halott egy indiai vonatbalesetben

Két expresszvonat és egy tehervonat ütközött össze. A sérültek száma nagyjából kilencszáz. 

Elképesztő csapdát állíthatott magának az Orbán-kormány

Vajon Magyarország mindent meg tesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?

Észrevette, hogy kamerákkal figyeli a szomszédja, azonnal cselekedett: nagyon ötletes dolgot eszelt ki

Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.

Óriási diplomáciai fordulat Koszovó ügyében a magyar katonák megtámadása után

Az USA büntetni kezdte az eddig általa támogatott koszovói albánokat.

Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra.

A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyor

A saját apjával kapta rajta a srác a feleségét: ami utána kiderült, arra nincsenek szavak

Mindenki rémálma, hogy a párja megcsalja, akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha egy családtaggal. Ennek a 22 éves férfinak mindezt át kellett élnie.

Kiderült, kit szeretnek jobban a szúnyogok

A kellemetlen csípésekből nem mindenkinek jut azonos arányban, van, akit vonzónak, mást kevésbé érdekesnek találnak a rovarok.

Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat

Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indí

blogmorzsák

A Vörösmarty lakótelep

A lakótelep a belvárosban, az egykori Gordon városrész helyén épült fel. A régi házak helyére modern bérházak kerültek.

A kielégítő szexuális élet és a pihentető alvás titka

Találd meg az egyensúlyt és minden rendben lesz.

Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?

Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?

Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible

A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria

Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek

Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.

0