Ezt olvasta már?


Megújul a szegedi Vértó környéke

A pihenéshez, az egyéni és a családi kikapcsolódáshoz, a sportoláshoz teremtenek még több lehetőséget a szegedi Vértó környékén induló fejlesztések, amelyek 653 millió forintból, uniós támogatással valósulnak meg - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A közlemény szerint a beruházás során új zöldterületek is létrejönnek, a már meglévők pedig több helyen megújulnak. A lakótelep felépülése óta ez a városrész legnagyobb közterületi rekonstrukciója.

A Rókusi körút és a Vértói út találkozásánál pihenőteret alakítanak ki, padokkal, ivókúttal, kerékpártámaszokkal. Az úttól cserjékkel választják majd el a területet. A tó nyugati partján kutyás ügyességi pályát építenek ki. Lesz a tó mellett homokos röplabdapálya és fitneszeszközöket is telepítenek. A tó körül 1,5 méter széles, akadálymentes, térkövekből kirakott sétány épül. A sétány mentén több helyre tesznek majd padokat, kilátással a tóra.

Tavaly egy másik projektben elkészült és nagy népszerűségnek örvend a Vérkör futópálya, amelynek a most induló programban készül el a közvilágítása.

A közelben, a Garam utca és az Ipoly sor által határolt zöldterületen alakítják ki az Oxigén teret, ez egy különleges, oxigénmolekulát mintázó, ötszögletű hintáról kapja a nevét, amelyet egyszerre öten is használhatnak. A park északnyugati sarkában tölgyfaligetet alakítanak ki, közepén tisztással, ahol nyújtóeszközök, hintahálók és piknikasztalok várják a mozgásra, pihenésre vágyókat.

A városrészben a helyi igényeket kiszolgáló kispiac épül, és bővítik a Lomnici utcában kialakított közösségi kertet, amelyben 36 magaságyás fogadja a kertészkedni vágyókat, egy elkülönített részt pedig a közeli óvodába, iskolába járó gyerekek használhatnak majd.

A tervek szerint 2022 második negyedévére elkészülő projekt kivitelezője a kisteleki Harmath és Társai Kft. - áll a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói

A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört

A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...

Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés

Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...

Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók

Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...

Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó

Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...

Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben

A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...

Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte

A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.

Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény

A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

New York sokak számára az álom, egy igazi bakancslistás hely. A legnagyobb szerelmek, a legszórakoztatóbb műsorok színhelye, ahol minden...

Még a főváros is megirigyelhetné, olyan különleges zebrák kezdtek el működni a vármegyében, amiből alig látni itthon

Országszerte csak mintegy 300 hasonló van, ezekhez csatlakozott a Pest vármegyei nagyközség.

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0