Ezt olvasta már?


Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak belga futballkluboknál

Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál - jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben.

Az üggyel kapcsolatosan 57 rendőrségi akciót hajtottak végre: 44-et Belgiumban, 13-at pedig Cipruson, Franciaországban, Luxemburgban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában. A műveletekben 184 belga és 36 külföldi rendőr vett részt.

A tájékoztatás szerint a több mint egy éve tartó nyomozás során "gyanús pénzügyi műveleteket" azonosítottak, illetve "mérkőzések lehetséges manipulálására" utaló jeleket találtak a tavalyi szezonban. Többekkel szemben pénzmosás, korrupció, bűnszervezetben való részvétel gyanúja merült fel.

Az RTBF belga közszolgálati csatorna arról számolt be, hogy a horvát Ivan Lekót, a Club Brugge edzőjét is kihallgatták, ahogy számos más csapat, köztük az RSC Anderlecht, a Standard Liege és a KRC Genk több volt és jelenlegi munkatársát, továbbá ügynököket, játékvezetőket, egykori ügyvédeket, könyvelőket, újságírókat is.

A vádhatóság közölte: sokakat őrizetbe vettek és bevittek kihallgatásra, előzetes letartóztatásukról később dönt majd az illetékes bíróság.

"A bundázás aláássa a sportok integritását" - szögezte le szerdán Koen Geens belga igazságügyi miniszter.

A botrány mindössze három hónappal azután robbant ki, hogy a belga válogatott bronzérmes lett az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Felhőkkel és enyhe napsütéssel köszönt be a hétvége

Megmutatja arcát a nap a felhők mögül.

Fájdalmas bejelentést tett az amerikai légitársaság: sorra ritkítják a járatokat a megugró olajár miatt

A United Airlines masszív járattörlésekbe kezdett az iráni háború miatt megemelkedő üzemanyagárak miatt, a második és a harmadik...

Ez az ágyásszegély minden kertet feldob és pénzbe se kerül: mutatós, ráadásul egyszerű elkészíteni

Így készíthetsz ágyásszegély házilag olcsón, egyszerű eszközökkel, látványos eredménnyel.

A legtöbben rossz helyre teszik a szobanövényeket, érdemes inkább ide költöztetni őket

Otthonunkban a fény a leghatalmasabb erő, amely eldönti, hogy kedvenc növényeink dúsan burjánzó oázist alkotnak, vagy csak a...

Ő lett a Séfek séfe győztese, óriási fölénnyel ért célba

A Séfek séfe döntőjében nagy csatát vívott egymással a három finalista, Mikula Patrik, Molnár Dávid és Marczinek Norbi. A versenyzők...

Nyugdíj utalás 2026 április: korábban jön az áprilisi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum

Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 áprilisában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon...

3 dolog, ami az okos emberek gondolkodását jellemzi – magadra ismersz?

Az intelligencia nem csupán gyors reakciókat és éles meglátásokat jelent. Az okos emberek gondolkodása gyakran különcnek tűnik, de mély...

Óriási botrány robbant ki Brigitte Bardot miatt

Nagy a felháborodás a francia sajtóban. Brigitte Bardot-t ugyanis kifelejtették az Oscar-gála szokásos hommage-összeállításából,...

Botrány az állatkertben – vízilovak közé mászott egy férfi

Megdöbbentő incidens történt Thaiföldön, amikor egy férfi illetéktelenül bemászott a világszerte ismert törpe víziló, Moo Deng...

„Bombázni fogják Budapestet.” – Gáspár Győző könnyek között adott interjút a Médiapiacnak

Gáspár Győző a Médiapiac kamerái előtt nemcsak elszántságát, hanem félelmeit is megmutatta. A „Győzike-szereppel” sosem tudott...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt

Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.

Elhunyt Chuck Norris

86 évesen elhunyt Chuck Norris amerikai színész.

Drasztikus lépésre készülnek a magyar benzinkutak: két literben maximálják a kiadható üzemanyagot?!

Újra a csőd szélére sodródhatnak a kisebb, független benzinkutak a frissen bevezetett üzemanyagár-szabályozás miatt.

0