Napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben elektromos autójukkal, külföldre még kevesen utaznak vele
Napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben hétköznapokon elektromos autójukkal, általában bevásárlásra, munkába járásra, illetve a gyerek szállítására használják, külföldre még kevesen utaznak vele a Jövő Mobilitása Szövetség szerint, főként azért, mert nem minden országban egyszerű a töltésük.
hirdetés
Az európai utazásokkal kapcsolatban a szövetség közölte, minél északabbra utazik valaki elektromos járművével, annál sűrűbb a töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen, ezekben az országokban két töltőállomás között 120 kilométernél nemigen kell nagyobb távot megtenni.
Svájcban sem valószínű, hogy töltés nélkül marad valaki: az ország összes nevezetességét magába foglaló, több mint 1600 kilométer hosszú Grand Tour of Switzerland túraútvonal elektromos autóval teljes hosszában bejárható.
A közlemény szerint ugyanakkor délen már nem ilyen kedvező a helyzet: a szövetség ajánlása szerint a déli országokban mindig érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre.
Magyarországon 2021 végén 1880 nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt üzemben, ami 33,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A töltőállomások nagy számban az autópályák mellett találhatók, harmaduk Budapesten, és a Balaton térsége is jól ellátottnak tekinthető a szövetség adatai alapján.
A szövetség szakértői szerint a külföldre utazóknak is jó kiindulási pont lehet a plugshare.com weboldal és alkalmazás: itt töltést indítani ugyan nem lehet, de naprakész információkkal szolgálnak az oldalon, ellenőrizni lehet, hogy üzemkész-e a töltő, használták-e azt a megelőző néhány napban. A Mobiliti applikációja itthon az egyik legelterjedtebb, amelyben jól lehet keresni, valamint több más szolgáltató berendezéseit is lehet látni, hasonlóan az drivE.ON applikációhoz. A szövetség szerint arra érdemes figyelni, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek, és a töltés indításához előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. A legtöbb applikációban előzetes helyfoglalás ugyan nem lehetséges, de az adott pillanatban a foglaltságot nyomon lehet követni. Ugyanakkor több kisebb szolgáltatónál is lehet időpontot foglalni, illetve akár más szolgáltató RFID kártyáját használni egy regisztráció után.
A szövetség szerint az egyik alapszabály, hogy 20 százalék alá ne essen az elektromos autók akkumulátorának töltöttsége, és csak egyszer-egyszer töltsék 80 százaléknál jobban fel a tulajdonosok. Közölték azt is, hogy a villámtöltés (egyenáramú vagy DC töltés) percekben mérhető, általában 20-60 percig tart az akku méretétől és a töltöttségtől függően. Ha azonban valaki a gyorstöltést - váltakozó áramú vagy AC töltés - választja, akkor számoljon azzal, hogy több órát is igénybe vesz a művelet.
A közleményben figyelmeztetnek arra is, hogy a pár éve még megszokott ingyenes töltés már nem jellemző, elvétve találni ilyen helyeket, és ott sorban állásra lehet számítani. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint érdemes azt is figyelembe venni, hogy klímával, több utassal és csomaggal megrakva nagyobb fogyasztással kell számolni az elektromos autók esetében is, ráadásul nem árt tudni, hogy ezeknél a fogyasztásnövekmény nagyobb, mint a hagyományos autók esetében. Sokan nem tudják, hogy a hűtés például 20 százalékkal is csökkentheti a hatótávot.
hírek innen, onnan
Rémálom a társasházban: albérlők miatt él terrorban hatvan lakó egy budai házban
Ez aztán tényleg bicskanyitogató! Hogy fordulhat elő, hogy egy budai házban egy lakás bérlői terrorban tartják az egész épületet,...
Mellei megvillantásával ünnepel a pajkos kebelcsoda
Becky látványosan élvezte a napsütést.
Hamarosan beléphet a százmilliárdos vagyonú klubba Orbán Viktor családja
Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik a miniszterelnök családja. Öt éve még a bányák hozták a nagy pénzt, most már a vagyonkezelés.
Ez a félelmetes videó megmutatja, mekkorát robbannak a világ legpusztítóbb bombái New York belvárosához viszonyítva
Mivel ép ésszel nehéz elképzelni, mekkora rombolásra képes valójában egy atombomba, egy csapat fogta magát, és a méretek...
Sikerült videóra venni az állatot, akiből egyetlen példány létezhet a világon
Nagyon-nagyon ritka példány.
Lecsap a vihar ma is: ezekre a vármegyékre adtak ki figyelmeztetést
Sok napsütés lesz pénteken, de csapadékból is kapunk a nyakunkba.
Csökkent az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménye májusban
Az Egyesült Államok feldolgozóipari ágazatának májusi beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 46,9 pontra gyengült az áprilisi 47,1 pontról az...
Mutatjuk a legszexibb nőket, akik tökéletes Barbie babák
Kevesebb, mint két hónap múlva érkezik a mozikban a várva várt élőszereplős Barbie film, méghozzá a csodaszép Margot Robbie és Ryan...
A nagy bikinikalauz: 10 fürdőruhatrend, ami 2023 nyarán tarol a strandokon
A fürdőruhatrendek idén is tökéletesen igazodnak a nők egyre növekvő és egyre nagyobb kínálatra szomjazó igényeihez.
Elkelt a gitár, amit Kurt Cobain összetört
Persze nem csupán ezt az egyet verte oda, de azért így is igen sokat ért a Fender Stratocaster.
Pokollá vált az exatlonos Szabó Franciska párkapcsolata: „Rájöttem, hogy egy szociopata drogossal élek”
Kénytelen volt elmenekülni az amerikai párjától.
Golfozónak öltözött Sáfrány Emese
Nemcsak annak öltözött, hanem azzal a lendülettel meg is tanulta a sportot, már amennyire lehetséges ilyen rövid idő alatt.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
Mourinho a Puskás-garázsban megmond-ta az őszintét: Te egy kib.szott szégyen vagy!
A brit bíró mellett kapott a portugál velős véleményéből az UEFA és a jb elnöke is.
Megfejtették az irapuatói 0–6 titkát, semmi sem az, aminek látszik
Lebilincselő a könyv, sodró a lendülete.
A hisztiző Mourinho elmehetne busz-sofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Gelje serpa hőstette: a halálzónából mentett ki egy hegymászót az Everesten
Suhajda Szilárdért is ő indult fel a hegyre.
300 Sevilla-szurkoló eltévesztette a várost, rossz helyre utaztak az EL-döntőre
B-U-D-A-P-E-S-T… Ennyire nehéz?
Hivatalos: Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germaintől
Szombaton lesz az utolsó mérkőzése a francia fővárosban.
Megvan a Honvéd új edzője
Az NB II-be kiesett csapat kénytelen több fiatalt játszatni, mert nem lehetnek légiósok.
Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett
Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt. Varga […] A Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klu
Bulvár
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Beszabadult egy medve a cukrászdába, aztán megevett 60 sütit: videó készült a hihetetlen esetről
A maci nagyon édesszájú volt.
blogmorzsák
A legkelendőbb autók Európában
Az elektromos autók eladásai 43%-kal nőttek. Itt vannak az első negyedév számai!
Álló ovációval ünnepelték az Asteroid Cityt
Az európai közönség is értékeli Wes Anderson stílusát.
Sportoljunk-e, ha fáj a derekunk?
Sokan óva intenek a testmozgástól derékfájás esetén, de mennyire van igazuk?
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten