Ezt olvasta már?


Netrisk.hu: már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

Már csak egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.

 

Az online biztosításközvetítő portál saját adatai alapján közölte: a novemberben zajló év végi kgfb-kampány eddigi szakaszában az érintett ügyfelek 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötötték meg szerződéseiket, ami 8 százalékkal kedvezőbb a tavalyi kampányban tapasztalt 26 100 forintnál.

A Netrisk.hu-nál történt közel 14 ezer tényleges megrendelés során az ügyfelek 62 százaléka a következő évre három szereplőnél, az Union, a Genertel és az Uniqa biztosítónál kötött új szerződést.

Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre, ezért egy váltással a vártnál jóval többen képesek a jelenlegi biztosítójuk által ajánlottnál kedvezőbb díjon kötni kötelező biztosítást a következő évre - jelezte a közleményben Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.

A tapasztalatok szerint az autósok jelentős része a rendelkezésre álló időszak utolsó napjaiban lép, így a Netrisk.hu várakozása szerint december 1-jéig még 30-40 ezer szerződés felmondására kerülhet sor.

A biztosításközvetítő portál emlékeztetett, hogy az összehasonlításhoz szükséges indexdíjakat a biztosítóknak november 11-ig kellett eljuttatniuk az év végi évfordulós ügyfeleikhez.

A Netrisk.hu szerint az ügyfelek tudatos díjcsökkentési törekvését mutatja, hogy a díjkedvezménnyel járó éves díjfizetési lehetőséget a tavalyi 87 helyett idén már 90 százaléknyian választották, a csekkes fizetések aránya pedig a tavalyi 16-ról 13 százalékra csökkent. Most is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amelynek fejében az ügyfél vállalja, hogy a biztosítóval történő kapcsolattartást nem postai úton, hanem elektronikusan végzi.

Az év végi kampányban már csak azok a járművek érintettek, amelyeket 2010 előtt vásároltak meg jelenlegi tulajdonosaik. Az érintettek aránya tehát évről évre csökken, az idén az összes autós kevesebb mint ötöde tartozik ebbe a körbe. Biztosítóváltási szándékuk esetén a felmondásnak december elseje éjfélig igazoltan be kell érkeznie a jelenleg biztosítójukhoz.

 

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Félelmetes tudományos felfedezés: egyenes utat jelenthetnek a szívrohamhoz ezek a népszerű ételek

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségű fogyasztása durván növelheti a súlyos szív- és érrendszeri problémák kockázatát, ez...

Levadászta Amerika legendás F-35-ös vadászgépét az iráni légvédelem – Megfejtették az oroszok, milyen fegyvert használtak

Az iráni haderő valószínűleg egy nyugaton SA-67 néven ismert légvédelmi rakétarendszerrel találta el azt az F-35-ös vadászbombázót,...

Izrael lépett: leszámoltak az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjével

Izrael légicsapással megölte az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét.

Ezen a gázmezőn áll vagy bukik a rezsivédelem? Tiszta vizet öntött a pohárba a kormány

A szaktárca friss közlése szerint idén "biztos lábakon áll" a rezsi védelme. Nem közel-keleti, hanem egy azeri gázmezőtől függ a...

Átfogó autópiaci jelentést adott ki az AutoWallis

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott...

Gyorsan elfogyott a lendület a tőzsdéken, megint emelkedik az olajár

A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák,...

Lehet, hogy nő volt Hasfelmetsző Jack, minden idők leghírhedtebb sorozatgyilkosa

Hasfelmetsző Jacknek, a viktoriánus Anglia legrettegettebb és legrejtélyesebb sorozatgyilkosának kiléte a mai napig nem ismert; habár abban...

Orbán Viktor tartós energiaválságra készül

De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar...

Videón, ahogy egy elszabadult lámát kergetnek a Havanna-lakótelepen

Az állat több helyszínen is megfordult, még az úttestre is kiszaladt. A nyomába eredők az eddig megjelent kép és videó alapján hiába...

Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni

Szerinte világosak a propagandasulykolás mögötti tényleges mozgatórugók.

29-re emelkedett a halálos fertőzéssel küzdők száma! Rohamosan terjed a járvány

Szakértők attól tartanak, hogy a baktérium mutálódhatott, miközben egy gyászoló apa szívszorító vallomásban figyelmeztet: lányát...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0