Országtorta, katonazenekarok, felvonulás: ünnepeltek a fővárosban
Az összefogás jegyében teltek az augusztus 20-ai programok.
Alighogy véget ért a zászlófelvonás a Kossuth téren, az Andrássy úton már próbáltak a katonazenekarok. A fővárosiakon kívül veszprémi, székesfehérvári, szolnoki és szentendrei katonazenészek szórakoztatták az Andrássy út közönségét, sokan velük együtt vonultak.
A budai rakparton pedig a magyar Gasztro sétány várta a látogatókat. A Szent István napi étkek között tükör tojást, valamint kolbászt is sütöttek, de persze hazai gyümölcsöt is kóstolhattak az érdeklődők. A legnagyobb sor az ország tortája előtt kanyargott. Több ezer embernek való adagot sütöttek belőle. Az ételekből befolyó pénz egy részét pedig az árvízkárosultaknak adják.
Délután pedig az Európa hajóról nézték a várost az árvízkárosult gyerekek, ötszázan jöhettek el a fővárosba a kormány meghívására.
Nemcsak az államalapítást, az új kenyeret is augusztus 20-án ünnepeljük, így arató felvonulást is rendeztek. A menet élén egy Székelyföldről érkezett hatalmas koszorút vittek, a népviseletbe öltözött fiatalok, hagyományőrzők jobbára a határon túlról érkeztek.
Idén egyébként a korábbinak a felét költötte a kormány az ünnepségekre, a programok összköltsége 150 millió forint, a fennmaradó pénzt az árvízkárosultaknak adják.
Forrás:atv.hu

- Két lábon járó disznó
- A cukrozott üdítők főleg a nők számára veszélyesek
- Több mint félmilliárdos bevétel Tintin alkotójának emléktárgyaiból
- Egyre későbbre halasztják őszi indulásukat a költöző madarak
- Kerecsensólymok műfészekben
- Első infarktus után a betegebb szívű ember tovább él
- D-vitamin nemcsak a csontoknak, hanem az ereknek is kell
- A lemmingek miatt egyre zöldebb az északi sarkvidék?
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

