Még egy hétig pályázhatnak digitális oktatási eszközökre és képzésre hátrányos helyzetű települések iskolái
Még egy hétig, január 10-ig pályázhatnak digitális oktatási eszközökre és képzésre a hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézmények a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor Digitális ugródeszka pályázatán - közölte a távközlési vállalat hétfőn az MTI-vel.
hirdetés
A 2. alkalommal kiírt tenderen a jelentkező iskolák egyenként maximum - összesen - 2 millió forint értékű, oktatást támogató digitális eszközre nyújthatnak be igényt.
A 10 millió forint keretösszeg mellett a tanintézmények pedagógusai ingyenes, akár online elvégezhető, 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzésben is részesülnek.
Azt írták, a járványhelyzet továbbra is bizonytalanságban tartja az oktatás résztvevőit, és országszerte találhatók még olyan települések, ahol nagy segítséget jelenthet az iskoláknak a távoktatáshoz szükséges eszközpark kibővítése.
Minden jelentkező iskola 2 millió forint értékű digitális eszközre - tabletre és laptopra - adhat be igényt. A kiválasztott minimum három, maximum öt nyertes intézmény tanárai az eszközök mellett a Telenor digitális oktatási programja, a HiperSuli által biztosított digitális módszertani képzésben is részesülnek, ahol elsajátíthatják az eszközök használatához, illetve az azokon oktatási célokat szolgáló programok használatához szükséges ismereteket.
A pályázat részletei a HiperSuli és a jobbadni.hu weboldalán találhatók.
MTI
hírek innen, onnan
Oroszországi területeket támadtak az ukránok, civilek veszették életüket
Ketten meghaltak, és többen megsebesültek az oroszországi Belgorod régiót ért ukrán tüzérségi tűzben szombaton – közölte...
Szenzációs magyar eredményekkel kezdődött a maratoni kajak-kenu vk
Egy arany- és egy ezüstérem a ruszei világkupán.
Azonnali választ várnak az ukránok a krímtelenített magyar propagandavideó miatt
Az Ukrán Külügyminisztérium szerint itt az ideje, hogy Magyarország felhagyjon a provokációval.
Vegán aktivisták tejjel borították be az egyik hazai Lidl padlóját a tej világnapján – videó
Különleges módszerrel próbálták felhívni a vegán aktivisták az emberek figyelmét arra, miért káros a tejfogyasztás.
8 perc alatt elkelt az összes példány minden idők legdrágább Golfjából
Pénteken indult a rendelések felvétele az autóra Németországban, és nyolc perc alatt mind a 333 darabot leelőlegezték. Ez közel 42...
Beleborzongsz, ha megtudod, mi kerül a borunkba. Ízforradalmat okoz a titkos, új összetevő
A bor az emberiség egyik legkedveltebb itala, egy új, titkos összetevője pedig szabályos ízrobbanást okoz.
Megviseli a német koalíciót a fűtési törvény, visszaesett a Scholz-kormány népszerűsége
Az ARD televízió közvélemény-kutatása, az úgynevezett DeutschlandTrend szerint csak minden ötödik német elégedett Olaf Scholz...
"Pacalmackó, közpénz-disznó" – Németh Szilárd fakanalat ragadott, nekiestek a kommentelők
Németh Szilárd végérvényesen a Fidesz főszakácsává lépett elő, hiszen rendszeresen posztol a különböző, általa elkészített...
Milyen a jó tábor?
Hamarosan vége az iskolának, bizonyára, már minden családban elindult a nyári táborok felkutatása, programkeresés a gyermekek részére....
Egyre több migráns ér partot Olaszországban
Jóval az eddigi napi átlag felett több mint ötszáz migránst tettek partra szombaton magánhajók a dél-olaszországi Lampedusa szigetén.
Lassan érkezik a baba? Hatalmasat nőtt Hosszú Katinka pocakja – fotó
Hamarosan megszülethet a háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka első gyermeke. A kismama az edzőteremből jelentkezett be, friss...
Kiderült, mi okozhat impotenciát
Amerikai kutatók megtalálták a génhibát, amely növelheti az impotencia kockázatát.
Sport
Kiderült, miért nem tudott felérni a Mount Everest csúcsára Suhajda Szilárd - videó
Elképesztő körülményekkel kellett szembesülnie.
Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata
Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.
A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi
Pénteken kiderült, hogy új fejezet kezdődik a fehérvári labdarúgás életében, mivel 13 év után távozott a csapat főszponzora, a MOL. […] A A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi bejegyzés elősz
Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról
A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.
Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál
Az NB I utolsó helyén végző és búcsúzó Vasas, hivatalos oldalán közleményben számolt be a klubot érintő változásokról. Az angyalföldi […] A Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál bejegyzés elősz
Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó
A törvény ezúttal sem dőlt meg, a németeket nem lehet legyőzni szétlövésben.
Kiesett a csapat az NB1-ből, csökkenti a klub a játékosainak a fizetését
A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.
Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére
A főszponzor távozása után az is kiderült, mi lesz a klub új neve a következő szezonban.
Kiderült, egyben tartják-e az NB I csodacsapatát
A Kecskemét újoncként még a bajnok Ferencvárost is megszorongatta.
Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa
A Mezőkövesd remekül hajrázott, így végül a hetedik helyen zárt az NB I-ben. A csapat az utolsó négy fordulóban veretlen […] A Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Újabb hatalmas fordulat a magyar válogatott focista jövőjében
A 19 éves hátvéd iránt rengeteg csapat érdeklődik.
Ezeket a világsztárokat akarja leigazolni a Real Madrid
Carlo Ancelotti kérésére érkezhetnek a spanyol fővárosba.
Bulvár
Orbánon röhög a világ: brutálisat égett, amikor kezet akart csókolni a moldáv elnöknek – videó
Nem jött össze Orbánnak a kézcsók, amikor Maia Sandut, Moldova miniszterelnökét próbálta kedvenc szokásával üdvözölni – szúrta ki a 444.hu egy Twitteren megosztott videóban. Orbán Viktor csütörtökön az Euró
Mindennap eszed, pedig növeli az Alzheimer-kór kockázatát: ezt zárd ki, ha védenéd az agyadat
Kiderült, hogy mi az az egy dolog, ami növelheti az Alzheimer-kór kockázatát annak ellenére, hogy nagyon sokan eszik.
Örülhetnek a nyugdíjasok: most jött a júniusi nyugdíjakkal kapcsolatban
Ez mindenkit érint.
"Vér, leszakadt végtagok, holttestek mindenhol" - majdnem háromszáz halott egy indiai vonatbalesetben
Két expresszvonat és egy tehervonat ütközött össze. A sérültek száma nagyjából kilencszáz.
Elképesztő csapdát állíthatott magának az Orbán-kormány
Vajon Magyarország mindent meg tesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?
Észrevette, hogy kamerákkal figyeli a szomszédja, azonnal cselekedett: nagyon ötletes dolgot eszelt ki
Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.
Óriási diplomáciai fordulat Koszovó ügyében a magyar katonák megtámadása után
Az USA büntetni kezdte az eddig általa támogatott koszovói albánokat.
Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra.
A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyor
A saját apjával kapta rajta a srác a feleségét: ami utána kiderült, arra nincsenek szavak
Mindenki rémálma, hogy a párja megcsalja, akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha egy családtaggal. Ennek a 22 éves férfinak mindezt át kellett élnie.
Figyelmeztetést adtak ki holnapra az egész országra vonatkozóan: senki ne menjen ki 11 és 15 óra közt napozni!
Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az ország nagy részén.
Kiderült, kit szeretnek jobban a szúnyogok
A kellemetlen csípésekből nem mindenkinek jut azonos arányban, van, akit vonzónak, mást kevésbé érdekesnek találnak a rovarok.
Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat
Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indí
blogmorzsák
A Vörösmarty lakótelep
A lakótelep a belvárosban, az egykori Gordon városrész helyén épült fel. A régi házak helyére modern bérházak kerültek.
A kielégítő szexuális élet és a pihentető alvás titka
Találd meg az egyensúlyt és minden rendben lesz.
Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?
Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?
Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible
A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria
Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek
Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten