Ezt olvasta már?


ORFK: 16 099-en érkeztek Ukrajnából szombaton

Az ukrán-magyar határszakaszon 7234 fő lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8865 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 364 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében - tartalmazza a közlemény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt közölte, hogy szombaton 92 ember, köztük 28 gyermek érkezett vonattal a fővárosba az ukrajnai háború elől.

A BRFK a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - olvasható a közleményben.







0
0
0

hírek innen, onnan

Feltörekvő kapusok toplistája: 2 magyar és 1 NB I-es a legjobbak között

Top 100-as külföldi lista a fiatal kapusokról, magyar érintettségekkel.

Orbán Viktor: A Fidesznek most nemzeti ellenzékként kell működnie

Közölése szerint az egyik nagy feladat, hogy megőrizzék kormányzásuk vívmányait.

Két embert megkéselt egy ámokfutó London zsidók lakta negyedében

Izrael szerint a brit kormány nem tesz eleget az antiszemita indíttatású támadások megfékezése érdekében.

Így építik majd újra T. Danny orrát

T. Danny egy bonyolult műtét előtt áll, amire reményei szerint még idén sor kerül.

A legkülönlegesebb vízi tanösvények itthon: másik világba kalauzolnak

Vadregényes kirándulóhelyeken ismerheted meg az ország különleges természeti kincseit.

Tarr Zoltán három alappillérre kívánja építeni a minisztériumát

Örömmel és alázattal fogadta el a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére vonatkozó felkérést –...

Kiszivárgott Orbán fideszeseknek írt levele, szerinte „liberális kormányzás” és „nemzeti ellenzék” lesz

Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben jelentette be, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak. A...

Kim Dzsongun hősöknek nevezte az Ukrajnában magukat felrobbantó észak-koreai katonákat

Az észak-koreai vezető egy phenjani ceremónián méltatta azokat a katonákat, akik a fogság helyett az öngyilkos támadást választották,...

Májusban megnyílik a pénzcsap: 3 csillagjegy belép a gazdagság időszakába

A horoszkóp szerint három csillagjegy számára 2026 májusa igazi fordulópont lehet anyagilag. Nem hirtelen szerencséről van szó, hanem...

Megállították a hulladéklerakást a Vértesben - civilek nyomása hozta az áttörést

Megtiltották a hulladékszállítást egy vitatott vértesi telephelyre, a döntést sokan a civil összefogás sikerének tartják.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et

Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

0