Ezt olvasta már?


Orosz-kínai konzultációk az amerikai katonabiológiai programról és az űrbiztonságról

Az Egyesült Államok katonabiológiai tevékenységről, valamint a biológiai és az űrbiztonság terén való orosz-kínai együttműködésről folytak konzultációk az elmúlt két nap folyamán Pekingben - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium

 

A moszkvai diplomáciai tárca szerint a felek eszmecserét folytattak a biológiai biztonságot fenyegető veszélyekről.

"Különös figyelmet fordítottak ebben az összefüggésben az Egyesült Államok katonabiológiai tevékenységére, valamint a biológiai és toxinfegyverekről szóló egyezmény (BTWC) megerősítésére" - áll a közleményben, amely szerint a tanácskozás megerősítette, hogy Kína és Oroszország megközelítése azonos a biológiai biztonság ügyében.

Az űrbiztonságról a rendszeres tárcaközi konzultációk keretében tartottak megbeszélést, amelyen a felek hangsúlyozták a szoros együttműködés és az aktív közös erőfeszítések folytatásának szükségességét ezen a téren. Rámutattak, hogy összefogásra van szükség a világűrbeli fegyverkezési verseny megelőzése érdekében, valamint mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat egy többoldalú, jogilag kötelező erejű megállapodásról a vonatkozó orosz-kínai szerződéstervezet alapján.

A felek ebben az ügyben is hangsúlyozták megközelítésük azonosságát.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Külföldi hajókat ért dróntámadás, hullanak az orosz katonai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Barbadosi és palaui teherhajókat ért orosz dróntámadás Odessza kikötőjében, az FSZB az egyre jobban eldurvuló merényletsorozatok miatt...

A Netflix végleg eloszlatta a sci-fi rajongók reményeit

A teljes Blu-ray kiadás megerősíti, hogy nincs rejtett kilencedik epizód.

„Az is számít, hogyan és hova illeszkedsz be” – Megszólalt Csipes Tamara a kiakadása után, elmondta, kinek ajánlaná fel állami kitüntetéseit

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Instagramon indokolta meg, miért háborodott fel ennyire azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet...

Kétmillióra büntette Kövér László Hadházy Ákost, aki a követőitől kért segítséget ennek kifizetéséhez

A képviselőnek kötelező volt megjelennie a bíróságon egy rágalmazási perben, ezért nem tudott ott lenni a parlamentben. A...

Majka elárulta, visszakapta-e már a jogosítványát

A rappert decemberben kapták ittas vezetésen.

Beverték az utolsó szöget is a déli HÉV-vonalak felújításának koporsójába

Megnehezítette az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy egy következő kormány folytathassa a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli)...

A káprázatosan játszó Doncic Kobe Bryant nyomdokaiba lépett, LeBron James újabb rekordja a Lakers győztes meccsén

A kaliforniaiak edzője vicces választ adott, hogy miért nem választják meg a szlovénok sztárjátékosát a liga legjobbjának.

Molnár Attila akár a pályán kívülről szurkolva is világbajnoki érmet ünnepelhet

Kozák Luca, Szűcs Szabina és Illovszky Dominik is remek formában várja a vb-t, amelyen nem áll össze a tavaly dobogós magyar váltó.

Talaj a talpad alatt Agroinform online konferencia – így csatlakozhatsz.

Program és technikai információk az online konferencián való részvételhez. Kezdés: 10:00.

Tóth Gabi is megszólalt: elárulta, szerinte miért feszült a viszonya a nővérével

Míg Gabi a politikát nevezi meg okként, Vera már odáig jutott, hogy nem is akarja megállítani húgát. Azt mondja, a legtöbb, amit tehet,...

0

Sport

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

„Kitör a harmadik világháború” – mégis van, aki csak nevet

Egy lezártnak hitt ügy egészen döbbenetes fejleményei.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben

Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.

Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére

Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk

Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

250 tonna TNT-nyi energia szabadult fel, miközben fényes nappal felrobbant egy 7 tonnás meteor Ohio felett

Ez a robbanás hozta létre azt az erős lökéshullámot, amely hangrobbanásként söpört végig a térségen.

blogmorzsák

6 eltiporhatatlan férfi ruhadarab

Bár a férfidivat folyamatosan változik, számos olyan ruhadarab van, melyek minden trendhullámot túlélnek.

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

Egy örökbefogadás szívbe markoló története

Emese retteg, mióta visszavitték a menhelyre.

0