Ezt olvasta már?


Nemzetközi elismerést kapott egy Szegeden kidolgozott oktatási program

Jó gyakorlat kategóriában elnyerte a Nemzetközi LUMA StarT Oktatási Díjat a MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-t.

A közlemény szerint a független Finnország megalakulásának századik évfordulója alkalmából a finn LUMA Központ (LUMA Centre Finland) által meghirdetett StarT pályázaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) bölcsészkarának docense, Korom Erzsébet vezette magyar kutatócsoport mindkét kategóriában a legjobb tíz közé jutott, jó gyakorlata pedig elnyerte a szakmai zsűri által odaítélt nemzetközi oktatási díjat.

A StarT projekt nemzetközi viszonylatban is jelentős, több ezer tanárt, diákot, oktatással foglalkozó szakembert megmozgató kezdeményezés. Célja új, több tudományterületet érintő és együttműködésre alapozott gondolkodásmód meghonosítása, a projektalapú tanulás támogatása. Segíti a modern technológia, az iskolán kívüli egyéb lehetőségek bevonását a tanulási folyamatba, az alkalmazott kreatív módszerekkel és a gyerekek fantáziáját megmozgató témákkal igyekszik felkelteni a diákok érdeklődését a természettudományok és a matematika iránt.

A StarT pályázaton két kategóriában lehetett indulni a kijelölt időszakban megvalósult projektekkel, illetve jó gyakorlatokkal. A kategóriánként három-három díjazottat 36 országból érkezett, több mint nyolcszáz pályamunka közül választották ki.

A pályázaton az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport két projektjét - oktatási kategóriában a Gesztenye matematikája, a jó gyakorlatok kategóriában pedig a Természettudományos vásár - Projektek nagyító alatt címűt választották a legjobb tíz közé, az utóbbi pedig elnyerte a Nemzetközi LUMA StarT Oktatási Díjat.

A kutatócsoport az MTA 2016 őszén indult tantárgy-pedagógiai kutatási programjában tevékenykedik, amelynek célja a szakmódszertan tudományos bizonyítékokra alapozott megújítása. A szakmódszertani kutató- és fejlesztő munkában együtt dolgoznak kutatók és gyakorló pedagógusok, szoros együttműködés alakul ki a tanárképzés és az iskolák között.

A StarT pályázatra küldött projektek a kutatócsoport partneriskoláiban zajlottak, a projektvezetők mindannyian aktív tagjai a kutatócsoportnak.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint...

Vendégmunkás-stop: Bóna Szabolcs szerint biztosított az agrárium munkaerő-ellátása

Miközben a munkaadói szervezetek és agrárvállalkozások a vendégmunkás-stop gazdasági következményeire figyelmeztetnek, Bóna Szabolcs...

Kirúgták munkahelyéről a világbajnokság rasszista botrányát okozó csoportvezetőt – videó.

Egy dél-koreai influenszer szemén gúnyolódott a helyi kereskedelmi vállalatnál dolgozó férfi.

19-re Mourinhót húzott a Real Madrid

Két trófeamentes, káoszba fulladó szezon után valamit változatni kellett a Real Madridnál. Ez nem a fiatalítás és egy eddig járatlan út...

Itt a felvétel az orosz tankhajó elleni akcióról

Így akcióznak a brit tengerészgyalogosok.

Ő volt a 2000-es évek ünnepelt színésznője: 63 évesen felismerhetetlenné vált mára Joan Cusack

A 2000-es évek ikonikus vígjátékainak egyik legismertebb mellékszereplője, Joan Cusack hosszú idő után ismét a nyilvánosság elé...

Visszaadta kormányalakítási megbízását Eugen Tomac, megvan az új kormányfőjelölt Romániában

A román államfő Adrian Vesteát, a Nemzeti Liberális Párt politikusát kéri fel kormányalakításra.

Magyar Péter nem engedi el a menekülttábor ügyét

Hivatalos kormányzati dokumentumokra és belső egyeztetések feljegyzéseire hivatkozva állítja Magyar Péter miniszterelnök, hogy az...

„Még mindig nem tudta a száján kiejteni azt, hogy sajnálom” - Bocsánatkérést vár az anya, akinek Down-szindrómás fia megfulladt a szekszárdi kórházban

A Szekszárdi Törvényszék másodfokon bűnösnek mondta ki az ápolónőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett...

A gazdagok nyertek igazán az Otthon Starton, a 23 és fél százalékos lakásdrágulás miatt sokan teljesen kiszorultak

A Magyar Nemzeti Bank friss jelentése szerint az Otthon Start program kedvezményezettjeinek háromnegyede a legfelső jövedelmi ötödbe...

Nem hiszed el, mit húzott ki a rendőrség a vízből

Néhány nappal ezelőtt nem mindennapi helyzethez riasztották a vízirendőröket a Tiszán. Félő volt, hogy a helyzet tragédiával végződik.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0