Olaszországban a nyári szezon csúcsnapjait élik a mostani hétvégén
Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti hétvégén, amely a pandémia előtti idegenforgalmi adatokat idézi a CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint.
A 60 milliós országban 22 millióan nyaralnak, több mint hetven százalékuk a tengerpartokon.
Augusztus közepe csúcsszezonnak számít, mivel ilyenkor még az egész évben nyitva tartó üzemek, hivatalok, rendelők is lehúzzák a redőnyt legalább egy hétre. Az augusztus 15-re eső Nagyboldogasszony napja a harmadik legnagyobb egyházi és állami ünnepként ismert a karácsony és a húsvét után.
Szombattól hétfőig a legmagasabb fokozatú, fekete színű közlekedési figyelmeztetés érvényes az olaszországi utakon a kiemelt forgalom miatt. Több mint 10 millió járművel számolnak a határszakaszokon és a tengerpartok felé tartó útvonalakon. Minden második olasz otthonán kívül tölti az ünnepet, amelyen hagyományosan családi találkozókat, kerti partikat, városon kívüli kirándulásokat tartanak.
Kiemelt biztonsági ellenőrzés folyik a repülőtereken, kikötőkben és a vasútállomásokon, ahol csak péntek délután tizenötezer utast igazoltattak a rendőrök. Az idegenforgalmi kívánságlistákat vezető Puglia tartomány tengerpartjain négyszáz fővel erősítették a strandok felügyeletével megbízott katonák számát.
A CNA kereskedelmi szövetség adatai szerint az augusztus 21-ig tartó hétre alig maradt üres szoba vagy napernyő. A 3 milliós Nápolyban a szállodai szobák nyolcvan százaléka foglalt, a közeli Amalfiban 98 százalékuk, a 3,7 millió lakosú Toszkánában a szobák 93 százaléka.
A Federalberghi szállodai szövetség információi szerint az adriai Jesolóban egy hét szállodai szoba ára két fő számára ezer és ötezer euró között mozog. "Magas a kereslet, nincs szükség kedvezményekre" - hangoztatta a Federalberghi elnöke, Bernabo Bocca. Megjegyezte, a hotelek nem törekednek teljes kihasználtságra, mivel a pandémia következményeként a személyzet több mint fele "hiányzik".
Bocca úgy vélte, az idei nyár a járvány előtti 2019-est idézi, de még nem sikerült elérni a három évvel ezelőtti szintet. Kivételként Capri szigetét említette, ahol az amerikai turisták visszatértével valóban teltház van. Hangsúlyozta, hogy a rendkívüli meleggel az őszi szezon is jó eredményeket ígér.
A legnagyobb légikikötő, a római Leonardo Da Vinci, ismertebb nevén a fiumucinói repülőtéren a hétvégén napi több mint 110 ezer érkező és induló utassal számolnak. Ez a három évvel ezelőtti 73 százalékát jelenti. Hiányoznak az orosz és a kínai látogatók.
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban a kánikulát heves viharok váltják, majd jövő héten újabb hőhullám érkezik.
hírek innen, onnan
A boldog párok nem a tévé előtt töltik az estéiket – 5 közös szokás, ami erősíti a kapcsolatot
A közös sorozatnézés kényelmes esti program lehet, de egy párkapcsolati szakértő szerint a legerősebb kapcsolatokban élő párok...
Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon
Ilja Jasin Németországban bontott zászlót. Oroszországban korábban nyolc évre ítélték.
Trump: egy amerikai műveletben megölték egy venezuelai bűnszervezet fejét
Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Venezuela közös katonai akciójában életét vesztette Héctor Rusthenford Guerrero Flores,...
Trump egyeztetett a brit miniszterelnökkel
A Downing Street tájékoztatása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel az...
A kajakos Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett 1000 méteren a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon
A magyar versenyzőnek a mostani már az ötödik Eb-címe, de ebben az egyébként nem olimpiai számban ez az első. A magyarok további két...
A Széchenyi Egyetem: a vitnyédi ingatlant oktatási célra újították fel
Reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára az egyetem
„Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában
Egy szarkasztikus szerzeménnyel rukkolt elő az X-Faktor egykori felfedezettje. A dalhoz készült klipben Lengyel Tamás is szerepel.
Ivanka Trumpék úgy felhúzták az albánokat, hogy már egy másik építkezés kerítését is kidöntötték
A tüntetők szerint egy kivitelező egyszerűen elvette a földjüket.
Van egy hely, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúg labdába a kínálat mellett
A 97. Ünnepi Könyvhét az, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúgnak labdába a kínálat mellett.
Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok
Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...
Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó
Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...
December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában
Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


