Összeomlott a magyar lottónyertes: az adóhivatal vihet mindent
Úgy tűnik elveszítheti régi álmát a magyar lottónyertes házaspár, a cukrászdájuk gépeit már lefoglalta az adóhatóság.
Úgy tűnik elveszítheti régi álmát a magyar lottónyertes házaspár, a cukrászdájuk gépeit már lefoglalta az adóhatóság. Ugyan nem tudni, mi történt pontosan, az viszont kiderült, hogy adótartozás miatt vitték el az üzlethelység felszereléseit. Nem ők lennének egyébként az első lottónyertesek, akik mindenüket elveszítenék, számos esetben veszítették már el mindenüket lottónyertesek.
Adótartozás miatt foglalta le a NAV egy győri cukrászda berendezéseit. Az üzlethelységet az Skandináv lottón több mint 600 millió forintot kaszáló Andraschek házaspár üzemeltette eddig, most azonban kérdéses lett a cukrászda további sorsa - írja a Blikk.
Nem ők lennének az elsők, akik mindenüket elveszítik, korábban már több dokumentált eset is volt hasonlóra:
A 17 éves Jane Park az Egyesült Királyságban nyert 1 millió fontot (kb. 350 millió forint), azonban a nyeremény terhét nem tudta egyedül viselni, így visszaköltözött édesanyjához.
Bud Post 16 millió dollárt nyert még 1988-ban, a nyereményből azonban a családtagjai is részesülni akartak, nem is akár hogyan. A volt barátnője beperelte, a bátyja bérgyilkost fogadott a megölésére. Ekkora nyomás után talán nem is csoda, hogy egy évvel a nyertes számok megjátszása után már 1 millió dolláros tartozása volt a férfinek.
Nem járt sokkal jobban Willie Hurt sem, aki a 3 millió dolláros nyeremény átvétele után két évvel elvált, gyerekeit elvesztette. Persze ez csak még jobban megviselte pszichésen, öngyilkossággal próbálkozott, majd drogfüggő lett, amely a teljes nyereményét felemésztette.
1,3 millió dollárral lett gazdagabb Denise Rose, aki a nyertes számok kihúzása után csak 11 napot várt a válókereset benyújtásával. A férje nem tudott a nyereményről, két évvel később azonban rájött a turpisságra és beperelte a nőt, a bíróság pedig minden pénzt a volt férjnek ítélt.
Brutális, 315 millió dolláros nyereményt zsebelhetett be a texasi lottón Andrew Whittaker. Azt gondolhatnánk, hogy ennyi pénzt egész egyszerűen lehetetlen eltapsolni, a férfi azonban 4 év alatt folyamatosan kaszinókban játszotta el a pénzét.
Hogyan védheti ki a nyertes az elszegényedést?
A lottónyertesekre a nyeremény átvételekor igen nagy pszichológiai nyomás helyeződik, különösen, ha kiemelkedően magas összegről van szó. Ilyenkor általában több banknál érdemes számlát nyitni a főnyeremény tulajdonosának és ezekre kérni több részletben az összeget.
A bankoknál egyébként nemcsak a gazdagság miatt nem kell tartani a magas díjaktól, hanem azért sem, mert ekkora összegnél már az ügyfelek a privátbanki kategóriába kerülnek, ennek keretein belül pedig egyedi díjak és ajánlatok várják őket. A privát banki belépési limitek viszont eltérőek az egyes bankoknál, van ahol már 25 millió forint megtakarítástól is egyedi ajánlatokkal várnak minket és van, ahol ehhez 300 millió forintra van szükség.
pénzcentrum
hírek innen, onnan
Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet
Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.
Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt
III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...
Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is
Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...
Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben
Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.
1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában
Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
A Vinotrend Kft. bejelentette, hogy a Borháló válságba került. A beszállítók felé a cég jelentős tartozásokat halmozott fel, a...
15 évnyi ígérgetés után felújítják a lepusztult sárbogárdi mentőállomást
15 év alatt kilencszer ígérték meg a fejlesztést, ami eddig nem valósult meg.
Magukat polgárinak mondó álcivil szervezeteknek és a Fradi-vezérnek is jutott közpénz a 2026-os Városi Civil Alapból
Közel ötmilliárdot osztottak szét erre az évre a Miniszterelnökség biztosította forrásból úgymond „civil közösségi...
Figyelmeztet az egyetem: baj lehet belőle, ha túl sok fehérjét fogyasztasz
A túlzott fehérjebevitel veszélyeztetheti a vesék egészségét, különösen akkor, ha valaki az átlagos nyugati étrend mellé még...
Eladási hullám söpör végig a szoftverrészvényeken, nyugtat az Nvidia vezére
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója "teljesen logikátlannak" nevezte azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a mesterséges intelligencia a...
"Zámbó Jimmy óta nem láttam ilyet" – Szikora Robi megszólalt. Fenyő Miklós köhögött, rázta a hideg utolsó találkozásukkor
Lesújtó gyászhír rázta meg a magyar zenei életet. Fenyő Miklós meghalt, a hazai rock and roll legnagyobb alakja 78 éves korában...
Nem fogta vissza magát Tilla: őszinte véleményt mondott Kiara Lordról
A felnőttfilmes ezzel nagyon nem értett egyet.
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
Bulvár
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre
A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.
3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe
Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.
Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok
A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.
Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme
A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


