Ezt olvasta már?


Nem bírt egymással az éllovas és a Pécs - frissítve!

A PMFC remekül helytállt az első helyezett SZEOL SC elleni gól nélküli döntetlennel záruló rangadón.

Az NB III Közép-csoport 4. fordulójának szombat délutáni rangadóján a játéknap előtt a 10. helyen álló PMFC az addig egyedüliként százszázalékos, egyúttal éllovas pozíciót elfoglaló SZEOL SC gárdáját látta vendégül a Stadion utcában. A szépszámú hazai közönség előtt pályára lépő pécsiek igyekeztek rögtön a találkozó elején letámadni ellenlábasukat, akik ellen egy pillanatig sem játszottak alárendelt szerepet. Ennek pedig leginkább a kilátogató drukkerek örülhettek a legjobban, hiszen küzdelmes ütközetnek lehettek szemtanúi.

Sárai György tanítványai óriási csatára kényszerítették a szegedieket, akik negyedóra után ugyan betaláltak a piros-feketék hálójába, ám les miatt nem adták meg a találatot. A vendégek részéről leginkább Horváth Péter volt aktív, aki távoli lövésekkel próbálkozott veszélyeztetni. Kicsivel később viszont már a vizitálók kapuja előtt zajlottak az események. A 33. percben egy szép támadás végén Fujsz Richárd lőtt 18-ről, a labda azonban megpattant egy védő lábán, de Leindler Domonkos kapusnak így is nagyot kellett nyújtóznia, hogy a játékszert szögletre mentse ki.

Rögvest utána ismét a SZEOL SC portája előtt láthattunk egy újabb hazai helyzetet, ezúttal egy beadást követően Erdős Gábor csúsztatott nem sokkal kapu mellé. A mecsekaljaiak a félidő végéhez közeledve tovább próbálkoztak az előny megszerzésére, az első játékrész ugyanakkor gólnélküli döntetlennel ért véget. A második félidő nagyon paprikás hangulatban zajlott, sok volt a kemény fault, a kakaskodás. Kovács J. Zoltán játékvezető azonban kézben tartotta az irányítást, s ha kellett, sárga lappal fegyelmezte a játékosokat.

Küzdelemben tehát nem volt hiány a folytatásban sem, a percek múlásával mindkét fél igyekezett cserékkel lendíteni csapata játékán, akadtak helyzetek mindkét oldalon, gól azonban nem született a mérkőzés során, így aztán megosztoztak a pontokon a csapatok. Az eredménnyel végül a PMFC lehetett elégedettebb, hiszen mindenben felvették a kesztyűt a listavezető SZEOL SC ellen és bebizonyították, hogy szervezetten, küzdeni akarással bárkit képesek megizzasztani. Sárai György alakulata legközelebb a Budapest Honvéd MFA II. vendégeként bizonyíthat.

 

NB III Közép-csoport, 4. forduló

Pécs, PMFC Stadion, 800 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán.

PMFC – SZEOL SC 0-0 (0-0)

Sárga lap: Koller (58.), Varga (80.), ill. Kéri (28.), Lévai (55.), Ondrejó (75.), Gajág (88.)

 

PMFC: Somogyi – Erdős, Pinczés, Juhász, Varga – Szellák, Koller – Kesztyűs, Kiss (Keresztes, 80.), Kálmán (Péter, 67.) – Fujsz. Vezetőedző: Sárai György.

 

SZEOL SC: Leindler – Kéri (Gajág, 65.), Rácz, Gál, Grünvald – Lévai, Ondrejó, Kozics, Horváth P. (Tomisics, 87.), Beretka – Péter (Göncző, 76.). Vezetőedző: Siha Zsolt.

 

Forrás: pmfc.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Turistaként így szúrhatod ki a rossz éttermeket – 5 intő jel, amelyet már az utcáról láthatsz

A rossz étteremválasztás könnyen tönkreteheti a nyaralást. Szakértők szerint több árulkodó jel is segíthet elkerülni a turistacsapdákat.

A nap egyetlen órája döntheti el, sikerül-e lefogynod – Nem csak az számít, mit eszel

Hiába figyelsz az étkezésre és mozogsz rendszeresen, a mérleg mégsem mutat kevesebbet? A válasz meglepő helyen rejlik: a reggeli rutinodban.

Csodát tett Katar, döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott a labdarúgó világbajnokságon

A labdarúgó-világbajnokság C csoportjának rangadóján 1-1-es döntetlennel mutatkozott be a brazil válogatott Marokkó ellen. Katar...

Tényleg megtörtént, amit Steven Spielberg új sci-fijében látunk?

A film több híres UFO-esetet és összeesküvés-elméletet épít be a történetébe.

„Néha belefér egy kis méreg.” – Döbbenetes különbség van a bio és a gyorskaja között, te is elköveted ezt a hibát?

Az egészséges táplálkozás előnyei és a gyorsételek kőkemény igazsága. Te is bedőlsz az ipari bio csapdájának?

10+1 év plakáthisztéria Rogán Antal és Balásy Gyula Magyarországán

Tárgyal a Parlament a köztéri politikai propaganda megszüntéteséről. A Fidesz nem bán semmit, mi viszont összegyűjtöttük, miben...

A felső középosztály luxusából lett társadalmi elvárás: így égünk ki az intenzív szülőségben

A kutatások szerint nem feltétlenül a gyereknevelés lett nehezebb, hanem azok az elvárások szaporodtak meg, amelyeknek a mai anyák és apák...

5 dolog, amit ha vasárnap délelőtt megteszel, jövő héten hálás leszel magadnak érte

A vasárnap délelőtti teendők listáján néhány apró, mégis hatékony dolog szerepelhet, amelyek jelentősen csökkenthetik a heti...

7 hiba, ami miatt a kerted egyre rosszabbul néz ki

Van az a kert, amelyik minden évben kicsit rendezettebb lesz, és van az, amelyik egyre rosszabbul néz ki. Nézzük meg, milyen gyakori hibák...

A fagyi újra luxuscikk lett – Így változott a fagylalt ára az elmúlt 60 évben

Emlékszel még, mennyibe került egy gombóc fagyi gyerekkorodban?

„Nekünk itt van egy speciális magyar bónuszunk” – umbriai miniállamukban látogattuk meg a Péterfy íróházaspárt

A Péterfy házaspár egyik tagja sem volt már éppen fiatal, amikor 2020-ban úgy döntöttek, ezentúl csavargós életmódot fognak folytatni...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura

Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.

0