Ezt olvasta már?


Neymar Jr Pécsett is keresi a legjobb amatőr focistákat

Hazánkban is megrendezik a 2016-ban nagy sikerrel debütáló Neymar Jr’s Five elnevezésű futballbajnokságot. A tavalyi meccssorozaton 47 nemzet több mint 65 000 tehetséges amatőr focistája képviseltette magát, ám idén még nagyobb lesz a mezőny.

Összesen 53 ország, köztük Magyarország is rendez majd regionális selejtezőket májusban, hogy eljuttassák nemzetük legjobbjait a Brazíliában megrendezett döntőig.

A Neymar Jr's Five a grundfoci szabályait ötvözi egy nagyszabású világbajnoksággal, ahol félszáz nemzet legjobbjai csaphatnak össze a brazil csatár szülőhazájában megrendezett döntőn. A koncepciót a street futball inspirálta, melyen maga Neymar Jr is felnőtt Sao Paulo utcáin: minden alkalommal, amikor egy csapat gólt lő, az ellenféltől kiáll egy játékos. Egy meccs 10 percig, vagy addig tart, amíg az egyik csapat el nem veszíti az összes játékosát. A bajnokságot 16-25 év közötti fiúknak és lányoknak hirdetik meg, 5 fős csapatok jelentkezését várják. Minden csapatban két csere lehet. Idén új szabály, hogy a válogatott két tagja 25 év feletti lehet. A világdöntőt idén is a brazíliai Praia Grande-ban, az Instituto Projeto Neymar Jr stadionban rendezik meg.

Idén májusban Magyarország is keresi a legjobb amatőr futballistákat, akik hazánkat képviselhetik a júliusi bajnokságon. Regionális selejtezőket Pécsett, Szegeden, Budapesten és Debrecenben rendeznek majd, jelentkezni már lehet a http://www.neymarjrsfive.com/hu/HU/ weboldalon. A pécsi, szegedi, budapesti és debreceni selejtezők csoportgyőztesei május 27-én csapnak majd össze Budapesten, a BME Sporttelepén, ahol eldől, ki képviselheti majd hazánkat a júliusi brazíliai döntőn.

A tavalyi világbajnokok, a brazil Anjos da Bola nevű csapat egy VIP utazást nyert Barcelonába, ahol személyesen találkozhattak Neymar Jr-ral a FC Barcelona stadionban.

 

Hazai selejtezők: http://www.neymarjrsfive.com/hu/HU/

 

2017.05.13                    Pécs                            jelentkezési határidő: 2017.05.12

2017.05.14                    Szeged                        jelentkezési határidő: 2017.05.13

2017.05.20                    Budapest                     jelentkezési határidő: 2017.05.15

2017.05.21                    Debrecen                     jelentkezési határidő: 2017.05.16







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Filléres trükktől lesz gyönyörű a gyeped.

A gondozott pázsit a kert egyik leglátványosabb eleme, amely nemcsak díszíti az udvart, de számos hasznos tulajdonsággal is bír....

Döntőben fut Molnár Attila a fedettpályás vb-n

A toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon a magyar futó megnyerte az elődöntőjét. A döntőt szombaton kora este rendezik.

Csak fizess és mehetsz? Biztonságos folyosót nyit Irán a Hormuzi-szorosban

Irán szelektíven engedi át a hajókat a Hormuzi-szoroson, egyes beszámolók szerint akár milliós díj fejében, miközben a globális...

Műtrágyahiány lépett fel Magyarországon, aggódnak a gazdák

Hiánycikk lett Magyarországon a műtrágya, a tavaszi munkák kezdetére gyakorlatilag eltűntek a készletek, a gazdáknak várni kell, sorba...

Ezt a hatalmas árat fizeted az óraátállítás miatt

Van, aki napokig nem tér magához

Jön az 50 fokos hőség

Az év, amikor a hőség új szintre léphet: Az idei év a négy legmelegebb között lehet!

Bár Trump tegnap még azt mondta, nem küld további katonákat a Közel-Keletre, már úton van oda több ezer tengerészgyalogos

Az Egyesült Államok jelentős katonai erőket mozgósít a Hormuzi-szoros térségébe, hogy biztosítsa a világ egyik legfontosabb kereskedelmi...

Trump nyíltan kimondta: esze ágában sincs tűzszünetet kötni Iránnal

Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház előtt nyilatkozott az újságíróknak, mielőtt floridai rezidenciájára indult....

Chuck Norris plusz: ezek a viccek halhatatlanná teszik

Meghalt a közkedvelt harcművészeti és akcióhős, Chuck Norris . Az amerikai különféle küzdősportok mestere volt, és generációk óta a...

Már tesztelik az elektromos csuklós buszokat Budapesten

Elektromos csuklósok régóta közlekednek a városban, ez viszont nem troli.

Javier Milei argentin elnök lesz a budapesti CPAC Hungary sztárfellépője

Díszdoktori címet is kap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Kilencgólos olasz dráma, ám a Fradinál senki sem bukott nagyobbat

Az Európa-liga egyik nyolcaddöntője egyoldalú tizenegyespárbajt hozott.

0
0

Bulvár

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

0