Ezt olvasta már?


Megállapodás született az uniós oltási igazolványokról az EU-intézmények között

Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.

Három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, esetleg már felgyógyult egy fertőzésből.

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.

A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió - közölték.

Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A szakítás után újra összejött Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória: ilyen most a kapcsolatuk – "Túlélésre játszunk"

Újra együtt van a szakítás után Somhegyi Krisztián és kedvese, Viczián Viktória. A pár néhány hete jelentette be a békülést, miután...

Miló Viki ragyogása mögött súlyos problémák húzódnak - válásáról vallott, pszichológushoz jár - videó

Látványosan ragyogott a vörös szőnyegen Glamour gála egyik legfittebb sztárja: Miló Viki. A többszörös világ- és Európa-bajnok...

Ördög Nóra sírásban tört ki: kiderült, ki váltja Szépréthy Rolandot a Megasztárban - Videó

A Megasztár legutóbbi, tavaly elstartolt évadában már Ördög Nóra és Szépréthy Roland duója vezette a TV2 népszerű...

Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők

A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt...

Kockás füzet helyett mobilapp: erdőmérnök fejlesztett digitális segítséget az erdészeknek

Vége a papíralapú köbözésnek! Egy magyar erdőmérnök MI-alapú appot fejlesztett: a Fatérfogat Becslő offline is számol,...

Életét vesztette egy fiatal magyar rendőr – szolgálatteljesítés közben történt

Mély megrendülést váltott ki a bejelentés, hogy elhunyt Zalavári Bálint Zsolt, a Veszprémi Rendőrkapitányság járőre, aki...

Noé bárkáján talált magyarázatot a különböző vércsoportokra egy új elmélet

A nyolc túlélőnek köszönhetjük a nyolc vércsoportot?

Szolgálat közben elütötték, belehalt sérüléseibe egy 21 éves rendőr

Csütörtökön hajnalban, Veszprém külterületén ütötték el az éppen járőröző Zalavári Bálint Zsoltot.

Anya Taylor-Joy Victoria Beckham selyemruhája maga az álom, melltartót sem vett alá a színésznő

Anya Taylor-Joy éterien gyönyörű jelenségként igyekezett a Late Night With Seth Meyers forgatására a héten New Yorkban. Sokak szerint a...

Vitézy Dávid: lőttek a csepeli és a ráckevei hév fejlesztésének

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a tervpályázat értelmét vesztette, mivel meghiúsult az új HÉV-szerelvények...

Feketében a magyar rendőrség: rettenetes tragédia történt

Meghalt az egyik rendőr, akit elütöttek a 8-as főúton

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac

Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0