Második alkalommal rendezik meg a Földművesek Napját
Az "Arany - Korona" Alapítvány gondozásában 2018 évben második alkalommal kerül megrendezésre a Földművesek Napja, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával, beilleszkedve az idén 700 éves Vasad község négy napos ünnepség sorozatába.
A Földművesek Napja ezen a napon hivatott a földműves kisgazdák egész éves áldozatos munkája megbecsülését kifejezni, méltóképpen megünnepelni Nagyatádi Szabó István egykori pártelnök, Földművelésügyi Miniszter a magyar földreform megalkotója és megtestesítője születésének (1863. szeptember 17.) 155-i évfordulóján, egyben tiszteletet adva a miniszter úr munkásságának
Az "Arany - Korona" Alapítvány Magyarországról és az egész Kárpát-medencéből tisztelettel várja a földművelő kisgazdákat és minden honfitársunkat a Földművesek Napjára, Vasadra. A részletes Program a FÖLDMŰVESEK NAPJA facebook oldalán megismerhető.
Tisztelettel, Lambert Győzőné
Elérhetőségek:lambertgyozone@gmail.com, Tel:+36 20 5626200
Kiadó: Arany-Korona Alapítvány
MTI OS
(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)
hírek innen, onnan
Azonnali bejelentést tettek a Gyöngyösújfalun történt súlyos vonatbalesetről
Közlekedési baleset történt Vas vármegyében, Gyöngyösújfalu településen, ahol egy személygépkocsi és egy vonat ütközött össze a...
A szürrealizmus és a bespoke szabászat találkozása – Salvador Dalí x Galamb Tailoring
Budapest egyik legimpozánsabb helyszínén, a Szépművészeti Múzeum Román csarnokában mutatta be legújabb vízióját a Galamb Tailoring. Az...
Magyar Péter: A magyarok többsége megemeli a kalapját azon politikusok előtt, akik a visszalépésükkel a rendszerváltás mellé álltak
Pénteken a DK és a Jobbik jelöltje is bejelentette, hogy visszalép a választástól a Tisza Párt javára, erre reagált a párt elnöke.
Meghalt az egyik rendőr, akit csütörtökön gázoltak el a 8-as főúton - 23 éves volt az őrmester
Sokkoló baleset történt csütörtökön hajnalban Veszprém vármegyében, amikor két rendőr egy szarvas tetemét akarta lehúzni az...
Borult a menetrend a Budapest-Vác vonalon, embert gázolt a vonat Újpesten
Feltehetően öngyilkossági szándékkal lépett a Szobról a Nyugati pályaudvarra vonat elé egy ember Budapest IV. kerületben,...
Gyorsan elfogyott a lendület a tőzsdéken, csapkodás az olajpiacon
A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák,...
Bejelentette Zelenszkij: az Egyesült Államok segítséget kért Ukrajnától
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államok szakértői támogatást kért hadereje számára a közel-keleti konfliktusban...
Ma hivatalosan is beköszönt a tavasz – De nem épp akkor, ahogy az megvan írva
Pénteken 15 óra 46 perckor megkezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt.
Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel.
Tovább csökkent az amerikai gazdaság lendülete
Lassabb növekedés az év elején.
Itt az Ötöslottó csodaszáma, ezzel vitték el a legtöbb nyereményt, a rekordban is ott volt
Akad egy szám, amit minden másnál többször húztak ki.
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az...
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó
Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Amerika teljesen kiiktatta a flottát.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
blogmorzsák
Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac
Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


