Öt perc alatt elfogták az apja ruhájában próbálkozó rablót Szentesen
Az elkövetéstől számított öt percen belül elfogták a szentesi rendőrök azt a fiatalembert, aki késsel rabolt ki egy élelmiszerüzletet a település belvárosában csütörtökön este; az elkövető apja ruháit vette fel, hogy megtévessze a hatóságokat.
Szenti Szabolcs pénteken elmondta, a rendőrség ügyeletére késő este érkezett bejelentés arról, hogy egy maszkot viselő férfi késsel kirabolta a József Attila utcában lévő élelmiszerboltot. Az ügyeletes a bejelentés alapján járőröket küldött a helyszínre, valamint rádión kiadta az akkor rendelkezésre álló személyleírást. Ez alapján a rendőrség bűnügyi technikusa a közelben felfigyelt egy férfira, akit sikerült is elfognia – közölte a százados.
A férfi ruhájából előkerült az üzletből rabolt 20.500 forint, amivel a 24 éves szentesi lakos nem tudott elszámolni. Az egyenruhások ezért előállították és kihallgatták. A férfi a beismerő vallomásában elárulta, azzal akarta megtéveszteni a rendőröket, hogy bűncselekmény elkövetéséhez az apja ruháit és cipőit vette fel.
A 24 éves gyanúsított már nem ismeretlen a nyomozók előtt, ugyanis eddig tizenegy alkalommal volt büntetve többek között lopás, zsarolás, súlyos testi sértés, rablás és önbíráskodás miatt. Legutóbbi börtönbüntetéséből tavaly nyáron szabadult. A szentesi rendőrök azt is megállapították, hogy ez a férfi volt az, aki a közelmúltban egy nő kezéből kitépte a táskát a Kurca-parti településen.
A rendőrség a férfit őrizetbe vette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását. Tettéért akár tíz év szabadságvesztést is kaphat – közölte a szóvivő.
mti

- Négy emberen segítettek a hideg miatt a hódmezővásárhelyi rendőrök
- Felrobbanó kazán miatt sérült meg egy mórahalmi asszony
- Előzetes letartóztatásban a betegtársát agyonverő szentesi férfi
- Elfogták a magyar turisták gyilkosait Etiópiában
- Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést az NNI a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben
- Kazánrobbanás miatt halt meg egy férfit Szentesen
- ORFK: negyvenegy embert mentettek meg a nap folyamán a rendőrök
- Több száz riasztást kapott a katasztrófavédelem
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

