Ezt olvasta már?


Mezőgazdasági gépgyűjteménnyel gyarapodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Mezőgazdasági gépgyűjteménnyel gyarapodott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a harminc eszközből álló kollekciót szombaton mutatják be a nagyközönségnek - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője szerdán az MTI-t.

Kodácz Csengele elmondta, hogy a Dél-Alföld már nem használt, de ipartörténeti szempontból fontos mezőgazdasági gépeit 1979-ben kezdte el összegyűjteni a szegedi Móra Ferenc Múzeum. A berendezéseket az akkor a közgyűjtemény egységeként működő emlékparkban mutatták be, de a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének állaga fedett kiállítótér hiányában az évtizedek során leromlott.

A gépek restaurálását egy uniós és hazai forrásokból megvalósuló program tette lehetővé. A projekt részeként a skanzenben egy a 20. század első felére jellemző uradalmi gépszíneket idéző, új kiállítóhely is épült. A restaurált példányok mellett újak is bekerültek a gyűjteménybe. A hiánypótló tárlatban többek között fogatos ekekapa, fagerendelyes mankókerekes ekekapa, hengeres magtisztító (triőr), HSCS szecskavágó, kétsoros kukorica vetőgép, 15 soros vetőgép, Johnston-féle szénagyűjtő gereblye, Hofherr-Schrantz cséplőgép, Fordson F20 HP traktor és gőzlokomobil is látható.

Az állandó kiállítás megnyitója alkalmából szombaton 35 veterán jármű érkezik az emlékparkba. A Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesülete szervezte találkozón felvonuló járművek között szerepel majd VW 1200 DeLuxe (1972), BMW 51/3 Steib 350 oldalkocsival (1951), DKW F8 (1941), Pannonia T1 Duna oldalkocsival, Pannonia TLF Duna oldalkocsival, Volga, Trabant 601 kombi, Marusius vagy Csepel D 125 is.

Az érkező autók és motorok közül a legérdekesebbnek egy 1923-as Ford T-Modell Touring ígérkezik, amely az USA-ból, Kaliforniából származik eredeti papírokkal. Az előző tulajdonos családja 1929-ben vásárolta meg az első gazdájától. Azóta csak a szükséges javításokat végezték el rajta a működés érdekében, így megmaradt az eredeti patinás állapotában. Tulajdonosa nyugdíjas otthonba került, oda nem vihette a családi járművet, ekkor kénytelen volt eladni. Mikor megtudta, hogy az egykori Ford főmérnök, Galamb József szülővárosába, Makóra kerülhet egy olyan civil szervezethez - a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületéhez -, amely régi autókkal és motorokkal foglalkozik, nagy örömmel adta el, más vevő szóba sem jöhetett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egy sci-fi, ami után másképp nézel majd a telefonodra

Az SF8 nyolc önálló történetben vizsgálja a technológia és az emberi identitás határait.

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció.

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati...

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is...

Ez a kalóz mindent felforgathat a Netflix sorozatában

A második évad fináléja már előrevetíti Feketeszakáll érkezését, aki Luffy legveszélyesebb ellenfele lehet.

Ez a gyógyvíz akkor is gyógyít, amikor már rég otthon van

Úgy tűnik, megéri a kénes gyógyvízzel rendelkező fürdőket választani, ugyanis ezeknek a vizeknek a kedvező hatásai heteken át...

Kötelező lesz. Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék...

Kiderült, mi történik, ha lemondasz az édes ételekről

Egy friss kutatás szerint az édes ízek visszafogása nem csökkenti a sóvárgást és nem javítja az egészséget.

Ezért tértek vissza milliók a régi Bosszúállók filmhez

A 2012-es Bosszúállók ismét a toplisták élén, ahogy nő a várakozás a 2026-os Doomsday előtt.

Megosztotta a kritikusokat, mégis lecsapott rá a Netflix

A Netflix vásárolta meg az In The Hand Of Dante című történelmi bűnügyi film forgalmazási jogait.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0