Ezt olvasta már?


Orbán Viktor: stratégiai nyugalomra van szükség, minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

Orbán Viktor az interjú elején elmondta, sajnos nem tapasztalatlan az ilyen és ehhez hasonló helyzetek kapcsán, hiszen ez a harmadik háború, amely során úgy adódik, hogy ő Magyarország miniszterelnöke.


hirdetés

 

 

Ebből a fegyveres konfliktusból ki kell maradnunk, jelentette ki Orbán Viktor az M1-nek adott rendkívüli interjújában.

 

– Az az álláspontunk, hogy ebből a háborúból, ebből a fegyveres konfliktusból ki kell maradnunk! – jelentette ki, majd hozzátette, óvakodni kell attól, hogy zűrzavar legyen, ideges, kapkodó lépéseket hozzanak meg. – Stratégiai nyugalomra, türelemre van szükség, minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

 

Az ellenzéki felvetés kapcsán, miszerint Magyarországnak katonákat, fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába, a kormányfő így fogalmazott:

„Nem szabad sürgetni, hogy fegyvereket küldjünk! Kárpátalján magyarok is élnek, elképzelhető, hogy azokkal a fegyverekkel rájuk is lőnek majd! Hangsúlyozom, minden afelé mutat, hogy nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk! Ráadásul nincs is olyan fegyverünk, amit nélkülözhetnénk, mindenre szükségünk van ahhoz, hogy fel tudjunk vonulni, és meg tudjuk védeni a magyar határokat.

 

Az Ukrajnából érkező menekültek kapcsán az egész ország megmozdult, nem csak a kormány, különböző szervezetek és civil emberek is segítenek. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban leszögezte:

 

„Ez egy jó ország, jó nép lakja!”

 

Az Oroszországot érintő szankciók kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, sosem hitt a szankciók jótékony hatásában.

 

– De most nem az okoskodás idejét éljük! Nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek! Minden olyan szankciót, amelyben az uniós országok egyetértenek, mi támogatni fogunk!

 

A hírt, miszerint Magyarország akadályozta Oroszország kizárását a SWIFT rendszerből, Orbán Viktor így kommentálta: „Elegánsan ez egy fake news, magyarul hazugság! Ilyenkor a szavaknak súlya van, sőt, a szó már majdnem tett az ilyen helyzetekben.”

 

A kormányfő kitért arra is, hogy a szankciók közül ki kell hagyni Paks 2-t, továbbá az energetikai kérdéseket is. „Nem szabad hagyni, hogy a végén mi fizessük meg a háború árát!”

 

Arra a kérdésre, hogy a magyaroknak van-e félnivalójuk jelen helyzetben, így reagált:

 

– Hát háború van. Aki azt mondja, hogy nincs kockázat, az nem mond igazat. De minden nap, minden órában azon dolgozunk, hogy csökkentsük a veszélyt, ezzel kelek, ezzel fekszem!







0
0

hírek innen, onnan

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

Az Antares közelébe kerül a Hold ma éjjel.

Kiesett egy beteg egy nagyszebeni kórház ablakán, vizsgálat indult

A rendőrök csak a sajtóból értesültek az esetről.

Így gondozd a mutatós és strapabíró broméliát!

A bromélia az egyik legnépszerűbb és legmutatósabb szobanövényünk. A gondozása pedig egyáltalán nem bonyolult.

Nem meghalni VIII. Henrik feleségeként nagy teljesítmény, de Parr Katalin nem csak egyszerű túlélő volt

A Cannes-i Filmfesztiválon rengeteg érdekes figurával találkoztunk a vásznon és azon túl. Ilyen volt például Parr Katalin, akit a...

Hivatalos: Hazard is távozik Madridból

A királyi gárda hivatalos közleményben tudatta, a belga támadó elhagyja a Realt.

Itt vannak a 22. heti ötös lottó nyerőszámok és a nyeremények

Az ötös lottó nyerőszámok a következők.

"Bántalmazott, megvert, megalázott": egykori kapcsolatáról számolt be Singh Viki

Az énekesnő a most megjelent dalának megjelenése kapcsán bevallotta, hosszú éveken át terrorizálta őt a volt párja.

Egy hónapja kóborol a kolumbiai dzsungelben négy gyerek, aki túlélt egy repülőbalesetet

Már több mint egy hónapja keresnek négy gyereket, akik május 1-én zuhantak le egy repülőgép-balesetben Kolumbiában az Amazonas dzsungelben.

Ezekkel a számokkal lehetett nagyot kaszálni az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták...

Franciaország: a feljutás ellenére kérdéses Bölöni László jövője

Bölöni László vezetőedző annak ellenére nem biztos a folytatásban a Metz labdarúgócsapatánál, hogy élő szerződése van a francia...

Győzelemmel fejezte be az idényt az Inter

A milánói együttes az első félidőben szerzett góllal nyert a Torino otthonában, és a második helyen is befejezheti a bajnokságot.

Sport

Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata

Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.

A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi

Pénteken kiderült, hogy új fejezet kezdődik a fehérvári labdarúgás életében, mivel 13 év után távozott a csapat főszponzora, a MOL. […] A A MOL távozása után fontos közleményt adott ki a Vidi bejegyzés elősz

Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról

A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.

Kiesett a csapat az NB1-ből, csökkenti a klub a játékosainak a fizetését

A tulajdonosok az infrastruktúrán is spórolnának.

Dárdai berúgta a 11-est, a németek nyerték az U17-es Eb-t - videó

A törvény ezúttal sem dőlt meg, a németeket nem lehet legyőzni szétlövésben.

Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

A főszponzor távozása után az is kiderült, mi lesz a klub új neve a következő szezonban.

Hatalmas Fradi-bravúr, BL-döntőbe jutott a zöld-fehér csapat!

A Vipers Kristianstad lesz a Ferencváros ellenfele a döntőben.

Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa

A Mezőkövesd remekül hajrázott, így végül a hetedik helyen zárt az NB I-ben. A csapat az utolsó négy fordulóban veretlen […] A Mezőkövesd: eldőlt Kuttor Attila sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Kiderült, egyben tartják-e az NB I csodacsapatát

A Kecskemét újoncként még a bajnok Ferencvárost is megszorongatta.

Újabb hatalmas fordulat a magyar válogatott focista jövőjében

A 19 éves hátvéd iránt rengeteg csapat érdeklődik.

Elmaradt a bravúr, nem jutott BL-döntőbe a Győr

A címvédő Vipers megérdemelten jutott a fináléba.

0

Bulvár

Mindennap eszed, pedig növeli az Alzheimer-kór kockázatát: ezt zárd ki, ha védenéd az agyadat

Kiderült, hogy mi az az egy dolog, ami növelheti az Alzheimer-kór kockázatát annak ellenére, hogy nagyon sokan eszik.

"Vér, leszakadt végtagok, holttestek mindenhol" - majdnem háromszáz halott egy indiai vonatbalesetben

Két expresszvonat és egy tehervonat ütközött össze. A sérültek száma nagyjából kilencszáz. 

Elképesztő csapdát állíthatott magának az Orbán-kormány

Vajon Magyarország mindent meg tesz, hogy szabaduljon Putyin szorításából?

Észrevette, hogy kamerákkal figyeli a szomszédja, azonnal cselekedett: nagyon ötletes dolgot eszelt ki

Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.

Óriási diplomáciai fordulat Koszovó ügyében a magyar katonák megtámadása után

Az USA büntetni kezdte az eddig általa támogatott koszovói albánokat.

A saját apjával kapta rajta a srác a feleségét: ami utána kiderült, arra nincsenek szavak

Mindenki rémálma, hogy a párja megcsalja, akkor pedig még rosszabb a helyzet, ha egy családtaggal. Ennek a 22 éves férfinak mindezt át kellett élnie.

Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra.

A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyor

Kiderült, kit szeretnek jobban a szúnyogok

A kellemetlen csípésekből nem mindenkinek jut azonos arányban, van, akit vonzónak, mást kevésbé érdekesnek találnak a rovarok.

Új tolvajmódszer: így rabolják ki mostanában az autósokat

Az Il Messaggero című lapnak egy olasz nő számolt be arról, hogyan rabolták ki a minap. Az áldozat május 19-én este egy pékségben vásárolt, majd beült az autójába. Táskáját az utasoldali ülésre tette és indí

„24 évesen voltam először orgián, örökre megváltoztatta az életemet”

Beszámoló egy nőtől, aki 24 évesen kíváncsi volt a swingerpartikra, úgyhogy elment egy orgiára.

blogmorzsák

Madárfigyelő les egy középkori temetőben

Az Árpád-korban templom és temető volt ezen a helyen, a szájhagyomány szerint a török időkben talán még néhány kisebb csatározás is.

A kielégítő szexuális élet és a pihentető alvás titka

Találd meg az egyensúlyt és minden rendben lesz.

Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible

A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria

Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?

Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?

Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek

Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.

0