Ezt olvasta már?


Nemzetek Ligája - Tamperében, Athénban és Tallinnban játszik a magyar válogatott

Tamperében, Athénban és Tallinnban játssza idegenbeli mérkőzéseit a magyar labdarúgó-válogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája C osztályában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Georges Leekens szövetségi kapitány együttese a finn csapat vendégeként Tamperében, a Ratina Stadionban kezdi meg szereplését szeptember 8-án. A görögök elleni hazai - zárt kapus - találkozót követően októberben kétszer vendégeskedik a magyar válogatott, amely 12-én az athéni Olimpiai Stadionban, három nappal később pedig a tallinni Le Coq Stadionban mérkőzik meg a görög, illetve az észt vendéglátókkal.

A magyarok hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában rendezik.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulási jogáért - ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:

szeptember 8.: Finnország-Magyarország, Tampere 18.00

szeptember 11.: Magyarország-Görögország, Groupama Aréna 20.45

október 12.: Görögország-Magyarország, Athén 20.45

október 15.: Észtország-Magyarország, Tallinn 20.45

november 15.: Magyarország-Észtország, Groupama Aréna 20.45

november 18.: Magyarország-Finnország, Groupama Aréna 20.45







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb ország mond le az orosz olajról Trump miatt – az elnök szerint ez közelebb hozza a háború végét

Donald Trump arról is írt a találkozó után, hogy az őt meglátogató indiai miniszterelnök az egyik legjobb barátja. Mi történt? Az...

Leállítják az egyik kedvenc számítógépes programunkat – dühöngenek a felhasználók

Az Adobe hivatalosan bejelentette, megszünteti az Adobe Animate-et, azt a 2D‑s animációs szoftvert, ami 1996 óta – különböző neveken...

Már hat turista meghalt ebben a népszerű üdülőparadicsomban

Egyre több kérdés merül fel a Zöld-foki-szigetek higiéniai körülményeivel kapcsolatban, miután hat brit turista vesztette életét 2023...

Ha ezt iszod, a tested fellélegezhet: ezek az italok jobban küzdenek a gyulladás ellen, mint a kurkuma

Ha gyulladáscsökkentésről van szó, sokaknak azonnal a kurkuma jut eszébe, pedig nem ez az egyetlen hatékony megoldás. Vannak olyan italok,...

Asztrológiai tudástár: csillagjegy, napjegy, holdjegy vagy aszcendens? Ön tudja, melyik mit jelent?

Az asztrológia világa bonyolult, mégis rendkívül izgalmas: nemcsak a csillagjegyekről szól, hanem arról is, hogyan hatnak ránk a bolygók...

Az év elején a fogászati rendelőkben is megindul a roham, de miért? Mutatjuk, mit mond a szakértő

Az új év első hónapjaiban nemcsak a fitneszbérletek fogynak nagyobb számban, de a fogászati konzultációk száma is ugrásszerűen...

Donald Trump tajtékzik: perrel fenyegetőzik a Grammy-gálán elhangzott poén miatt

Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzik, hogy beperli Trevor Noah-t. A humorista a Grammy-díjátadón viccelődött Donald Truppal, Bill...

„Lezárkóztattak minket a vécékeféig, és most elveszik a méltóságunkat is” - mondja Orsós János, az Ámbédkar iskola egyik alapítója

Orsós János iskolaigazgató maga is ott volt a gyöngyösi tiltakozók között. A Lázárinfó után a kormány rekordsebességgel hozta...

0

Sport

Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál

A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát

Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet

A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát

Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.

Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban

Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.

Ezt érezzük a halálunk előtt a tapasztalt orvosok szerint

Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

blogmorzsák

A világ új legnagyobb városa

Jakarta története és szerepe a 21. században.

"Sosem volt ilyen mélyponton az egészségügy"

Az egészségügyet mindenki csak szidja. Tényleg ilyen a helyzet?

0