Ezt olvasta már?


Orvosokkal ad át életműdíjat Hegedűs D. Géza

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj szakmai zsűrije meghozta a döntést.

Több hetes egyeztetés után döntés született arról, hogy ki az a két kiváló hazai orvos, aki a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj különdíjaira leginkább érdemes. A tavaly szeptemberben hagyományteremtő céllal alapított díj közönségszavazása lezajlott, a pácienseik által jelölt és megszavazott, régiónként kiemelt hét nagyszerű orvos személye már ismert.  Az elmúlt napokban új fordulópontként egy háromfős zsűri döntött arról, hogy szakmai és tudományos tevékenységük alapján kik lehetnek a kitüntetett különdíjasok. Az orvosi díj különdíjas szavazóbizottságának tagjai Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely – Makó főigazgatója és Prof. Dr. Klivényi Péter, egyetemi tanár, az MTA doktora. A két elismert orvos szaktekintély mellett a társadalmi oldalt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Hegedűs D. Géza képviselte.

Az elmúlt napokban a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj háromfős döntőbizottsága kiválasztotta a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány két különdíjasát. A jelöltek közül életkor alapján egy negyven év alatti és negyven év feletti orvost ismertek el munkájukért. Életútjuk és a szakmai eredményeik mellett a zsűri azt is figyelembe vette, hogy jelölésük során milyen visszajelzések érkeztek.

Dr. Kallai Árpád a zsűri egyik tagja így vélekedett a díjról:

„Egyrészt, mint orvos, másrészt, mint szegedi, büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a munkának. Ez a kezdeményezés a társadalmi felelősségvállalás területén is kiváló példa lehet. A rangos díj őrzi a szegedi tudós professzor emlékét és munkásságát, méltathatjuk általa a sokat bírált egészségügyet, valamint társadalmi elismerésben részesíthetünk olyan orvosokat, akik hazai vagy akár külföldi szakmai munkában is nagy eredményeket értek el.” - mondta.

„Ez az első alkalom, amikor a díj átadásra kerül, de biztos vagyok abban, hogy népszerű és rangos elismerés lesz hazánkban a következő években is.” – tette hozzá.

A szakmai döntőbírák másik tagja, Prof. Dr. Klivényi Péter is jó szívvel beszélt az orvosi díjról.

„Én személy szerint nagyon örülök, hogy az alapítók létrehozták ezt a díjat, elsősorban azért, mert az orvostársadalom pozitív megerősítése elég ritka manapság, inkább a negatív megnyilvánulásokat lehet hallani a sajtóban. Minden pozitív megítélés nagyon jól esik az orvosoknak és az egészségügyben dolgozóknak. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj kiválóan alkalmas mindezek megerősítésére” – mondta el.

Az elismert színművész, Hegedűs D. Géza így nyilatkozott a díj indításakor: „Örömmel állok a nagyszerű  gyógyító és kutató orvosok társául ebben a munkában. Az orvosi díj zsűrijében ezúttal közemberként vállaltam szerepet, olyan civilként, akinek rengeteg jó élménye van az orvosokkal kapcsolatban.” – nyilatkozta a híres előadóművész.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj várományosai április 26-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában lévő Akadémia Klub Kodály-termében vehetik át a díjakat.

 

 

Fotó: Vígszínház, Dömölky Dániel.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0