Megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa
A négy orvos- és egészségtudományi egyetem, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) részvételével megalakul az Egyetemi Klinikák Tanácsa - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Palkovics László bejelentette azt is, hogy létrejön egy önálló orvosi, egészségtudományi és egészségipari kutatás-fejlesztési alap is 2021-től.
Az orvos- és egészségtudományi egyetemek rektoraival folytatott egyeztetésről elmondta: arról volt szó, hogy a szeptember 1-jei fenntartóváltás után hogyan gondolják az egyetemek fejlesztését, ezen belül az orvosképzéssel, kutatással, egészségiparral foglalkozó felsőoktatási műhelyek működését.
A miniszter elmondta, tájékoztatta a rektorokat arról, hogy melyek azok a fenntartói modellek, amelyek a jövőben "megfontolásra érdemesek", azonban kiemelte, szeretnék az egyetemek "működési környezetét lényegesen egyszerűsíteni".
Palkovics László beszámolt arról is: szó volt az egyetemek közötti együttműködés és a nemzetközi színtéren való kooperáció erősítéséről is. Emlékeztetett, hogy sikerült elérni azt a 2014-ben kitűzött célt, hogy az akkori 8 százalékról 15 százalékra emeljék a külföldi hallgatók részarányát, hiszen ma 35 ezer külföldi hallgató tanul a magyar felsőoktatásban.
A tárgyaláson szó volt a finanszírozás rendszeréről, Palkovics László kiemelte, hogy az orvosképzésben, ahol szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, egy átláthatóbb és fenntarthatóbb finanszírozás szükséges.
Ez utóbbi különösen igaz az orvosképzésre, hiszen itt szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, azonban ennek finanszírozását át kel alakítani - mondta.
Speciális terület az egészségipar és a kutatás területe - folytatta - és szeretnék a kutatásokat a jövőben kiemelten kezelni, ezért 2021-től létrehoznak egy, az egészségügyi kutatásokat finanszírozó alapot.
Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára azt mondta, a magyar felsőoktatásban az orvosképzés zászlóshajónak tekinthető mind hazai, mind nemzetközi szinten, amelynek háttere a klinikai rendszer, ahol megvalósul a gyógyítás, a kutatás és az oktatás.
Azzal, hogy a felsőoktatásban fenntartóváltás következett be, számos kérdés került napirendre, ebben kiemelt helye van a klinikai képzésnek és betegellátásnak, és ahhoz hogy ez gördülékenyen menjen és fejlődjön, létrehozták az Egyetemi Klinikák Tanácsát.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora arról beszélt, hogy a fennállása 250. évfordulóját ünneplő intézmény képzési reformjának legfőbb célja a magas színvonalú elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzés erősítése.
Véleménye szerint az orvostudomány és az azokhoz kapcsolódó tudományok elképesztő gyorsan fejlődnek, ez a tudásanyag kétévente megduplázódik, így véleménye szerint az orvosképző egyetemeknek át kell gondolnia a jövő orvosainak képzését.
Kiemelte, a biztos elméleti alapok mellett elengedhetetlen a klinikumban való részvétel, és a SE curriculum reformja is ezt a célt szolgálja. Itt az első két évben elméleti, a harmadik évben preklinikai, majd egy három éves klinikai képzésben vesznek részt a leendő orvosok.
Merkely Béla úgy vélte, óriási lehetőség van a betegellátásra épülő kutatási kapacitás fejlesztésében is, és úgy vélte, hogy az ITM, mint fenntartó komoly lehetőséget biztosít az egyetemeknek azzal, hogy az egészségipari innováció irányába kíván nyitni.
Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora azt mondta, mindhárom vidéki nagyvárosban (Pécs, Debrecen, Szeged) jelentős helyet foglal el mind gazdasági, mind tudományos és betegellátási értelemben az, hogy az ottani egyetemek klinikákat működtetnek.
Kitért arra, hogy a 2000-ben indult egyetemi integráció nem volt fájdalom- és problémamentes, azonban örömét fejezte ki, hogy a működtetés feltételei a kutatási területen egyszerűsödni fognak.
Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos azt mondta, elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája, a dokumentum összhangban van a magyar mikro- kis- és középvállalkozások megerősítéséről szóló stratégiával is.
Hozzátette, az egészségipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, az ebből származó árbevétel globális szinten 2025-re elérheti a 2690 milliárd USD-t, azaz 786 ezer milliárd forintot, e szektor növekedési üteme 5,6 százalékra tehető, ezen belül is a gyógyszeripar, a biotechnológia és az e-egészségügy a kiemelt terület.
A stratégiában javasolt fejlesztési elképzelések megvalósításával Magyarország a régió egészségiparának formálója lehet, megőrizve az ellátásbiztonságot és növelve a versenyképességet. A dokumentum novemberben kerülhet a kormány elé.
hírek innen, onnan
Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele
A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.
Egyre több fiatalnál diagnosztizálnak rákot – a kutatók sem értik, mi áll a háttérben
Egyre több 50 év alatti embernél diagnosztizálnak rákot. A fiatalok prosztatarákos megbetegedéseinek aránya húsz év alatt a...
Nehogy megegye! Óriási baj van a népszerű sárgabarack termékkel
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután határérték feletti kén-dioxid-tartalmat mutattak ki...
Súlyos allergiás reakciót okozhat a népszerű nassolnivaló – azonnali termékvisszahívást rendelt el a Nébih
A határérték feletti a kén-dioxid-tartalma.
Bűntudat nélkül nassolnál este? Ezt a 3 finomságot érdemes kipróbálnod
Érdekes tény, de az esti édesség utáni erős sóvárgás gyakran azt jelzi, hogy a szervezetednek hiányoznak bizonyos tápanyagok....
Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács
Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a...
Egy centit emelkedett csak a Balaton vízszintje: semmit sem ért az eső?
A hétvégi eső után látványosabb változást is várhattunk volna a Balatonnál: október 12-én az átlagos vízállás mindössze egy...
Egyik reggel Polt váratlanul behívatta Fejes Pétert, és öt perc múlva már nem volt főügyész
Egykori bírósági és ügyészségi vezetőkkel próbáltuk rekonstruálni a történteket – de megkérdeztük az érintettet is.
Magyar Péter bejelentése: Történelmi mélyponton a Duna Paksnál, de működik az erőmű
A folyó rekordalacsony szintje ellenére a mederküszöbbel eddig soha nem látott, 61 centiméteres duzzasztást sikerült elérni a...
Robban a bomba a Házasság első látásra utolsó közös vacsoráján
Bőven tartogat még meglepetéseket a Házasság első látásra reality a nézők számára: elérkezik az utolsó randi a döntés előtt,...
Időjárás: Szinte mindenhol kisüt a nap, de ezen az országrészen marad a borús idő
Csendes, többnyire derült kedd estére és napos, alapvetően száraz szerdára készülhetünk. A fagyzugos területeken hajnalra erősebb...
Fordulat a Jeszenszky Gézáék elleni támadás ügyében, megváltozott a bíróság döntése
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék kedden megváltoztatta az elsőfokú végzést, és egy hónappal meghosszabbította annak a...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek
"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.
Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?
Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.
Bulvár
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, miután egy tiszás állítólag azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”
Rögtön bocsánatkérésre szólították fel a képviselőt.
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


