Ezt olvasta már?


Pécsi koncerttel kezdődött az Arany 200 országos lemezbemutató turné

Megkezdődött az Arany 200 című produkció országos lemezbemutató turnéja a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben hétfő este megtartott koncerttel.

Bordás Józsefnek, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjának 80 perces darabját 12 tagú zenekar, 2 színművész és 2 balettművész közreműködésével adták elő. A koncert előtt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Arany János munkásságára utalva elmondta: az erény, a hazaszeretet, a társadalmi felelősségvállalás, a lelkiismeret, a hit, valamint az emberi jellem fejlődésének igénye a kulcs egy életképes társadalmi közösség jelenéhez és jövőjéhez.

A politikus a magyar kultúra napján megtartott eseményen kiemelte: ma is aktuális Arany Jánosra figyelni, hiszen a költő életműve "még ma is olyan üzenetet (.) hordoz, ami magyarságról, saját magunkról alkotott képünket tölti meg értékes tartalommal". A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. korábbi közlése szerint az Arany 200 című produkció "egy nyolcvan perces utazás a múltból a jelenbe hazánk nagy költője, Arany János versein keresztül Bordás József nagyzenekari művével interpretálva".

A hangszeres kiosztásban a klasszikus zenei hangzás és a mai populáris filmzenei hatások egyaránt érvényesülnek. A zongora, nagybőgő, dob mellett vonósnégyes és dallamjátszó ütőhangszerek - köztük - üstdobok, vibrafon, marimba, csőharangjáték - szólalnak meg. A dobokon Bordás József játszik, tárogatón és csángó furulyán közreműködik Borbély Mihály, Kossuth-díjas művész - áll a tájékoztatóban.

Az előadást február 5-én Tatabányán, február 12-én Törökszentmiklóson, 19-én Hódmezővásárhelyen, 26-án Kaposváron, március 5-én Nagykőrösön, 19-én Gyulán, 26-án Ózdon, április 9-án pedig Jászberényben mutatják be. A lemezbemutató koncert az Arany-év Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Be volt pakolva a bőröndöm, hogy ha újra a Fidesz nyer, elhagyom az országot” – Tzumo Árpád jazz-zenész a kultúraváltásról

Minden embernek van egy veleszületett adottsága, és azt kell az életében megtalálnia, kibontakoztatnia, mondja a több díjjal büszkélkedő...

Kitálalt egy villanyszerelő: „A ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt”

Manuel Amate spanyol villanyszerelő szerint a legnagyobb megtakarítás az egyszerű döntéseken múlik. A ventilátor preferálása mellett a...

„Már bárki kaphat csillagot?” – özönlenek a dühös kommentek David Beckham hollywoodi kitüntetése után

David Beckham lett az első labdarúgó, aki csillagot kapott a híres hollywoodi sétányon. Szerinted megérdemelte?

Súrlódás, kölcsönhatás és törvény köthető a nevéhez, amit az SI mértékrendszer is őriz

Kétszázkilencven éve, 1736. június 14-én született Charles-Augustin de Coulomb francia fizikus, az elektrosztatika megalapozója.

10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad

Ha te is egy nap alatt daráltad le a misztikus hangulatú török sorozat, a The Gift – azaz Atiye ajándéka – minden részét, akkor a...

Több száz éves feliratot találtak a Kínai Nagy Fal egyik kövén, a gyötrelmekről tanúskodik

Különleges mondat állt a Kínai Nagy Falon, egy munkás hagyta ott az építés alatt.

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák...

Feldarabolhatják a TEK-et

A Nemzeti Nyomozó Iroda pedig kikerülhet a Készenléti Rendőrség alól.

Feldarabolják a Terrorelhárítási Központot – a neve is megváltozhat

Komoly strukturális átalakítások előtt állhat a hazai rendvédelmi szervezetrendszer, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint a...

Johnny Depp, a nagy visszatérő: a 63 éves sztár túlélte az anyagi és magánéleti mélyrepülést - luxuskiadások és Dior-szerződés és a nagy feltámadás

Johnny Depp az utóbbi években megjárta a poklot Amber Heard-del való pereskedése miatt: számos filmszereptől esett el, és egy időre a...

Gazdagréttől a valóságig: Hol tart ma Szomszédokból ismert Vágási és Mágenheim család?

A hazai televíziózás történetének egyik legmeghatározóbb alkotása, a Szomszédok teleregény generációk életét kísérte végig,...

Háborog a Színházi Dolgozók Szakszervezete Pécsett: "Nem tűrjük a megfélemlítést"

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos elnöksége csütörtökön szolidaritási megmozdulást tartott a Pécsi Nemzeti...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

0