Ezt olvasta már?


Minden feltétel adott, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat megkezdje működését

Minden feltétel biztosított, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat szeptember 1-től megkezdje működését - erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen.

A politikus jelezte, hogy szeptemberben megtörténik a kutatóintézetek átvétele is. Azt mondta, hogy a kutatóintézetek vezetői az átalakításban a lehetőséget látják az eddiginél jobb működésre.

Kitért arra, hogy dolgoznak a Science parkok struktúráján, a legelőrehaladottabb a program Szegeden és Pécsett, de a tervezett helyszínek között szerepel Győr, Miskolc, Debrecen, illetve a fővárosban két helyszínben gondolkodnak.

Beszámolt arról, hogy pozitívak a Corvinus egyetem új fenntartói modelljének eddigi tapasztalatai. A tervek között szerepel további felsőoktatási intézmények esetében is e modell megvizsgálása, potenciális jelöltként említette a győri Széchenyi István Egyetemet, a Kecskeméti Egyetemet, illetve a MOME-t. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a nagy tudományegyetemeknél nem biztos, hogy ez a jó modell, ott érdemes más lehetőségeket megnézni.

Mint mondta, a felsőoktatásban 2014-16 között lezajlott integrációs lépéseket, átalakításokat kifejezetten sikeresnek tartja. Szintén fontos és jó, hogy Magyarországon sok városban van felsőoktatási hozzáférés, és ezen nem is kívánnak változtatni a jövőben. A közösségi képzési központok kialakításának is ez a lényege - hangsúlyozta Palkovics László.

Jelezte: várható az egyetemi szakok felülvizsgálata, hiszen a szakok utolsó ilyen áttekintése 2014-ben volt.

Kérdésre közölte: a kormány kitart korábbi döntése mellett és 2020-tól kötelező feltétel lesz a nyelvvizsga a felsőoktatásba való belépéshez.

Palkovics László a felsőoktatási háttérintézményekről szólva elmondta: az Oktatási Hivatal marad jelenlegi formájában, jól működik, annyi változást szeretne, hogy a szakképzésért külön elnökhelyettes feleljen.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tankönyvekkel összefüggő feladatait leválasztanák és megfontolandónak nevezte, hogy az intézet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat részeként működjön.

A tárcához kerül a Tempus Közalapítvány is. A 9. és 11. évfolyamos diákoknak külföldi idegennyelvi kurzusokat biztosító programelem valószínűleg a Klebelsberg Központhoz kerül.

A miniszter elmondta, hogy szeptemberben lehet a parlament előtt az új szakképzési és felnőttképzési törvény, a két területet érintő jogszabályok kikerülnek a köznevelési törvényből és egy önálló jogszabályt alkotnak.

Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban több egészségügyi szakképző intézmény került át egyetemekhez, az eddigi tapasztalatok szerint ez a modell jó, és elképzelhetőnek tartotta a további átadásokat is. Dolgoznak továbbá a felsőoktatási bértábla átalakításán is. Ugyanakkor megjegyezte: az intézmények számláján jelenleg 280 milliárd forintos forrás van, el kellene kezdeni ezeket az összegeket felhasználni, akár bérkompenzációs célokra.

Palkovics László elmondta még azt is, hogy az új innovációs helyettes államtitkár Gulyás Tibor, korábbi HÖOK-elnök lesz.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Steven Spielberg elárulta, ő javasolta a Harry Potter-filmek legendás színészeit

A rendező szerint ő javasolta több legendás színész szerepeltetését az első Harry Potter-filmhez.

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere.

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan...

Gyenge mozis bevétel után streamingre váltott a Mortal Kombat II

A Mortal Kombat II csalódást keltő mozis bevétel után digitálisan keres új közönséget.

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi...

Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje

A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

0