Népszámlálás: október elsején kezdődik az adatgyűjtés
Október elsején kezdődik a népszámlálás, amelyen a részvétel kötelező, a kérdőíveket október 16-áig interneten lehet kitölteni, majd számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online kérdőív - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke hétfőn Budapesten
Vukovich Gabriella azt mondta: a tízévenkénti népszámlálás pillanatképet ad az országról, bemutatja milyenek a magyarok, például, hogy milyen viszonyok között élnek, milyen a munkaerőpiaci helyzetük, az egészségi állapotuk, a vallási hovatartozásuk.
A válaszadás azért is különösen fontos, mert a kapott adatok megalapozzák a jövőbeni döntéseket, képet adnak a helyi ellátási, szolgáltatási és infrastrukturális igényekről, információval szolgálnak új vállalkozások létrehozásához, és - most először - energiahatékonysági döntések előkészítését is szolgálják - ismertette a KSH elnöke.
Vukovich Gabriella kitért arra is, hogy az idei lesz az utolsó "hagyományos" népszámlálás, amelyen még a lakosság aktív együttműködésére van szükség, a következőhöz már állami adatbázisokat használnak fel.
Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy "pillanatfelvételt" készítenek október elsején éjfélkor; a kérdőíveket azokra vonatkozóan kell kitölteni, akik október 1-jén 00 óra 00 perckor élnek.
A következő napokban címre szóló felkérőleveleket kézbesítenek a háztartásoknak, amelyekben megtalálható lesz az a 12 jegyű belépési kód, amelynek segítségével be lehet lépni az online felületre. Ha valakinek nem érkezik meg ez a levél vagy elveszíti, akkor ügyfélkapun keresztül is tud belépési kódot igényelni.
Interneten a www.nepszamlalas2022.hu honlapon lehet kitölteni a kérdőívet, és az online résztvevők nyereményjátékban is részt vehetnek - ismertette az elnökhelyettes, hozzátéve, hogy a válaszadás egy 2-3 tagú háztartás esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.
Mag Kornélia elmondta, hogy a népszámlálás két kérdőívből áll: egy lakáskérdőívet, valamint a lakásban élőkről fejenként személyi kérdőívet kell kitölteni. Lakáskérdőívet kell kitölteni az ország területén lévő minden lakásról, az üresen álló ingatlanokról is, de üdülők esetében csak azokról, amelyek lakottak.
Személyi kérdőívet állampolgárságtól függetlenül mindenkinek ki kell töltenie, aki október elsején Magyarországon él, azaz azoknak a magyaroknak is, akik 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodnak, valamint azoknak a külföldi állampolgároknak is, akik legalább három hónapja Magyarországon élnek - mondta az elnökhelyettes.
Közölte azt is, hogy október 17. és november 20. között a háztartásokat számlálóbiztosok keresik fel és tableten rögzítik a válaszokat. Rájuk szigorú biztonsági előírások vonatkoznak, egyedi sorszámmal ellátott igazolványt viselnek a beazonosíthatóság érdekében.
Akiket nem érnek el a számlálóbiztosok, azok a pótösszeírás idején, november 20. és 28. között a polgármesteri hivatalokban tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek - fűzte hozzá.
Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője, a népszámlálás projektvezetője arról beszélt, hogy európai uniós jogszabály rögzíti, milyen adatokat kell gyűjteni a népszámláláskor, de ezen felül minden országban vannak speciális témák. Magyarországon ilyenek például az egészségi állapotra vagy a munkába járáshoz használt közlekedési eszközökre vonatkozó kérdések.
A népszámlálás százötven éves története alatt nagyjából mindig ugyanazokat a témaköröket fedte le a kérdőív, de a technikai fejlődés hatására idén két új kérdés is lesz: a digitális jártasságra és a lakások energiahatékonyságára vonatkozó - fűzte hozzá.
A legtöbb kérdésre kötelező válaszolni, de vannak témák, amelyekre a válaszadás önkéntes: ilyen az egészségi állapot, a fogyatékosság, a nemzetiségi hovatartozás, az anyanyelv, a családi-baráti körben használt nyelv és a vallás. Habár önkéntes, de nagyon fontos, hogy ezekre is válaszoljanak az emberek, mert az így kapott adatok alapján határoznak meg például esélyegyenlőségi programokat, írják ki a nemzetiségi választásokat vagy szervezik az egyházak a szociális-oktatási tevékenységeiket - emelte ki a projektvezető.
Elmondta azt is, hogy az elektronikus kérdőív "személyre szabott", azaz életkortól függően változik, mire kell válaszolni. A kérdőív, amelyben többnyire egyszerű feleltválasztós kérdések szerepelnek, elérhető magyar és angol nyelven, de a honlapon még 19 nyelven látható a tartalma.
Az első eredmények tavasszal várhatóak, jövő ősztől pedig a KSH részletes, tematikus adatközléssel szolgál, amely mindenki számára elérhető lesz - mondta Kovács Marcell.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) elnöke közölte, hogy a KSH és a NAIH szorosan együttműködött a népszámlálás adatkezelési környezetének kialakításában.
A kitöltött és beküldött kérdőívek a KSH erre a célra létrehozott szerverére kerülnek, az adatokat titkosítják és fokozottan védett környezetben tárolják. A KSH minden adatot bizalmasan kezel, a válaszadók személyes adatait a magyar és az európai uniós jogszabályok szerint védi. Az adatokat csak statisztikai célból, összesített formában hozzák majd nyilvánosságra - hangsúlyozta a NAIH elnöke.
Péterfalvi Attila elmondta azt is, hogy a számlálóbiztosok titoktartási nyilatkozatot írnak alá, vállalják, hogy az információkat bizalmasan kezelik, azokat másnak nem adják át, valamint a kérdőívekről másolatot, fotót, feljegyzést nem készítenek, beszélgetést semmilyen eszközzel nem rögzítenek. Kitért arra is, hogy a közös lakcímen élőkről egy ember is kitöltheti a kérdőívet, de fontos, hogy erre legyen - szóbeli - felhatalmazása a többi érintettől.
hírek innen, onnan
Két félmondat, amire felkapta a fejét a világ Hszi Csin-ping és Kim Dzsongun találkozója után
2019 óta először utazott Észak-Koreába a kínai elnök, hogy megerősítse a két nép barátságát és együttműködését. A látogatás...
Szombatra mindenki nagyon metál lett a 97. Ünnepi Könyvhéten, kivéve Magyar Pétert, aki el se jött
Magyar Péter nem húzott egy Tarr Zoltánt, nem jelent meg meglepetésvendégként a 97. Ünnepi Könyvhét szombati napján, ahogyan azt egyik...
Rendőri akció a vb-n: két embert bilincsben vittek el, hamarosan bíróság elé kerülnek
Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót a Kanada - Bosznia-Hercegovina világbajnoki labdarúgó-mérkőzés helyszínén.
Donald Trump azt mondja: vasárnap születhet megállapodás Iránnal
Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros ezután mindenki számára nyitva áll majd.
Kőhalmi Eb-arany-, Varga és a vegyes kenu négyes bronzérmes
Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs...
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón
Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.
Magyar kutya lett a világ legszebbje: tarolt a bolognai világkiállításon Jack – fotó
Magyar tulajdonú bobtail hódította el a világ legszebb kutyája címet a 2026-os World Dog Show világkiállításon. A Bolognában...
Ezek a csillagjegy párosok a legsikeresebbek a házasságban
A személyiség formálódása főként az egyéntől függ, de a csillagok is befolyásolhatják, hogy milyen vonásokkal rendelkezünk.
Százak nézték élőben, ahogy leszedik Trump nevét a washingtoni Kennedy Centerről
Porba hull az elnök hübrisze, de legalábbis néhány betű.
Nem minden munkalap való kültéri konyhába – a szakértők szerint ez marad szép a legtovább
Egy kültéri konyha munkalapja első pillantásra egyszerű döntésnek tűnhet. A szakértők szerint azonban vannak olyan anyagok, amik néhány...
Földrengés volt Mexikóban
Szombaton 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó Guerrero államát a Német Földtudományi Kutatóközpont jelentése szerint. A...
Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep az élmezőny
A világ több mint 160 országát vizsgáló Global Peace Index legfrissebb rangsora alapján tovább romlott a globális békehelyzet: immár...
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


