Ezt olvasta már?


Mindent vitt, amit értékesnek talált a szegedi férfi

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki több ingatlanba tört be a Tisza-parti városban.

A 25 éves gyanúsított 2018. augusztusa és szeptembere között négy szegedi ingatlanból lopott el különböző autóalkatrészeket, szerszámgépeket, illetve műszaki cikkeket.

Egy autószerelő műhelyből, valamint egy építőanyag-kereskedés udvaráról összesen öt akkumulátort tulajdonított el. Egy építési telken elhelyezett konténerből vízszivattyút, kézi betonacélvágót, hosszabbítót, illetve hálózati elosztót vitt magával. Egy másik építkezési területről hat ipari hosszabbítót, két festékkeverőt, két LED lámpát, két ütvefúrót és egy sarokcsiszolót szállított el.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók a megtartott kutatások során az ellopott tárgyak egy részét lefoglalták, majd visszaadták azokat a tulajdonosoknak.

A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

 

Forrás: police.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Direkt36: egyre több kortárs bántalmazási esetet jelentenek a gyermekotthonokból

A túlzsúfoltság, a szakemberhiány és a pszichiátriai ellátás összeomlása miatt a rendszer képtelen biztonságot nyújtani az állami...

Csúcstechnológiás traffipaxokat vet be a rendőrség: így működnek

A ködös-esős idő ellenére is figyelik a gyorshajtókat a rendőrök, nem is akármilyen traffipaxszal.

Ez a Top 3 Netflix krimi-thriller több napra odaláncol a képernyő elé, nem fogsz tudni szabadulni tőlük, 10/10-es csavarral támadnak

Három krimi-thriller, ahol a bizonytalanság az alapállapot. Nem lesz kapaszkodó, nem lesz megnyugvás, csak egyre mélyebb kétely és izgalom...

Választás: nagyon fontos dátum a mai a pártoknak

Február 3-ától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) azok a pártok és országos nemzetiségi...

Boráros Gábor barátnője autóbalesetet szenvedett: kórházba szállították a helyszínről

Boráros Gábor életében csapás csapást követ, most barátnője miatt is aggódhat.

Súlyosan bántalmazhatta a fóti gyermekotthon igazgatója az egyik neveltet

A gyermeket kórházba szállították, ekkor mondta azt, hogy a férfi megverte.

Tömegbaleset, 10 kilométeres dugó az M0-áson

Az M0-s autóút keleti szektorában, a M5-ös autópálya felé tartó oldalon több gépkocsi ütközött egy kamionnal. A 33-as km-nél, Gyál...

Szerdától folytatódnak a béketárgyalások Abu-Dzabiban

Kérdéses, mikor lehet a békefolyamatban áttörés.

Tömegbaleset az M0-án, röbb mint 10 kilométeres a dugó

Az M0-s autóút keleti szektorában, a M5-ös autópálya felé tartó oldalon több gépkocsi ütközött egy kamionnal. A 33-as km-nél, Gyál...

Több millió ember telefonját használta titokban a hálózat, amit most sikerült lekapcsolni

Gyanútlan felhasználók millióinak készülékei váltak a kiberbűnözés eszközeivé az internet egyik legaggasztóbb infrastruktúrájában....

21 Kutatóközpont: nem sokat dolgozott le a hátrányából a Fidesz

A közvélemény-kutatás szerint három párt ugorja meg az 5 százalékos küszöböt, a DK és az MKKP népszerűsége 2-3 százalék körül...

0

Sport

Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál

A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát

Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet

A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát

Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.

Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban

Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.

Ezt érezzük a halálunk előtt a tapasztalt orvosok szerint

Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?

Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte

blogmorzsák

A világ új legnagyobb városa

Jakarta története és szerepe a 21. században.

"Sosem volt ilyen mélyponton az egészségügy"

Az egészségügyet mindenki csak szidja. Tényleg ilyen a helyzet?

0