Ezt olvasta már?

0

Mellár a Jobbikot és a megélhetési politikusokat hibáztatja

Amíg az ellenzék nem tudja a megélhetési politikusokat kiszorítani, ez a helyzet marad

Baranya megye 1-es választókerületében még nem összesítették 100 százalékban a szavazatokat, 98,88 százalékos a feldolgozottság – a 2018-ban is győztes Mellár Tamás kis különbséggel, 255 szavazattal vezet.


hirdetés

Arra számított, hogy legalább 500 szavazattal veri fideszes kihívóját, Kővári Jánost.

 

Mellár a Magyar Hangnak azt mondta, kalkulált a Jobbik szavazóival, de azok valószínűleg a Mi Hazánk jelöltjére adták le a szavazatukat. Mellár megígérte, átveszi a mandátumát, ha megőrzi az első helyét. Stratégiai hibának látja a Jobbik bevételét az együttműködésbe. Szerinte az előző 12 évben nagyon megerősödött, az egész társadalmon végigvonul a kormánypárt által kialakított függési rendszer, aminek a szegény emberek vannak kitéve.

A négy éve függetlenként győztes és a Párbeszéd frakcióját választó Mellár a hatpárti megosztottság ellen foglalt állást. Szerinte két pártra, egy bal és egy jobb oldalira lenne szükség, és ezekhez kapcsolódhatnának alegységek, ahogy anno az MDF felépült.

 

„Itt olyan kis pártocskák is vannak, amelyek nem képesek hatékony politizálást folytatni. Az az embernek a benyomása, hogy ezekre a pártokra csak azért van szükség, hogy legyenek újabb pártvezetők és pártfunkciók, és állami támogatást kaphassanak. Amíg az ellenzék nem kerít sort a szerkezeti megújításra, és nem tudják a megélhetési politikusokat kiszorítani a soraiból, addig a jelenlegi helyzet fog fennmaradni”

 

– összegzett a 68 éves politikus.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Aggódik Meghan Markle, nagy baj történt

Meghan édesapját hétfő este kórházba szállították.

Előkerült Amanda Lear, a disco királynő és a kinézetére nem találjuk a szavakat

Megmondjuk hány éves, de el sem hiszed, hogy mutat most!

Majomhimlő: Csehországban és Szlovéniában is megjelent

Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere.

Betépett, majd levágta a nemi szervét a vallásos férfi: így akart vezekelni

Nem ez az első eset, hogy szélsőséges dolgot művelt

Új online ruházati kereskedő jött Magyarországra: már nálunk is elérhető a Zalando

A magyar vásárlók több mint 1700 márka 350 ezernél is több terméke közül válogathatnak.

Hol van a tej és a hús a boltokban? És miért? – újabb változás az üzletekben

Az önkiszolgáló áruházak megszületésével egy időben, közel száz évvel ezelőtt azt is kitalálták az nagy áruházláncok, hogyan...

A honvédelmi minisztérium alá kerülnek a sportügyek

Új gazdája lesz a honvédelmi miniszter személyében a sportügyeknek, amely eddig az EMMI alá tartozott.

Májusban már harmadszorra emelnek hitelkamataikon a bankok

Egyre drágábban lehet hitelhez jutni.

Pataki Attila felesége 23 évvel fiatalabb nála: most elmondta, mit gondol a nagy korkülönbségről – videó

Az Edda frontembere, Pataki Attila már 15 éve él boldog házasságában 23 évvel fiatalabb feleségével Orsival, és elmondása szerint a...

Különleges ruhakölteményben jelent meg Csősz Bogi

Úgy hírlik, a luxusfeleség házassága válságba került.

Victoria és David Beckham best of: nemcsak a szerelmük, stílusuk is örök

Több mint 20 éve fogadott egymásnak örök hűséget a világ egyik legismertebb sztárpárja, Victoria és David Beckham. Úgy tűnik, a jó...

Sport

Mellrákja van a 33 éves volt válogatott kézilabdázónak

Tillinger Tamara mindent megtesz a gyógyulásért.

Belebukott Dárdai Pál kirúgásába a Hertha elnöke

A sokat támadott Werner Gegenbauer a győztes osztályozó másnapján állt fel a székéből.

Nem egy új igazolás lesz a Fradi legnagyobb erősítése

Norvég lapértesülés szerint hosszabbít a gólerős támadó.

˝A legmagasabb szinten akarok játszani˝ - Suárez visszatérhet a PL-be

A 35 éves uruguayi támadó elmondása szerint egyelőre nem döntött a jövőjéről, több ajánlat közül is választhat.

Mbappé elárulta, a Realon és a PSG-n kívül még egy klubbal tárgyalt

Az angolok sem tudtak versenyezni a párizsiak ajánlatával.

Az Mbappé-kudarc után Manchesterből érkezhet a Real Madrid új sztárigazolása

Sajtóhírek szerint az Eb-ezüstérmes játékos is opció a spanyoloknál.

Megvan a Veszprém BL-ellenfele az elődöntőben

A lengyel Kielce lesz a magyar csapat ellenfele.

Kikapott a Roland Garroson, hősies vereséggel vonult vissza a legendás teniszező

A 37 éves játékos 22,4 millió dollárt keresett a pályafutása során.

Nincs több kérdés: döntött a jövőjéről a Fradi sztárja, Tokmac Nguen

Jól sikerült eddig a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának megerősítése. Miután a nagy fogásnak számító Adama Traoré aláírt, a szezon végén elvágyódó kiváló szélső, Tokmac Nguen végül maradt, és megho

Golfütővel agyonvert focista, megalázott edző, verekedés a pályán

Így verték játékosok a saját csapattársukat.

Elképesztő háborúban védte meg címét a Veszprém BL-elődöntős ellenfele - videó

A Wisla Plock kezében ott volt a győzelem, de a Kielce ezúttal is visszakapaszkodott az öt piros lapot hozó meccsen.

0

Bulvár

Az M1 műsorvezetője 3 hónap után fel-mondott: inkább mosogatni ment Angliába

Váradi Béla nem bánta meg, hogy felmondott a köztévénél és az Egyesült Királyságba költözött.

Megszólalt a kunhegyesi polgármester a botrányos lagziról

A 78 éves Szabó András szerint nagyon jól kijönnek 18 éves párjával.

Tragikus véget ért a magyar színésznő házassága: férje öngyilkos lett, miután megtudta, hogy szeretett feleség...

Dajka Margit négyszer is férjhez ment, ám csak utolsó férjét szerette igazán – Lajtos Árpád viszonozta a színésznő érzéseit, olyannyira imádta őt, hogy még a halálba is követte Dajkát.

Nem ment simán Putyin állítólagos műtétje, ezért is volt görnyedt a hétfői csúcstalálkozón egy orosz Telegram-...

Az orosz elnök a székben előre dőlve tartotta magát, időnként ökölbe szorította a kezét, és a lábai is szokatlanul mozgékonyak voltak.

Most jelentették be az oroszok: Azonnal fegyverszünetet hirdetnek

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter orosz sajtójelentések szerint kedden kijelentette, hogy Moszkva szándékosan lassítja ukrajnai offenzíváját annak érdekében, hogy evakuálhassák a civileket a harcok sújtotta terü

Fél órája lefejezett kígyó marta halálra a sztárséfet

Sajnos az ellenszérum nem ért oda időben.

A legtöbb nő tagadja, pedig szex után sokan ezeket a kínos dolgokat csináljuk

Vannak olyan dolgok, amelyekről senki nem szeret beszélni, sőt igyekszünk úgy tenni, mintha bizonyos jelenségek nem is léteznének. Ilyen például az a néhány rendkívül kínos női szokás, amely a legtöbbünkre jelle

Zacskóba csomagolt kisfiú holttestét találta meg a Dunában egy kenus

Gyanús dolgot vett észre a folyón a kenus a németországi Vohburg közelében. A rendőrség nyomozócsoportot hozott létre az ügy felderítésére.

Itt valami bűzlik! Varga Juditék nagyon titkolnak valamit, totális hírzárlat

Közérdekű adatigényléssel fordult a hvg.hu az Igazságügyi Minisztériumhoz, hogy kiderüljön, tavaly összesen hány, igazságügyi miniszteri engedélyhez kötött nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést en

blogmorzsák

Az utolsó nyilvános akasztás Angliában

Közel kétezres tömeg huhogott és gúnyolódott az elítélten, miközben a Rule Britannia-t és a Champange Charlie-t énekelték.

Karcos a kocsid? Egy zseni trükkel megszépítheted!

Őrülten jó módszer: pár húzással kijavíthatod a zavaró csikarásokat.

0