Mi történt Nagypénteken
Nagypéntek böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kiemelkedően fontos napja, amely a naptárban mindig a húsvét előtti péntek. Nagypéntek a keresztény világban Jézus Krisztus keresztre feszítésének a napja. Isten Fia az emberekért érzett szeretetében vállalta a kínszenvedést és a halált, hogy húsvéti feltámadásával legyőzze a gonosz hatalmát, így váltva meg a világot.
Jézus a virágvasárnapi bevonulástól kezdődően már öt napja Jeruzsálemben tartózkodott, bár sokszor kiment Betániába is. A nagypénteki események szorosan egybekapcsolódnak a nagycsütörtök esti, illetve éjszakai cselekményekkel. Jézus passiótörténetét a Bibliában a négy evangélista – Máté, Márk, Lukács és János – beszámolóiban olvashatjuk.
Nagypéntek – a Gecsemáné-kerti imádkozás
Jézus, miután csütörtök este tanítványaival együtt elfogyasztotta a húsvéti vacsorát, kiment az Olajfák hegyére, a Gecsemáné-kertbe. Tudta, hogy hamarosan elfogják őt, ezért imádkozással akarta eltölteni a hátralévő órákat. Ezen a nagypéntekbe nyúló éjszakán azt mondta a tanítványoknak: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.” (Mt 26,36) Magával vitte Pétert, valamint Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, és arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. „Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,41–42) A tanítványok nem tudták, milyen szenvedés vár hamarosan Mesterükre. Fáradtságuk miatt nem is tudtak együtt virrasztani vele. Jézus háromszor ment oda hozzájuk, és mindhárom alkalommal alva találta őket.
Nagypéntek – Jézus elfogatása
Még a Gecsemáné-kertben voltak, „amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben” (Mk 14,43). Júdás, a tanítvány mutatta meg megbízóinak, kit kell elfogniuk. „Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel!” (Mk 14,44) Jézus azt kérdezte tőle: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) Júdás harminc ezüstöt kapott árulásáért. Miután néhány óra múlva rádöbbent, hogy a papok és az írástudók meg akarják ölni Mesterét, megbánta, amit tett, és visszavitte nekik a pénzt. Ők azonban nem törődtek vele. „Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát.” (Mt 27,5)
Nagypéntek – kihallgatások
Miután elfogták Jézust, „elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének” (Mt 26,57). A főpap és a nagytanács előtti kihallgatás végén az illetékesek istenkáromlás vádjával halálra ítélték Jézust. Az ítéletet azonban nem hajthatták végre, mivel a rómaiak elvették tőlük a pallosjogot, ezért kénytelenek voltak Pilátushoz, a római helytartóhoz vinni Jézust, hogy rávegyék arra, hogy ítélje halálra Jézust. Ez még hajnalhasadás előtt történt nagypénteken.
Messziről Péter tanítvány is követte elfogott Mesterét a főpap udvarára. Az ott levő emberek közül hárman is felismerték, mondván, „ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való” (Lk 22,59). Ő azonban mindháromszor letagadta, hogy ismeri a vádlottat.
Pilátus alaposan kifaggatta az elé hozott embert, és nem találta bűnösnek. „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben” – mondta a főpapoknak (Lk 23,4). Azok azonban nagyon szerették volna Jézus halálát, ezért továbbra is követelték Pilátustól, hogy ítélje el őt. Amikor a helytartó megtudta, hogy Galileából származik Jézus, elküldette Heródeshez, a zsidók királyához, „aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban” (Lk 23,7). Rá szerette volna hárítani a felelősséget.
Heródes „hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki” (Lk 23,9). A főpapok és az írástudók azonban továbbra is „hevesen vádolták” (Lk 23,10). Heródes ennek ellenére sem akarta halálra ítélni, hanem „katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz” (Lk 23,11).
Nagypéntek – Jézus és Barabbás
A római helytartó, miután visszahozták elé a vádlottat, még inkább megerősödött abban, hogy az előtte álló ember nem bűnös. Azt mondta a vádlóknak: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el…” (Lk 23,14–15)
Pilátus, hogy ne kelljen elítélnie Jézust, felajánlotta a lehetőséget a népnek, hogy ők szavazzák meg: a rablógyilkos lázadót, Barabbást vagy a főpapok és az írástudók által megvádolt Jézust engedje-e szabadon. Ugyanis „[ü]nnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak” (Mt 27,15). A nép Barabbást választotta.
A helytartó azért sem örült ennek a döntésnek, mert „[m]ikor […] a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” (Mt 27,19)
Pilátus többször is megkérdezte a tömeget, hogy mi legyen Jézussal. „Feszítsd meg!” – kiáltották (Mk 15,13). „De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt…” (Lk 23,22) – bizonygatta a római helytartó. „Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.” (Mt 27,24–26)
Nagypéntek – Jézus keresztre feszítése
„Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.” (Jn 19,1) „Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.” (Mt 27,27–30)
Ezek után elvitték őt „a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely” (Mk 15,22), hogy megfeszítsék. „Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.” (Mk, 27,25–26) „Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. […] héberül, latinul és görögül volt írva…” (Jn 19,19–20)
Jézust sokan csúfolták a kereszten.
Ezen a nagypénteken Jézuson kívül két gonosztevőt is megfeszítettek – „az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől” (Lk 23,33). Közülük az egyik számonkérte, hogy ha ő a Krisztus, miért nem menti meg magát és őket is. A másik azonban védelmébe vette Jézust: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” (Lk 23,40–41) Jézus megígérte neki: „Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)
Nagypéntek – Jézus halála
„Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.” (Mk 15,33) Krisztus haldoklott. Amikor kilehelte lelkét, „a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,51–54)
Nagypéntek – Jézus temetése
Ekkor már közeledett az este, az ünnep kezdete, és „a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt” (Jn 19,31). Ezért sietve kellett eltemetniük a halottakat. Jézus holttestét arimátiai József kérte el Pilátustól. Ő „derék és igaz férfiú” (Lk 23,50) volt, aki – bár a Jézust elítélő nagytanács tagja volt – „nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával” (Lk 23,51). „Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki” a holttestet (Mt 27,58).
József pedig „gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé” (Mk 15,46).
Másnap a főpapok és a farizeusok „elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt” (Mt 27,66). Attól tartottak ugyanis, hogy „nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül!” (Mt 27,64)
forrás:evangelikus.hu
hírek innen, onnan
Több tízezer dróntámadást hajtottak végre az ukránok októberben
Rekordnak számít a háború folyamán az októberi ukrán dróncsapások mennyisége.
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években
A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7...
Az F1 legdrámaibb futama: a Ferrari pilótája világbajnoknak hitte magát, de csak néhány másodpercig
Felipe Massa nyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat, a díjátadón azonban nem örömében sírt, éppenhogy bánatában.
Újabb vezető távozott a közmédiától: Mészáros Zsófia befejezte a munkát
Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál. A korábban az Indexnél és a 444.hu-nál is vezető pozíciót...
A Barátok közt Magdi anyusaként egy ország imádta őt: Fodor Zsókának olyan kevés a nyugdíja, hogy 84 évesen is dolgozik
Fodor Zsóka 84 évesen is rendszeresen szerepel előadásokban, hogy kiegészítse a nyugdíját.
Napi horoszkóp: a Halak extra bevételekre tehet szert, a Bika véget vet a mosolyszünetnek, az Oroszlán elsimíthatja a baráti vitáit
Több csillagjegy számára is sorsfordító nap lesz a mai.
Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?
A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk...
7 ikonikus retró darab, amiért ma vagyonokat fizetnek a fiatalok
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb...
Azonnali bejelentés érkezett Ukrajnából – ballisztikus rakétákat indítottak az oroszok Kijev ellen
Kijevet ballisztikus rakétákkal támadták az orosz erők, a lehulló roncsok lakóházat és óvodát is megrongáltak.
Egészen hihetetlen, hogy melyik országban a legintenzívebb az átállás elektromos autókra
A döntést inkább gazdasági kényszer szülte, mintsem klímavédelmi megfontolások, mégis ez tette a kelet-afrikai országot az elektromos...
3 napos előrejelzés: Eddig nemigen kellett az ernyő, talán majd most?
Szombaton és vasárnap napos, száraz idő ígérkezik, hétfőn viszont már több felhő és helyenként záporok jöhetnek.
Ez a 4 csillagjegy egészen különleges hatodik érzékkel van megáldva
Vannak emberek, akiket egyszerűen lehetetlen megtéveszteni: azonnal megérzik a kimondatlan szavakat, a szoba levegőjében vibráló...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Borbély Balázs: „Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket”
Nem gondolta volna a magyar rekordbajnok edzője, hogy valaha megéli ezt a pillanatot.
Bulvár
„Tiszás ügynökbotrány.” – Orbán Viktor kirohant, a Fidesz miniszterek lemondását és vizsgálatot követel Lezsák Sándor ügyében
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Fidesz a Lezsák-baki miatt: Orbán Viktor tiszás ügynökbotrányt kiáltott, Bóka János és Rétvári Bence miniszterek lemondását és vizsgálatot követel.
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Kellemetlen dologgal támadta le Zacher Gábor Orbán Viktort, de szó sem esett a politikáról
Zacher Gábor szerint a politikusok egészségi állapota is példát mutat: a toxikológus úgy látja, Orbán Viktor nyilvános testképe elszalasztott népegészségügyi lehetőséget jelentett Magyarország számára, és sz
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
Az új szabályok átvilágításcunamit és erős átrendeződést vetítenek előre az állami többségi tulajdonú magántőkealapok széles körében.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


