Ezt olvasta már?


Nagy Ádám nem nyugszik bele a mellőzöttségbe

Nagy Ádám, a magyar válogatott labdarúgója nagyon nehéznek nevezte a jelenlegi időszakot, amiért nem kap játéklehetőséget olasz élvonalbeli klubjában, a Bolognában.


hirdetés

A 22 éves középpályás az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban emlékeztetett rá, hogy a Ferencváros első csapatánál és az olasz együttesnél is szerencsés helyzetben volt, hiszen szinte rögtön alapemberré vált, ezért a mostani mellőzés újdonság számára.

"Próbálok mindent megtenni az edzéseken, hogy visszakerüljek a csapatba, mert nem szeretnék ennyivel megelégedni, sokkal nagyobbak a céljaim" - nyilatkozta. Hozzátette, nem esnek jól neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság, de arra törekszik, hogy rácáfoljon a kétkedőkre.

Nagy a 2015/16-os idényben a Ferencváros színeiben 25 NB I-es meccsen szerepelt, a következő szezonban a Bolognában ugyanennyi találkozón kapott lehetőséget a Serie A-ban, a mostani évadban viszont még egyszer sem léphetett pályára az olasz élvonalban.

A teljes beszélgetés az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában lesz hallható.







0
0

hírek innen, onnan

Sávos mozgásban az olaj, de erősödnek a kockázatok

A Saxo stratégiai elemző csapatának első negyedéves kitekintésében kiemeltük, hogy korrekcióra számíthatunk az olajpiacon, mivel a 70...

Az MNKH ott van, ha Szlovákia felé kacsingat

Tekintettel Magyarország és Szlovákia közti dinamikusan bővülő együttműködésekre, az MNKH összesen 7 regionális képviseletet...

Jogsértő volt, ahogy a Fidesz kampányát segítette a szentendrei önkormányzat

Egy referens eltévedt leveléből derült ki, hogy munkaidőben egyengeti a Fidesz kampányát.

Nagy dobás lenne: okoshangszórót készít a Spotify?

Rejtélyes álláshirdetés mozgatta meg a tech-szakma fantáziáját. Vajon mire készül a Spotify?

Orbán piros lapot mutat - Migránsokkal pótolná elvesztett választóit az európai baloldal

Az uniós csúcstalálkozó legfontosabb témája az Európai Unió belső átalakítása, amellyel kapcsolatban vannak egészen abszurd javaslatok...

Trump újabb tanácsadója vallja bűnösnek magát

Nem vallották be az ukrajnai tanácsadás utáni pénzeket.

A crossushi úgy lett trendi étel, hogy nem is létezik

Gasztroszenzáció a sushival töltött croissant, csak éppen egy ordas nagy álhír, amit sokan átvettek.

A makói Nagyér-csatorna a belefolyó termálvíztől és a szeméttől büdös: kitisztították, de a szag nem szűnt meg teljesen

Makó - Továbbra is kellemetlen szagú a makói Nagyér-csatorna kórház mögötti, nyitott szakasza, pedig az önkormányzat kikotortatta -...

Nagy vita folyik arról, hogyan válasszák ki Juncker utódját

A csúcsjelölti rendszernek épp annyi ellenzője van, mint ahányan támogatják.

Az MSZP-Párbeszédé az első országos lista

Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság...

Diplomáciai kérdés lett a muminok lakhelyéből

Hol élnek a muminok? - ezt kérdezték a japán diákoktól a felvételi vizsgán. Végül a finn külügyminiszter foglalt állást az ügyben.

Sport

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Önkívületben közvetítette a köztévé kommentátora a magyar aranyat

Az M4 Sport operatőre megörökítette a tévéstábot a történelmi pillanatban.

Usain Bolt így gratulált a magyar hősöknek - fotó.

Mindenki üdvözölte a csodatevő olimpiai bajnokokat.

Usain Bolt üzent, küldi a pezsgőt az olimpiai bajnok magyar váltónak

A jamaicai sprinter az Instagramon reagált az aranyérmes csapat tagjának, Liu Shaoangnak.

"Sanyi levadászta a kanadait" - a négy magyar, aki ma legenda lett

A két Liu-testvér szeme nem bírja a klórt. Emiatt most van egy olimpiai bajnok váltónk.

Usain Bolt is gratulált a magyar olimpiai bajnokoknak

A világcsúcstartó sprinternek tetszett, hogy a srácok a legendás kézmozdulatával ünnepeltek a dobogón.

AC/DC nélkül most nem ment Tóth Ivettnek

A magyar műkorcsolyázó 23. lett a téli olimpián.

Kézilabda: meglepő edzőváltás a magyar élcsapatnál

A nyáron új edző érkezik a gárdához.

Mókás: a rendőrség ezt üzente a magyar olimpiai bajnokoknak - kép

Frappáns üzenetet kaptak Liu Shaolin Sándorék.

Kiderült, mennyit keresnek a téli olimpia magyar hősei

A történelmet író férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjain kívül a lányok is szép összeggel gazdagodtak.

0

Bulvár

Ilyenkor növekszik a leggyorsabban a testsúlyunk

A második trimeszter ideje alatt rohamosan nő a magzat. A 13-14. hét között több mint 60%-kal növeli meg testsúlyát a korábbiakhoz képest. A l...

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Elios-ügy: Megszólalt Polt Péter

Költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az OLAF az Elios-ügyben ezt Polt Péter közölte Harangozó Tamás szocialista képviselővel számolt be róla a hvg.hu.

Rettenetes baleset történt a luxusfeleséges valóságshow forgatásán

Kigyulladt a hajójuk, süllyedni kezdtek, ketten még hánytak is.

Most kaptuk a hírt: tragédia történt a budapesti bevásárlóközpontban

Mentősök és rendőrök lepték el a Mammut bevásárlóközpontot.

Egy gyakori rossz szokás, ami elbutulást okoz: háromszorosára növeli a kockázatot

Nemcsak örökletes lehet a demencia, olyan tényezők is előidézhetik, mint a túlzott alkoholfogyasztás.

Gyógyulás a rákból: Katalinnak 3 hónapot adott az orvos, akire rácsapta az ajtót

Tüdőrákkal, csont-, nyirokcsomó- és agyi áttéttel került kórházba a gyöngyöspatai patikusnő, aki történetével mindenkinek erőt adhat.

Hajléktalan drogosként talált rá régi barátjára a nő: így átváltoztatta

Egy drogfüggő leszoktatása nem könnyű feladat, ez a nő mégis vállalta a nehézségeket, és megmentett vele egy életet.

Szijjártót hajnalban egy hölggyel látták a Margitszigeten. Fotók

Akik kora reggel éppen a Margit sziget felé vették útjukat, nem hittek a szemüknek. Már aki felismerte a szokásos futófelszerelésben és fejre simuló sapkában kocogó külügyminisztert. No és a hölgy?

blogmorzsák

Honnan jöttek az Árpád-házi királyok?

III. Béla Mátyás templomban talál­ható földi maradványai sok érdekes­séget rejtenek. A kérdés, hogy valóban bebizonyíthatják finnugor vagy belső-ázsiai eredetünket?

Kunhalmi Ágnes mennyivel maradt alul 2014-ben?

Az MSZP budapesti szervezetének elnöke elgon­dolkoztató kijelentéssel lepett meg mindenkit.

Zseniális Kraftwerk volt az Arénában

„Összefoglaljuk miért is volt tökéletes a németek budapesti fellépése.“

Csak női szerzők könyveit árulja egy londoni könyvesbolt

A Lázadó lányoktól a klasszikusokig közel 200 női szerző köteteit árulja majd egy pop-up bolt.

Együtt alkotó művészek és közösségek

Interjú Simon Andreával, a Közösségi Együtt­működésen Alapuló Művészeti Program, és a Közös Ügyeink című kiállítás főszervezőjével.

Egy vidéki panzió szomorú története

Avagy requiem egy szakácsért.

"Szeretem őt, mégis elhagynám"

„Fél éve még az volt az álláspontja, hogy nem szeretne gyereket, de most felvetette, hogy mi lenne, ha...”

Csodálatos és félelmetes dolgokat tud a HomePod

„Kipróbáltuk: a legvonzóbb képessége a legijesztőbb.“

Erdő Péter pápa szeretne lenni?

A Facebook oldala szerint igen, de a titkára szerint semmi köze hozzá a bíborosnak.

Kilakoltatások Kőbányán

Elmenekült a polgármester a Bihari utcai lakók elől.

Ismét elment egy nagy nevettető

Tahi Tóth Lászlóra emlékezünk.

Őrült az, aki a fájdalomra izgul?

Beteg az, akit a BDSM érdekel? És mi a baj a Szürke ötven árnyalatával?

0