Pécsi cég a leginnovatívabbak között Európában
Akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét és gyakorlatilag nullára csökkenti az anyagveszteséget egy nemzetközi díjjal elismert magyar technológia. Az Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé beválasztott GLT Delta az épületszkennelés, a négydimenziós tervezés és az előregyártás kombinálásával vált pécsi családi vállalkozásból európai referenciákkal rendelkező céggé.
Az építőipari előregyártás évtizedek óta ismert és elismert technológia, ami lényegesen le tudja rövidíteni a kivitelezést. Elsősorban födémek és falszerkezetek készülnek ilyen eljárással – elég csak a panelekre vagy a modern gyártócsarnokokra gondolni. Az épületgépészeti rendszereket még a legnagyobb ipari épületekben is jellemzően helyszíni szereléssel állítják össze. Ez időigényes feladat: egy nagyobb ipari hőközpont például 25-30 ezer elemből áll – nagyjából annyiból, mint egy átlagos személyautó. A pécsi GLT Delta tulajdonosai azonban gondoltak egy merészet: mi lenne, ha az építkezéseken hónapokon át zajló méricskélés-darabolás-hegesztés-alkatrészkeresgélés helyett egy üzemben, profi körülmények között, sokkal rövidebb idő alatt előregyártanák ezeket a berendezéseket?
Rögtön szembesültek az első problémával: a megszokottnál sokkal precízebb tervezésre van szükség. A fűtési, hűtési, légtechnikai vagy éppen tűzoltási rendszerek tervei jellemzően elnagyoltak, az egyes elemek – csövek, szivattyúk, elzárók stb. – pontos helye a beépítésen dolgozó szakembereken múlik. Előregyártásnál ez nem járható út, hiszen ha egy modul nem fér be a neki szánt helyre, akkor lehet mindent elölről kezdeni.
Ezért a GLT Delta innovatív módszerével első lépésként egy lézeres eszközzel milliméter pontossággal beszkennelik az adott épületet, majd 3D-s szoftverrel elkészítik a helyiségek és az épületgépészeti rendszerek milliméter pontosságú modelljét. Új épületeknél a szkennelést az építkezés egyes fázisaiban többször megismétlik – így válnak az időbeli változásokat is rögzítő tervek háromdimenziósból négydimenzióssá. Azért van rá szükség, mert gyakran előfordul, hogy egyes dolgok nem pontosan oda kerülnek, ahol a tervrajzok szerint lenniük kellene. A 20-30 centivel, néha egyenesen méterekkel arrább tett csövek vagy villanyvezetékek pedig könnyen útban lehetnek a precízen kiszámolt gépészeti rendszerek telepítésekor.
A rendszeresen frissített, intelligens modellek az épületek fenntartásakor is jó szolgálatot tesznek. Aki átélte már, hogy egy felújítás vagy hibakeresés során csak többedik próbálkozásra sikerül megtalálni a vezetékeket a falban, az pontosan tudja, mennyit ér egy naprakész digitális tervrajz.
„Egy kilenc hónaposra becsült kivitelezési munka mindössze két hónap alatt elkészült a helyszínen, annak köszönhetően, hogy az építkezésen nem több tízezer alkatrészt kellett egybeépíteni, hanem sokkal kevesebb „lapraszerelt” modult. Így jóval könnyebb például gyárakban, folyamatos üzem mellett dolgozni. A munkások dolgát egy kiterjesztett valóságon alapuló technológia is megkönnyíti. Az épület beszkennelt képéből könnyűszerrel készíthető olyan szimuláció, ami megmutatja, az adott alkatrészt pontosan hová és milyen pozícióban kell beépíteni” – összegezte Cserkúthy András ügyvezető, hogyan tört utat az eddig főleg játékokból ismert virtuális technológia az építőiparban.
Az épületszkennelés, négydimenziós tervezés és előregyártás kombinációjának köszönhetően a Construction Tech Review beválasztotta a céget az év leginnovatívabb építőipari vállalkozásai közé. A rangos szaklap elismerése fontos mérföldkőnek számít, amihez hozzájárult, hogy az ipari ingatlanok számára optimális technológia már túllépett az ország határain: többek között Bécsben és Regensburgban készültek így épületgépészeti rendszerek.
Az eljárás bőven rejt magában további lehetőségeket. A gyárak gépészete egyre összetettebb, a túl sok rögtönzést igénylő helyszíni szerelés mellett pedig megnő a hibázási lehetőségek száma. Nem elhanyagolható tényező az idő- és költségmegtakarítás sem. „Egy légtechnikai rendszer beépítésekor legalább 15% szokott lenni az anyagveszteség, de az ennek többszöröse sem ritka. Az ok egyszerű: az utolsó között kerül rá sor és addigra a sok korábbi apró tervtől való eltérés hatásai összeadódnak és masszív módosításokat kényszerítenek ki. A naprakészen tartott háromdimenziós modellel ezt ki lehet védeni, a hulladékanyag mennyisége kevesebb, mint 1%” – magyarázta fenntarthatósági szempontokat Cserkúthy András.
A GLT Delta Kft.-ről:
A társaság 1991-ben indult Pécsen családi vállalkozásként. Jelenleg az alapító tulajdonosok fiai látják el az ügyvezetői feladatokat. 2013-ban kezdték meg a 3D szkennelésen alapuló előregyártási eljárás fejlesztését, amellyel már számos hazai innovációs elismerést elnyertek. A vállalat Magyarország mellett elsősorban német nyelvterületen tevékenykedik: gyárépületek, kórházak, irodaházak és más, összetett gépészeti megoldásokat igénylő ingatlanok kivitelezését végzik.
hírek innen, onnan
Szigorít az Android, nehezebb lesz bizonyos alkalmazások telepítése
Jelentősen megnehezíti a csalók életét a Google, számottevően biztonságosabb lehet a jövőben az Android. Igaz, ez a felhasználók egy...
A 30 perces varázslat: így válik a zabkásád igazi szuperétellé ezzel az egyetlen hozzávalóval
A zabpehely az egészségtudatos konyha koronázatlan királya, de egyáltalán nem mindegy, hogyan készíted el, ha a legtöbb tápanyagot...
Rekordárakat hoz Irán és Katar konfliktusa
Tovább nő a globális ellátás bizonytalansága, miután újabb támadások érték a Közel-Kelet stratégiai energetikai infrastruktúráját.
A Facebook fizetne a Tiktok és a Youtube alkotóinak, hogy átvigyék a tartalmaikat
A Meta új, rövid távú ösztönző programot indít, amely havi több ezer dollárral próbálja csábítani a nagy követőtáborral...
Sírhely vagy természet? – Egyre többen választanak új temetkezési formákat
Magyarországon évről évre nő a hamvasztások aránya, ezzel párhuzamosan mind több család keresi azokat a temetkezési formákat, amelyek...
Orvosmeteorológia: drasztikus változás kezdődik a mai nap-éj egyenlőséggel, erre készüljön fel!
Ma beköszönt a tavaszi nap-éj egyenlőség, amellyel hivatalosan is kezdetét veszi az év egyik legizgalmasabb időszaka. Mostantól napról...
50 millió forintos támogatás az állami gondozásban élő gyermekeknek
A Pro Filii Alapítvány 50 millió forintos adománnyal járult hozzá az Eszmék és Értékek Alapítványon keresztül a Miskolci...
Ehet ilyet a kutya vagy sem? Meglepő ételek, amelyek veszélyesebbek, mint hinnéd
Nem csak a csokoládé lehet veszélyes a kutyákra: több hétköznapi étel is komoly gondot okozhat, még akkor is, ha elsőre teljesen...
Szennyezett lehet egy közkedvelt konyhai só, visszahívta a Nébih
Azonnali intézkedést rendelt el a hatóság.
Bild: Elszabadultak az indulatok a Herthánál – Dárdai is keménykedett
Kifejezetten kemény, olykor már túlzóan is feszült edzést tartott a Hertha BSC szerdán. A Bild című lap szerint a játékosok között...
Választás 2026: A hajdúságiak rosszul tűrik a mellőzöttséget és akkugyárakat, de a Tisza Pártnak már Debrecen sem bevehetetlen fellegvár
Hajdú-Bihar, benne Debrecennel, a „kálvinista Rómával” régóta a kormánypárt egyik legstabilabb hátországa, azonban 2026-ra a kép...
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
„Kitör a harmadik világháború” – mégis van, aki csak nevet
Egy lezártnak hitt ügy egészen döbbenetes fejleményei.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Lenézik Szoboszlaiékat: kiderült, milyen esélyt adnak a Liverpoolnak a BL-ben
Megvan a pontos menetrend, az angol bajnok párharca mellett a spanyol házirangadót is szinte egyoldalúnak tartják.
Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére
Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Bulvár
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
3 szót súgott Magyar Péter a Fidesz vezető politikusának fülébe, ez mindenkit ledöbbentett
Lehullt a lepel a titokról.
blogmorzsák
6 eltiporhatatlan férfi ruhadarab
Bár a férfidivat folyamatosan változik, számos olyan ruhadarab van, melyek minden trendhullámot túlélnek.
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.
Egy örökbefogadás szívbe markoló története
Emese retteg, mióta visszavitték a menhelyre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


