Ezt olvasta már?


NATO-főtitkár: Oroszország megsérti az INF szerződés rendelkezéseit

A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a szövetség külügyminiszterei kedden kezdődött tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország bizonyíthatóan új rakétarendszert fejlesztett ki és hozott létre, amely teljes mértékben megsérti a kulcsfontosságú szerződést, amely 30 éven át őrizte a NATO, partnerországai és az egész világ biztonságát.

A külügyminiszterek elfogadott nyilatkozatukban felszólították Oroszországot, hogy teljes körűen és ellenőrizhető módon azonnal térjen vissza a szerződés rendelkezéseihez. A szövetségesek továbbá szilárd elkötelezettségüket fejezték ki egy hatékony nemzetközi fegyverellenőrzési rendszer megőrzése és a leszerelés mellett - tette hozzá a főtitkár.

Mint elmondta, az Egyesült Államok és más szövetségesek is számos alkalommal tettek erőfeszítést az Oroszországgal való együttműködésre és kértek választ az új rakétaprogramról. Oroszország azonban nem adott kielégítő választ, továbbra is gyártotta és telepítette a szerződés szerint tiltott rakétákat. Az INF-szerződés megsértése megnehezíti a fegyverek hatékony ellenőrzésére és leszerelésére irányuló törekvések sikerét, és alapjaiban ássa alá a szövetségesek biztonságát. A fegyverek ellenőrzésére vonatkozó megállapodások csak akkor érvényesek, ha minden fél tiszteletben tartja azokat - közölte..

"Nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben megfelel a szerződésnek. Nincsenek új amerikai rakéták Európában, de új orosz rakéták vannak Európa közvetlen szomszédságában. A helyzet, amelyben az Egyesült Államok betartja a szerződést és Oroszország nem, egyszerűen nem tartható fenn" - fogalmazott Stoltenberg.

A nyilatkozat szövege szerint a szövetségesek továbbra is elkötelezettek a stratégiai stabilitás és az euro-atlanti egység megőrzése mellett. A NATO folytatja átfogó elrettentési és védelmi politikáját, hitelessége és eredményessége érdekében pedig a rendszeres konzultációt Oroszországgal. A NATO a konfliktusok megelőzése és a béke megőrzése érdekében cselekszik, és párbeszédet keres Moszkvával - szögezték le.

"Nem akarunk új fegyverkezési versenyt. Nem akarunk új hidegháborút. A szövetségesek továbbra is az Oroszországgal való jobb kapcsolat érdekében fognak dolgozni" - húzta alá a főtitkár.

Oroszországnak még van egy utolsó esélye arra, hogy visszatérjen az INF-egyezmény rendelkezéseihez és megfeleljen azoknak. A katonai szövetségnek pedig fel kell készülnie az érintett nukleáris fegyverek megsemmisítését célzó szerződés nélküli világra - közölte.

A főtitkár a Kercsi-szorosban nemrégiben történt orosz-ukrán incidenssel kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, Oroszországnak tennie kell a feszültségek elmérgesedése ellen. Arra figyelmeztetett, hogy Oroszország krími jelenlétét "befolyásának kiterjesztésére" használja.

A NATO továbbra is közelről figyeli a helyet alakulását, jelen van a térségben és továbbra is azt várja Oroszországtól, hogy engedje szabadon a fogva tartott ukrán katonákat és hajókat, valamint azt, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelességeit, lehetővé téve a hajózást a Kercsi-szorosban és az Azovi-tengeren, valamint az akadálytalan hozzáférést az ukrán kikötőkhöz - fogalmazott a NATO főtitkára.

Heiko Maas német külügyminiszter nyilatkozatában kijelentette, a szövetség mindent megtesz a kialakult konfliktus elmérgesedése ellen. Ez kizárólag békés, tárgyalásos úton következhet be - húzta alá.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter sajtóértekezletén üdvözölte a NATO politikai támogatását, ugyanakkor kijelentette, noha erős nyilatkozatok születtek, nem szabad azok szintjén maradni. Egyeztetett választ kell adni Oroszország cselekedeteire - tette hozzá.

Az ukrán külügyminiszter azt javasolta, hogy a NATO befolyását felhasználva járjon közbe annak érdekében, hogy megtiltsák orosz hajók belépését más országok kikötőibe, ha Moszkva továbbra is gátolja az Azovi-tengeri hajózást. Hozzátette, javaslatát meg kívánja tárgyalni az európai uniós tagországokkal is a jövő hét folyamán.

A kétnapos külügyminiszteri tanácskozás középpontjában egyebek mellett a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) sorsa, az orosz-ukrán konfliktus megvitatása, valamint Bosznia-Hercegovina csatlakozási törekvése áll.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Változó vízfelhőket észleltek a kutatók a Naprendszeren kívül - ráadásul nem is egy bolygó körül

Ez volt az első alkalom, hogy ilyet sikerült megfigyelniük a szakembereknek.

Néhány reggeli szokással verhetetlen immunrendszered lesz: már holnap kezdd el

Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.

5 kreatív halloweeni jelmez pároknak, amit az utolsó pillanatban is összedobhattok

Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket...

Nagyot esett egy nap alatt a Mészáros-cég részvényének értéke

A választás óta közel 50 százalékkal csökkent az Opus-részvények értéke.

Váratlanul lemondott az energetikai államtitkár

Benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára – tájékoztatta a szaktárca az...

Orvosmeteorológia: szerdán előbb meleg, majd hidegfront is érkezik

Lesz itt minden, hideg és melegfront is, sőt, kettős fronthatással is találkozhatunk, vagyis mozgalmas nap elé néznek a frontérzékenyek.

Nagy piaci felfordulást hozhat az amerikai félidős választás – Magyarországon is megérezhetjük

A november 3-i amerikai félidős választás a várakozások szerint erős mozgásokat okozhat a részvény- és kötvénypiacokon. A Bank of...

Negyven év börtönre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának kitervelésével vádolt férfit

Duane „Keffe D” Davis maga dicsekedett el vele, hogy ott ült az autóban, amiből a halálos lövéseket leadták.

Losonczy Gézát nevezték ki a MEKH új elnökévé

Losonczy Gézát nevezték ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) új elnökévé október 16-i hatállyal,...

Úgy tűnik kész a jövő évi költségvetés, mégis elhalasztják a bemutatását - mutatjuk miért

Mégsem csütörtökön mutatják be a jövő évi költségvetést. Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a kormány a...

Melyik kezeden viseled az órád? Ezt árulja el a döntéseidről

Ez a gesztus annyira automatikus, hogy talán sosem gondoltál még bele, miért éppen arra a csuklóra kerül, amelyikre.

0

Sport

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Az incidens miatt nem lép pályára a Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen

A Qantas egyik Perth-ből Rómába tartó repülőgépén 17 órán át kínozták az utasokat a fedélzeti ágyi poloskák csípései. A 17 órán át kínozták az utasokat a Rómába tartó repülőgépen bejegyzés először A

Leszálláshoz készültek a diákok, de a busz továbbgurult – ekkor vették észre, mi történt a sofőrrel - Videó

Már az ajtónál várták, hogy leszállhassanak, amikor az iskolabusz ismét megindult. A pennsylvaniai diákok hamar észrevették, hogy baj van: a sofőr rosszul lett, nekik kellett megállítaniuk a járművet.

0