Négy évre ítélték jogerősen a kocsmában késelő szegedi férfit
Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki kocsmai verekedésben többször is megszúrt egy vendéget, életveszélyes sérüléseket okozva neki.
A későbbi sértett 2010. március 26-án barátaival Szegeden, az Etelka sori Gól presszóban szórakozott. Később a kocsmába betért egy másik társaság is, közülük egy férfival - az elsőrendű vádlottal - össze is szólalkozott az ittassága miatt agresszív sértett.
A férfi egyszer meg is ütötte a sértettet, aki a további atrocitásokat elkerülendő, a barátnőjével hazament. Otthon észrevették, hogy a nő táskája a presszóban maradt, ezért a férfi visszatért a presszóba. A sértett egy sötét sarokban meghúzódva várta, hogy a másik társaság távozzon, de félelmében elővette a bicskáját. Amikor a vendégek távoztak a presszóból, egyikük észrevette a kezében késsel a sarokban álló sértettet, és szólt a többieknek. Ezt követően dulakodás alakult ki a sértett és a vele korábban is összeszólalkozó férfi között, aki lerántotta a földre.
Amikor a korábban már büntetett, jelenleg 24 esztendős másodrendű vádlott észrevette, hogy a sértett bicskája megvágta barátja kezét, és az orra is vérezni kezdett, odalépett a verekedőkhöz. Kirántotta a bicskát a sértett kezéből, majd a férfi mögé térdelve átfogta nyakát, és felszólította az elsőrendű vádlottat, hogy rugdossa meg az áldozatot. A elsőrendű vádlott vesetájékon rúgta a sértettet. Ezután a másodrendű vádlott az elvett bicskával megszúrta a sértettet a nyakán, a vállán és a mellkasán. Az egyik szúrás megnyitotta a sértett mellkasát, légmellet okozott, ami közvetett életveszélyt idézett elő. A sértett gyógyulása több hétig tartott.
A táblabíróság az elsőrendű vádlottat jogerősen garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, s ezért 150 napi tétel, összesen 375 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. A másodrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért, visszaesőként négy év börtönre ítélte a táblabíróság.
mti

- Befalazták a Csontváry-festményt
- Megtalálta a rendőrség a márciusban ellopott nagy értékű Csontváry-festményt
- Cozma-gyilkosság - Enyhítették a főbüntetéseket
- Szó sem volt cigány-magyar polgárháborúról
- Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla
- Cozma-gyilkosság - Jogerős ítéletet hirdethetnek pénteken
- Szivacsos agysorvadással fertőzött tehenet találtak Kaliforniában
- Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

