Menekülés közben rendőrt sodort el autójával egy drogdíler
Menekülés közben elsodorta a rendőrt egy drogdíler Velencén szerdán, a néhány kilométerrel odébb megállított férfi autójából több mint hat kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a rendőrök.
hirdetés
A rendőrségi honlapon azt írták, hogy a gárdonyi férfi egy velencei parkolóban nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem gázt adott, és elsodort egy nyomozót, aki emiatt könnyebben megsérült.
Az egyik rendőr rálőtt az autó kerekére, de a férfi így is továbbhajtott. Végül Nadap és Lovasberény között fogták el. A kerékre leadott lövés nem okozott senkinek sérülést.
A rendőség a férfi ellen kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt eljárást indított, és hivatalos személy elleni erőszak miatt értesítette az illetékes ügyészséget - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Senki se mondaná meg, hogy már 60 éves ez a filmsztár
Johnny Depp 60 éves lett, de azért egy tízest még mindig simán letagadhatna!
Narancs cicikkel, nőnek öltözött be egy bankrabló, de elfelejtett megborotválkozni hozzá
Persze nem ez volt az egyetlen hülyeség, amit elkövetett a bűnözők gyöngye.
Aquaparkos újdonság Füreden, jászsági fürdőtippek, folytatódó strandnyitások
A balatonfüredi Annagora Aquapark különleges szolgáltatásokkal bővítené a profilját; a Jászság bővelkedik a hangulatos...
Ebből lehet ránézésre megmondani, hogy egy pasi jó az ágyban
Meglepő, de pont olyan jelekből, amiknek látszólag semmi köze ahhoz, hogy a kiszemelted hogyan viselkedhet az ágyban. Nyilván ez sem száz...
Csak férfiaknak: A nők egyszerűen odalesznek ettől a darabtól
Ezek között a napszemüvegek között szinte biztos, hogy te is megtalálod a hozzád leginkább közelálló darabot.
Leblanc Győző eladja a közös otthont, ahol húsz éven át élt a tavaly elhunyt Tóth Évával
A körülöttünk lévő tárgyak, emlékek még nehezebbé teszik a gyász feldolgozását, ezzel Leblanc Győző sincs másképp. Otthonában...
Dobsz egy hátast a Liverpool világsztárjának felsőtestétől
Úgy tűnik, Salah a nyári szünetben sem vesz vissza, és nagyon komoly izomzattal rendelkezik, akár fitneszversenyző is lehetne.
Elérte a Balaton vízállása a szabályozási szintet
A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a...
Bajnokok Ligája döntő - A Manchester Cityé a trófea
A Manchester City a legrangosabb európai kupasorozat 23. győztese lett.
Andrejcsik István operaénekes kapta az idei szegedi életműdíjat
Huszonharmadik alkalommal adták át a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat szombaton este, az idei életműdíjas...
Tönkretette a vihar a vasúti pályát, pótlóbuszok járnak Balassagyarmat és Ipolytarnóc között
Balassagyarmat és Ipolytarnóc között vasárnap egész nap pótlóbusz szállítja az utasokat az S790-es vonatok helyett, mivel egy szakaszon...
Miért olcsóbb a H áramtarifa, mint a nappali vagy éjszakai áram?
Milyen lakossági áramtarifák léteznek 2023-ban? Mennyibe kerül az A1-tarifa, mennyibe kerül az A2 díjszabás és mi a kettő közötti...
Sport
Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.
Megdöbbentő bejelentés: emiatt marad le az esti BL-döntőről az Inter magyar válogatott focistája
A középpályás azért elárulta, mit vár az isztambuli finálétól.
Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány
Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
Szakember az NB I-es fizetésekről: Ár-érték arányban ez perverz
A Hertha BSC másodedzője mesélt arról is, mi lehet Szoboszlai Dominik jövőképe.
Messi, Ronaldo, Benzema: pillanatok alatt lettek érdektelen focinyugdíjasok
Majdnem egyszerre írták ki magukat a világ élfutballjából. Személyük ahhoz kevés, hogy milliók a szaúdi vagy amerikai bajnokságot nézegessék.
A horvát kebelcsoda most a BL-döntőn sokkolja a rajongóit a fenekével - képek
Ivana Knöll az isztambuli fináléra is merész öltözetben érkezett.
Újabb dráma a Mount Everesten, életet mentett a hős serpa
Két másik hegymászó segítségével.
Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg
Gólok tekintetében viszont a Manchester City norvég támadója mögött jócskán lemaradt mindenki.
Szenzációs bravúr: a magyar női kosárlabda válogatott legyőzte a világ egyik legjobb csapatát
Székely Norbert együttese főleg a harmadik negyedben nyújtott teljesítményének köszönhetően nyert.
Elképesztő világcsúcs dőlt meg az atlétikai Gyémánt Liga-versenyen
Halász Bence a negyedik helyen zárt kalapácsvetésben.
Egyértelműen bejelentkezett a Puskás-díjra a maláj liga olasz csatára
Meglepő lenne, ha nem lenne ott a díj végelszámolásánál az argentin származású olasz csatár találata.
Bulvár
Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné
Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.
Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület
Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.
Most elválik, hogyan reagál a NATO légi ereje egy tagállam megtámadására
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének szombaton kezdődő legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – fogalmazott az InfoRádiónak Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi
A lélek valóban létezik? Bizonyítékok vannak rá, hogy igen
A lélek valósága az élet legfontosabb kérdései közé tartozik. Noha a vallások egyértelműnek veszik a létezését, honnan tudhatjuk, hogy tényleg van lelkünk? Új tudományos kísérletek sora segít válaszolt talál
Izgatottan feküdt le az esküvője előtti este a 19 éves lány, most a temetésére gyűjtenek - Fotók
Élete legszebb napjának kellett volna lennie: a fiatal lány izgatottan feküdt le, majd váratlan tragédia történt.
Bayer Zsolt megint tombol: "Ó, hogy kapnád be az összes f@szomat."
Ízes káromkodásra vetemedett Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú pártkönyvének tulajdonosa, kormánypárti publicista. Fotó: Hír TV/Bayer Show Bayert – mint blogbejegyzésében részletezi – a Tanítanék Mozgalom ("és m
Megingott a talaj Vlagyimir Putyin lába alatt, a legrosszabbra kell felkészülnie
Egy vereséggel felérő győzelem juthat csak az orosz elnöknek.
Félmeztelenül jelent meg a mérlegelésen a női bokszoló, a promóter látványosan feszengve próbált másfelé nézni
Az ausztrál bokszolónő az OnlyFans oldalát népszerűsítette a gyakorlatilag semmit sem takaró testfestéssel. A kommentelők teljesen együttéreztek a bajba került promóterrel.
Záróra előtt adták be a menhelyre a husykt: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Megváltozott a brit trónöröklési rend, így néz ki most a sorrend a trónért
A brit trónöröklési rendben változás történt, ami a királyi család néhány tagja számára azt jelenti, hogy még távolabb kerültek a lehetőségtől, hogy egyszer ők lehessenek a trónörökösök. Az öröklési so
Meg akartam kérni a barátnőm kezét, de véletlenül megtudtam, hogy hónapok óta csal az edzőjével
Szomorú történet következik...
Nyomára bukkantak az Északi Áramlatot felrobbantó csapatnak, a szálak Lengyelországba vezetnek
Arról ír a Wall Street Journal,hogy valahol Lengyelországban lehetett a bázisa az Északi Áramlat vezetékeit felrobbantó csapatnak. Ezt onnan tudták meg állítólag a német nyomozók, hogy rekonstruálták annak a séta


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten