Ezt olvasta már?


POSZT: tizennégy produkció szerepel a versenyprogramban

Tizennégy produkció szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában június 8. és 17. között - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A műsorban Hegedűs D. Géza színművész elmondta: a versenyprogram 14 produkciója közt hét nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadás látható délutánonként és esténként. A versenyprogram köré szerveződik a több mint 30 előadásnak otthont adó fesztivál, amelyen különböző műfajú darabok láthatók a monodrámáktól kezdve a zenés darabokig az összes játszóhelyen. "A magyar színházi élet igazi ünnepe ez" - hangsúlyozta, hozzátéve: tavaly 6,7 millió néző volt kíváncsi színházi előadásokra Magyarországon, így érthető, hogy ilyen hatalmas a kíváncsiság a fesztivál iránt is.

Kovács-Cohner Róbert, a POSZT PR-felelőse az idei újdonságok között említette, hogy a versenyprogramban két határon túli előadás is szerepel, valamint idén először a Budapesti Operettszínház is képviselteti magát a Chicagói hercegnővel.

Hozzátette: a kísérőprogramok a belvárosban lesznek, több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont. A fesztivál első három napján a művészeti főiskolák, egyetemek előadásait is megtekintheti a közönség.

Idén megszervezik a mini monodráma fesztivált is, itt látható majd többek között Az egy őrült naplója és Gyarmati Fanni naplója. Ezek mellett kaszkadőrök és utcaszínházi produkciók is színesítik a programokat a sétatéren, a Széchenyi téren és a belvárosban.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A féreghajtó, ami megöli a legelőt: egy láthatatlan láncreakció nyomában

Egyetlen tabletta vagy injekció nemcsak a parazitákat pusztítja el, hanem a trágyalebontó bogarakat is, aminek a gazda issza meg a levét.

Bíróság előtt tett vallomást Németh Szilárd

Tanúként hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék Németh Szilárdot abban az 534 millió forintos kártérítési perben, amelyet a Csepeli...

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a...

Kommentben szúrt oda a nepotizmus miatt aggódó Toroczkai Lászlónak Magyar Péter

A leendő kormányfő nem először élcelődik a Mi Hazánkon.

Magyar Péter lépett: visszaküldik Wáberer György pénzét

A Tisza Párt visszautalja Wáberer György választások előtt érkezett, összesen 100 millió forintos támogatását. Magyar Péter szerint...

A leendő belügyminiszter már 2017-ben kritizálta a „viszkető tenyerű” Orbánt

A Tisza Párt operatív igazgatója, Pósfai Gábor lesz a Tisza-kormányban a Belügyminisztérium vezetője. Sokaknak meglepetést okozott...

Rossz lehelete van? Lehet, hogy kihagyja ezt a fontos lépést

A rossz lehelet, vagyis a halitózis, sokak életét megkeseríti, hát még a körülöttük lévőkét, és bár a legtöbben a fogmosásra...

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A parlament alakuló ülése május 9-én lesz, aznap megválasztják és leteszi a miniszterelnöki esküt Magyar Péter.

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek...

Hidegrekordot hozott a május, de most nem Zabaron

82 éve nem indult ilyen fagyosan a tavasz utolsó hónapja.

0

Sport

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz

Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik

A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik

Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0