Ezt olvasta már?


Összeállt a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Az előzsűri kiválasztotta az operatőri munkára fókuszáló Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő alkotásokat, melyeket május végén láthat majd a közönség Szegeden - tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.

A 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmes seregszemlére idén több mint háromszáz nevezés érkezett, a művek zöme európai alkotás, de kínai, iráni, tunéziai és dél-amerikai művészek is jelentkeztek munkájukkal.

Az elmúlt évekhez képest jelentősen megugrott a nagyjátékfilmek száma. Az előzsűri az 59 pályaműből kilencet válogatott be a versenyprogramba, köztük három magyar alkotást: a Genezist (operatőr: Dobos Tamás, rendező: Bogdán Árpád), a Rossz verseket (operatőr: Bálint Dániel, Becsey Kristóf, rendező: Reisz Gábor) és a Tegnapot (operatőr: Fillenz Ádám, rendező: Kenyeres Bálint).

A kísérleti filmek között szintén kilenc alkotás szerepel majd a versenyben, a kisjátékfilmes kategóriában pedig 23 munkát láthat a közönség.

A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált első ízben 2017-ben szervezték meg azzal a szándékkal, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. A filmes seregszemlét idén május 28. és június 1. között rendezik meg Szegeden.

 

 

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az anyai nagymamától ezeket öröklik tovább az unokák

Nem véletlen, hogy neked is szoros kapcsolatod van a nagymamáddal!

„Az Orbán-rendszerben bőven van még bányásznivaló” – Újságírás és média eddig és ezután

A független média túlélte a NER-t, és komoly szerepe volt annak vereségében. De mi vár rá most? Hogy kellene a Fidesz politikusait...

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Lángok borították el az autót, esélye sem volt a sofrőnek Csákvárnál

Árokba borult és kigyulladt egy személyautó a 8119-es úton Csákvár és Lovasberény között szerdán, a sofőr meghalt.

Új kocsikkal erősít a MÁV

A nyárra érkező kocsik nagy részében kerékpárszállító hely is lesz.

Szíven szúrt férfit műtöttek meg a nyílt utcán – orvosi bravúrral mentették meg az életét

Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán...

Döntő pontjához érkezhet a háború: Trump az asztalra csapott, Irán sem enged

Irán ismét felülvizsgálta a korábbi békejavaslatot, Donald Trumpnak már az előző módosítás sem tetszett.

Fontos hírt kaptak a fuvarozók a magyar utakról

Belenyúltak a kamionstop hatályába.

Nem bírt a címvédővel a Szeged, szinte elérhetetlenné vált a Bajnokok Ligája-álom

Ennyi kihagyott ziccerrel, ilyen csapat ellen szinte lehetetlen nyerni.

Váratlan fordulat a hazai gigaprojektnél: a tervezettnél jóval hamarabb nyitja meg kapuit a lenyűgöző trópusi oázis

Nyár közepén megnyílik a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjának központi csarnoka.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Eddig bírta Tóth Gabi a csendet, máris új közleményt adott ki

Tóth Gabi visszavonulása egy napig tartott, magyarázkodni kezdett a róla terjedő pletykák miatt.

Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az útról, árokba hajtott, majd a tetejére borulva kigyulladt, így a helyszínre érk

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0