Ezt olvasta már?

0

Mi lesz a hazai turizmussal 2021-ben?

Még várni kell az utazással, az érvényben lévő rendelet szerint leghamarabb január 12-ei dátummal lehet foglalni.


hirdetés

A Szallas.hu friss felmérése szerint bár a többségben továbbra is tombol az utazási kedv és várják a „kiszabadulást”, a járvány első hullámához képest nagyobb a bizonytalanság és a félelem. Mire számíthat így a belföldi turizmus piac?

Online felmérést végzett a Szallas.hu, melyből kiderült, a válaszadók harmadát érintette az eredetileg december 11-e, éjfélig tartó korlátozás, 40 százalékuk tervezett utazást karácsonyra, és kb. negyedük tervezte idegenben tölteni a szilvesztert. A korlátozások megtorpanást és visszaesést okoztak az év végi foglalásokban, értelemszerűen a korlátozások meghosszabbítása pedig el is kaszálta ezt az időszakot. „Jelentős bevételkiesésről van szó, hiszen normális esetben a karácsony, de főleg a szilveszter kiemelt időszak, már hónapokkal előre foglalják a vendégek – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. – Idén viszont az a töredék foglalási volumen is lemondásra vagy átfoglalásra került, ami ezekre az időpontokra szólt. A Szallas.hu felméréséből az is kiderült, hogy akik terveztek utazást az ünnepekre, bátortalanok voltak a foglalást illetően. Inkább kivárták, hogy alkalmasak lesznek-e a körülmények. Ráadásul az ajándékozás is megtorpant: míg a korábbi években az utazás, mint ajándék nagy népszerűségnek örvendett, idén más a helyzet. „Ezt a tendenciát jól szemlélteti, hogy felmérésben résztvevők harmada tervezte például, hogy utazást ajándékoz karácsonyra, de végül csak 10 százalékuk tett így” – mondta Szigetvári József.

 

Utazási kedv és hajlandóság a korlátozások után

 

A rugalmas kondíciók életben tarthatják a turizmust. Továbbra is vonzó opció lehet és a turizmus mozgatórugója is egyben, ha nem kell előleget és lemondási díjat fizetni – minden második válaszadó számára ez kellő biztonságot ad egy jövőbeli szállásfoglaláshoz. A felmérés résztvevőinek 40 százaléka beindíthat egy keresleti hullámot, ők a korlátozások végét követően megteszik megtervezett foglalásaikat. A válaszadók harmada azonban elvárja, hogy kapjon megfelelő tájékoztatást arról, hogy milyen lehetőségei és kötelezettségei vannak az aktuális járványügyi helyzetben, illetve a szállásadó milyen óvintézkedéseket hajt végre a vendégek és a személyzet egészsége és biztonsága védelmében. Azonban sokakban ott van a félelem és a bizonytalanság, ami visszatartó erő lesz az utazásban, illetve vannak, akik anyagi okok miatt nem tudnak a közeljövőben szállást foglalni. A válaszokból az is kiderül, hogy messze az augusztus és a július a legvonzóbb hónapok a 2021-ben utazást tervezők körében, illetve még május, szeptember és június népszerű körükben.

 

Az utazás és a wellness hiányzik a leginkább

 

Csaknem ötből négy válaszadónak az utazás és a wellness hiányzik a leginkább a jelenlegi időszakban, minden másodiknak az éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóegységek is. Továbbá 46 százalék jelölte meg a családlátogatást és a 45 százalék a barátokkal való összejárást. Ötből egy válaszadó korlátozások nélkül, normális nyitvatartási időben menne vásárolni. A kitöltők 6 százaléka hiányolja a normál, irodai munkavégzést.

 

Miben más a járvány második hulláma?

 

A felmérés résztvevőinek 52 százaléka közelebbről érintett a COVID-19 járvány második hullámában. Sokak közvetlen családtagja vagy ismerőse esett át a betegségen, többen saját környezetükben tapasztalták meg a halál közelségét, és jelentős hányad találkozott a munkahely elvesztésével közvetve vagy közvetlenül, így az anyagi bizonytalansággal. A válaszokból az is kiderül, hogy általános az aggodalom, a feszültség, a düh, a bizonytalanság, a lehangoltság, a csalódottság és a fáradtság, kimerültség.

 

Mit tehetünk egyéni szinten a szektor életbentartásáért?

 

A válaszadók 75 százaléka rendel ételt alkalomszerűen kedvenc étterméből, ötödük lemondás helyett átteszi szállásfoglalását későbbi időpontra, tizedük ajándékutalványokat vásárol kedvenc szolgáltatóitól.

Az utazási vágy megélése érdekében a válaszadók kétharmada már a bakancslistás és jövő évi utazásait tervezgeti, 47 százalékuk a saját lakhelyéhez közeli kirándulásokkal csillapítja a kilométer-éhségét, 38 százalékuk pedig korábbi üdüléseik alkalmával készített képeit nézegeti.

 

A felmérés hátteréről:


A Szallas.hu 2020. december 10-e és december 18-a között

online felmérést végzett, melyet 998 fő töltött ki. A kutatás nem reprezentatív

az ország lakosságára nézve, de alkalmas az utazással kapcsolatos vélemények és

attitűdök bemutatására.

 

Kapcsolódó webcím:

szallas.hu







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Kórházi ágyáról üzent Jordán Tamás: így van most a Kossuth-díjas színművész

Jó hírek érkeztek Jordán Tamásról. Ahogy azt a Blikk elsőként megírta, a Kossuth-díjas színész már a május 3-i Nemzet Színésze...

Győzi, szedd már össze magad, hülyeségeket ne mondjál már! – Marics Peti bekerült a kampány fekete lyukába

Gáspár Győző a káli gyereknapon biztatta arra az embereket, hogy ha újra megszavazzák a polgármestert, akkor elviszi nekik a faluba Marics...

Nem csak bőrprobléma. Ilyen szindróma is társulhat a pikkelysömör betegséghez

A pikkelysömör betegséghez gyakran társul szív- és érrendszeri betegség, depresszió és metabolikus szindróma.

Íme 8 nyomós ok, amiért érdemes káposztát fogyasztani

Ez a zöldség nem sokak kedvence, pedig igazán hasznos lehet a szervezetünk számára. Alábbi cikkünkben most bemutatjuk, hogy pontosan mire...

Nézők közé csapódott egy autó egy eszéki utcai versenyen, többen megsérültek

Nézők közé csapódott egy autó a 31. Osijek Street Race nevű eszéki utcai autóversenyen vasárnap, hatan megsérültek - közölte a...

Emilio és felesége 48 kilót dobott le együtt

Alakul az álomtestsúlyuk, de közben már nem tudnak jóízűen enni, sőt étvágyuk sincs.

Fontos információ jött a június 9-i választásokról

A polgármester-választások szavazólapjait számolják össze először a szavazatszámláló bizottságok június 9-én - derül ki a Nemzeti...

Milák százon is szédületes: idénycsúcs, versenyrekord, fölényes győzelem

Negyedik a világranglistán, végleg befogta a kétkedők száját.

Ez a legdurvább film, amit valaha láttam - sosem akarom újranézni

És neked van olyan film a listádon, aminek megnézését elvesztegetett időnek érezted?

Drámai büntetőpárbaj után nagy sikert ünnepelhet Bolla Bendegúz – videó

A Servette nyerte a Svájci Kupát 2024-ben, miután a döntőben büntetőpárbajban legyőzte a Luganót. A rendes játékidő és a...

Bolygók Felvonulása: Nagyon ritka égi jelenség lesz kedd hajnalban

A Hold akkor 7,6 százalékos megvilágítású lesz, így a szerencsésebb helyeken élőknek egészen egyedülálló látványban lehet része.

0

Sport

Óriási botrány Londonban a labdarúgó BL-döntőn

Már az első percben le kellett állítani a meccset.

Óriási luxuslakás, többmilliós fizetés - így él a BL-döntős magyar kézicsapat edzője nálunk

A svéd újságírók érdekes dolgokat derítettek ki a győri csapat edzőjének életéről.

Leborul a világ Milák Kristóf lába elé

Áradoznak a nemzetközi szaklapok.

Éjszakai thriller Párizsban: Djokovics örökké emlékezetes módon maradt a trónon

A szerb klasszis a kiesés széléről táncolt vissza a Roland Garroson.

Szijjártó Péter üzent a botrányos Bajnokok Ligája-döntő szervezőinek

A külgazdasági- és külügyminiszter megígérte, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő fináléban semmilyen botrány nem lesz.

Fantasztikus sikerrel kezdte az Európa-bajnokságot a magyar válogatott

Trencsényi János csapata fontos három pontot szerzett a lengyelek ellen.

A BL-döntőbe jutás után kiderült, távozik a Győrtől a magyar kézilabdázó

Háfra Noémi a következő idényben a Bajnokok Ligája-döntős német SG BBM Bietigheim női kézilabdacsapatát erősíti - mondta el a válogatott átlövő szombaton az MTI-nek.

A Barcelonán röhögnek a Real Madrid sikere után - BL-mémek

Marco Reus is a mémgyárosok célpontja lett a BL-döntőt követően. Mutatjuk!

A zaklatásos ügy következménye? Nem indul együtt a Kozák, Csipes páros a válogatón

A Magyar Kaju-Kenu Szövetség közzétette a jövő heti szegedi válogató hivatalos rajtlistáját, amelyből kiderül, hogy Kozák Danuta ezúttal csak egyesben indul.

Győzelemmel kezdte a magyar válogatott az Európa-bajnokságot

A magyar minifutball-válogatott megkezdte szereplését a szarajevói Európa-bajnokságon. Ezzel a kerettel vág neki az Eb-nek a magyar válogatott A ‘D’ […] A Győzelemmel kezdte a magyar válogatott az Európa-bajnoksá

A párducok kivégezték a parkőröket Floridában

Az Edmonton vagy a Dallas lesz az utolsó rivális.

Lezártnak hittük, mégis újabb fordult jöhet Kozák Danuta és Csipes Ferenc zaklatási ügyében

Az edző klubja bocsánatot kért, amit a hatszoros olimpiai bajnok el is fogadott, de úgy tűnik, még sincs minden rendben.

0

Bulvár

Tompos Kátya édesanyja: „Az egész életem arról szólt, hogy a lányomnak jó legyen”

Valentina, Tompos Kátya édesanyja Moszkvából költözött Magyarországra, végül tragikus okokból egyedül nevelte fel lányát.

Ha ezt csinálja a mobilod éppen most lopják az adataidat

Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgokat művel a mobiltelefonod? Meglehet, hogy adathalászok férkőztek hozzá. Íme, a jelek.

A semmiből jött Azahriah váratlan bejelentése, nagyon meglepte a rajongókat a hír

Azahriah új utakon már, a rajongók legnagyobb örömére.

Óriási botrány Londonban a labdarúgó BL-döntőn

Már az első percben le kellett állítani a meccset.

Igaza van Magyar Péternek a Békemenet kapcsán?

A Demokratikus Koalíció továbbra is úgy véli, Sulyok Tamásnak távoznia kell a köztársasági elnöki posztjáról. Orbán Viktor űrhajósokkal találkozott. Magyar Péter szerint pedig a szombati volt minden idők legkise

A 30-30-30 diéta az új őrület - néhány hét alatt lerobbantja rólad a felesleges zsírt

Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.

Egyre nagyobb a botrány Szegeden

Az egyik polgármesterjelölt büntetőfeljelentést tett.

Hatalmas vihar érkezik, alaposan elázunk

Másodfokú riasztást adtak ki.

Ezt teszik az emberek leggyakrabban szex után

A Women’s Health magazin kíváncsi volt arra, mi igaz a szerelmes filmek csodálatos szex jeleneteiből, és megkérdezte az olvasóit, mit tesznek általában azután, hogy összebújtak a kedvesükkel. Nos, az eredmény rész

Rendkívüli hír: meggyilkolták a magyar újságírónő férjét

A Blikk egykori újságírójának férjét a fiuk ölhette meg az örökségért, most pedig a férfi feleségét is letartóztatták.

A lejáratópropaganda Magyar Péterhez kísértetiesen hasonló fiatalemberről közöl intim fotókat, aligha törvénye...

A kormányközeli propagandagépezet egy Magyar Péterhez, a Tisza Párt alelnökéhez kísértetiesen hasonló ábrázatú fiatalemberről maszturbálás vagy ahhoz nagyon hasonló tevékenység közben készült intim fényképe

0