Ezt olvasta már?


Párbeszéd: a kormány veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal

Az Orbán-kormány súlyosan veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal - jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd - Zöldek frakcióvezetője pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: Magyarország vízkészleteink 95 százaléka egyszerűen átfolyik az országon. Az ország belső megújuló vízkészlete - melynek legfőbb utánpótlását a csapadék jelenti - a második legalacsonyabb az egész Európai Unióban.

"Hazánk éves vízmérlege tartósan negatív, évek óta több víz folyik ki az országból, mint amennyi befolyik" - fogalmazott, egy 2019-es nemzeti vízstratégiai jelentésre hivatkozva, amely szerint 112 köbkilométer víz érkezik Magyarországra, és ennél öt-hét köbkilométerrel több távozik az országból. Ez azt jelenti - tette hozzá, hogy Magyarországnak semmiféle vízmegtartó képessége nincsen.

Szabó Tímea értékelése szerint az Orbán-kormány az elmúlt 13 évben semmit nem tett annak érdekében, hogy a Magyarországra érkező nagy mennyiségű víz egy részét megtartsa. Nem építettek víztározókat, nem alakították át a vízgazdálkodást, hiányoznak az országból az úgynevezett gravitációs tározók, a víztakarékos öntözési technológiák és öntözőrendszerek és a vízügyi szakemberek, akik elmenekültek a "szétvert és átpolitizált belügyi tárca alá kényszerített korábbi vízügyi szervezetekből" - sorolta az ellenzéki politikus.

Orbán Viktor és az egész kormány hazudik, amikor azt állítja, hogy Magyarország vízellátása biztonságban van. Ez az akkumulátorgyárak nélkül sincs így, az akkumulátorgyárakkal pedig még jobban veszélyeztetik az ország ivóvízellátását.

A Párbeszéd - Zöldek továbbra is mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza az akkumulátorgyárak telepítését az országba. A párt azonnali választ vár Orbán Viktortól hétfői, a parlamentben elhangzott, Magyarország vízbiztonságára vonatkozó kijelentései miatt, valamint arra, hogy mikor tervez a kormány egy olyan vízmegtartó gazdálkodást bevezetni, amely biztosítja a jövő generációk számára az ivóvizet és a mezőgazdasági ellátást - mondta Szabó Tímea.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megszólalt az ittas vezetés miatt lekapcsolt Majka: elárulta, hogy volán mögé ülhet-e már az incidens óta

A rapper még tavaly, a közösségi oldalán ismerte el, hogy ittas vezetésen érték.

Nézd meg nálunk először a Mortal Kombat II. új magyar előzetesét

Akik bírják minden idők egyik legnépszerűbb verekedős videójátékszériáját, azok már biztosan tűkön ülve várják a 2021-ben...

Otthagyja az ATV-t a népszerű műsorvezető, ez áll a háttérben

Az ATV ismert arca egy Instagram-posztban jelentette be, hogy elköszön a nézőktől, és azt is elárulta, hogy miért döntött így. Nemes...

23 kilós "szörny" akadt horogra Balatonfenyvesnél

Rekordméretű halat sikerült kifognia egy szerencsés horgásznak a Balatonból a múlt hétvégén. Az elképesztő fogás súlya alapján kis...

Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal: elfogták, kihallgatták

A budapesti fiatal robbantással fenyegette meg iskoláját, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett...

Kim Dzsongun lánya egy tank volánja mögött tűnt fel

Egyre többször tűnik fel az észak-koreai diktátor mellett tinédzser lánya is, akivel kapcsolatban rebesgetik, hogy ő lehet majd Kim...

A testtömegindex számítása

A testtömegindex (angolul Body Mass Index, rövidítve BMI) egy olyan arányszám, amellyel megállapítható egy felnőtt ember esetében, hogy...

Világelső lettünk a napenergia-hasznosításban

Már a megtermelt áram közel harmada zöld.

A magyar válogatott focista végleges döntést hozott a jövőjéről

37 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban.

Az angol válogatott óriási visszatérőkkel készül a világbajnokságra

Thomas Tuchel elmondta, miért hívott be ennyi játékost.

Ide mennek nyaralni az emberek, hogy biztonságban érezzék magukat

Földrajzi elhelyezkedésének, biztonságos megközelítésének is köszönhetően Horvátország turizmusa még fel is lendülhet a...

Nagy Márton a Mészáros Lőrinc által is használt luxusgéppel repült Izraelbe, a minisztérium nem árulja el, mennyibe került az út

A nemzetgazdasági miniszter egy Bombardier Challenger 3500-as géppel utazott delegációjával Tel-Avivba. A minisztérium csak annyit közölt,...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

A szerelők kedvencei: ezek a használt autók szinte elpusztíthatatlanok

Ha használt autót vesz az ember, akkor nagyon fontos a megbízhatóság, de akad bőven a piacon jó kocsikból.

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0