Ezt olvasta már?


Nem rendelik el az olimpiával kapcsolatos népszavazást

A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, hogy nem rendeli el a budapesti olimpiai rendezésről szóló népszavazást, mivel a referendummal elérni kívánt cél már teljes mértékben megvalósult. (Pécsi Napilap)

A Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, valamint a Fővárosi Közgyűlés összes fideszes képviselője által jegyzett előterjesztést 21 igennel, 6 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. Mivel a közgyűlés visszavonta az olimpiai pályázatát és ezzel teljes mértékben eleget tett a népszavazási kezdeményezés által elérni kívántaknak, az "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?" kérdés tekintetében "a fővárosi szintű helyi népszavazás elrendelése és megtartása okafogyottá vált" - áll az előterjesztésben.

Horváth Csaba (MSZP) a vitábankijelentette, hogy a döntés törvénytelen, jogilag nem korrekt. Azt javasolta, hogy hozzanak egy jogszerű döntést, azaz írják ki a népszavazást, majd a főváros forduljon bírósághoz.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, nem tudni, hogy jogszerűtlen-e vagy sem a meghozandó döntés, és ezt - mint fogalmazott - nem "nekünk kell eldönteni". Nem tudja elképzelni - közölte -, hogy a Kúria elrendeljen egy "méregdrága" népszavazást, mivel valóban okafogyottá vált a kérdés.

Az elfogadott javaslatban emlékeztettek: március elsején a Fővárosi Közgyűlés - a kormányhoz hasonlóan - megállapította, hogy a pályázat benyújtásakor még meglévő politikai egység helyreállíthatatlanul felbomlott, ezért a testület úgy döntött, hatályon kívül helyezi a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezési jogára pályázásról szóló határozatát, és a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) közösen visszavonja pályázatát.

Az erről szóló dokumentumot március 16-án megküldték a MOB-nak, így Budapest már nem minősül pályázó városnak, az olimpiai játékok megrendezését már nem nyerheti el - írták. Hozzátették: az aláírásgyűjtő ív hitelesítése, valamint a fővárosi szintű helyi népszavazás elrendeléséről szóló testületi döntés közötti időszakban olyan lényeges változás következett be, amelyet a kérdés hitelesítéséről hozott határozata során a Fővárosi Választási Bizottság még nem vehetett figyelembe, viszont a Fővárosi Közgyűlés döntését érdemben befolyásolja.

A közgyűlés határozata ellen - a közzétételtől számított 15 napon belül - felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet

Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.

Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt

III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...

Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is

Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...

Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben

Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.

1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában

Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...

Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok

A Vinotrend Kft. bejelentette, hogy a Borháló válságba került. A beszállítók felé a cég jelentős tartozásokat halmozott fel, a...

15 évnyi ígérgetés után felújítják a lepusztult sárbogárdi mentőállomást

15 év alatt kilencszer ígérték meg a fejlesztést, ami eddig nem valósult meg.

Magukat polgárinak mondó álcivil szervezeteknek és a Fradi-vezérnek is jutott közpénz a 2026-os Városi Civil Alapból

Közel ötmilliárdot osztottak szét erre az évre a Miniszterelnökség biztosította forrásból úgymond „civil közösségi...

Figyelmeztet az egyetem: baj lehet belőle, ha túl sok fehérjét fogyasztasz

A túlzott fehérjebevitel veszélyeztetheti a vesék egészségét, különösen akkor, ha valaki az átlagos nyugati étrend mellé még...

Eladási hullám söpör végig a szoftverrészvényeken, nyugtat az Nvidia vezére

Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója "teljesen logikátlannak" nevezte azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a mesterséges intelligencia a...

"Zámbó Jimmy óta nem láttam ilyet" – Szikora Robi megszólalt. Fenyő Miklós köhögött, rázta a hideg utolsó találkozásukkor

Lesújtó gyászhír rázta meg a magyar zenei életet. Fenyő Miklós meghalt, a hazai rock and roll legnagyobb alakja 78 éves korában...

Nem fogta vissza magát Tilla: őszinte véleményt mondott Kiara Lordról

A felnőttfilmes ezzel nagyon nem értett egyet.

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

0