Ezt olvasta már?


Pénteken kezdődik a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál

Pénteken kezdődik a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál, amelyen német, argentin, spanyol, kubai és kínai művészek adnak koncerteket vasárnapig a Zeneakadémián.

Az idei fesztivál középpontjában a páros játék, a hangszeres duók állnak majd. A fesztivál első napján, pénteken a Solti teremben Anja Lechner (cselló) és Pablo Márquez (gitár) ad koncertet Schubert műveiből. Szombaton a Duo Virtuoso lép színpadra, a műsorban Boccherini, Scarlatti, Debussy, Paganini, Granados és Rodrigo művei mellet Rossini A szevillai borbély című operája nyitányának átirata is elhangzik. A fesztivál zárásaként vasárnap a Meng Szu és Ja-meng Vang alkotta Beijing Guitar Duo mutatkozik be a Zeneakadémia Nagytermében - közölték a szervezők az MTI-vel.

A nemzetközi gitárfesztivál szervezője és művészeti vezetője Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Kezdeményezésére rendezték meg 2014 novemberében első alkalommal a Budapesti Nemzetközi Gitárversenyt, amelyet háromévente rendeznek meg, de a fesztivál minden évben kínál koncerteket.

Az eseménysorozatra évről évre a világ minden tájáról érkeznek fellépők, az idei programban német, argentin, spanyol, kubai és kínai művészek adnak koncerteket. Az esti hangversenyek mellett a napközben nyilvános mesterkurzusokon is lehetőség lesz találkozni a fellépőkkel.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Somos András és Gulyás Eszter: idén már hárman karácsonyoznak

A műsorvezető-páros számára idén különösen meghitt a karácsony: kisfiukkal együtt alakítanak új hagyományokat.

Luxus a fán, boldogság a családban - így telik Szoboszlaiék első közös karácsonya hármasban

Egy Instagram-sztori árulta el, milyen luxusban készülnek az ünnepekre Szoboszlai Dominikék.

Megrázó autóbaleset történt – a fiatal anya, az apa és az 5 éves kislányuk is meghalt

Egy fiatal texasi család három tagja vesztette életét, miután autójukkal frontálisan ütközött egy rossz irányba haladó jármű.

Karácsonyi csoda: 1600 gyermek álma vált valóra a Máltai Szeretetszolgálat segítségével

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a...

Népszerű trópusi csemege teremhet dögivel a magyar földeken: ellenálóbb a búzánál, kukoricánál, napraforgónál is

A földimogyoró a jövő alternatív növénye lehet a hazai szántóföldeken. Jobban alkalmazkodik a megváltozott klímához a búzánál,...

Kitört a gázháború egy VI. kerületi társasházban: fűtés nélkül maradt egy lakó, aki nem támogatta a felújítást

A tulajdonos szabálytalanságokra hivatkozva nem engedte be a szerelőket a társasház gázvezeték-felújításakor. A lakóközösség szerint...

Ezzel a módszerrel felkészülhetsz a feszült beszélgetésekre az ünnepi asztal körül

A sztoikus, nyugodt stratégia segít enyhíteni a feszültséget ünnepek alatt.

„Nem fogom letagadni, kukából éltem. De most, hogy befogadott ez a közösség, így jobb” – ahol a legszegényebbek is barátokká válnak

A Sant’Egidio közösség minden héten kétszer vacsorával, meleg teával, beszélgetéssel várja az ide betérőket – ahogy ők mondják: a...

„Talán egyszer megvalósul az álmom” - Késely Ajna egy dolgot szeretne karácsonykor

Késely Ajna szerelmével és családjával tölti az ünnepeket.

Rossz hírt jelentett be karácsony előtt a magyar válogatott kapusa

Az ünnepi szokásairól is meglepő részleteket árult el.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Dárdai Pál korábbi válogatott csapattársát vinné edzőnek Újpestre

A 44 éves szakember jelenleg az U21-es nemzeti együttest irányítja.

Megműtötték, hónapokra kidőlt a Liverpool 145 milliós igazolása

A Tottenham ellen sérült meg a Liverpool nyáron igazolt csatára.

Az MLSZ fúrhatja meg az Újpest új edzőjének kinevezését

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Szoboszlai, a büntetőkirály: életében egyetlenegyet rontott el, pedig ugyanoda rúgja őket

Messi és Ronaldo sehol sincs hatékonyságban honfitársunkhoz képest.

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

A Liverpool vezetőedzője Kerkez problémáiról beszélt, kérdéses a hétvégi játéka

Szoboszlai Dominik viszont biztosan nem lép pályára a sereghajtó ellen.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

0
0

Bulvár

Így néz ki valójában Mészáros Lőrinc otthona belülről, ilyen pompát elképzelni sem lehet

Nem mindennapi fotó került fel az internetre, bepillantást nyerhetünk Mészáros Lőrinc otthonába

Csak a teraszt akarta megmutatni az ingatlanos nő a vevőnek: oltári bakit vétett - Videó

Magabiztosságot próbált sugározni, de - mint ahogyan azt az ilyen helyzetekben gyakran mondják - az ördög soha nem alszik.

Atombombával fenyegeti Magyarország miniszterelnöke a Tiszát: valami durva kerülhetett a Fidesz birtokába

A miniszterelnök idei utolsó Digitális Polgári Körök-gyűlésén nyíltan beszélt arról, hogy a kampány végéhez közeledve támadólag léphetnek fel politikai ellenfelükkel szemben. A szóbeszéd szerint kompromittál

Molnár Áronról beszél az egész ország, hihetetlen mit tett

Szándékosan időzítette mostanra a legújabb akcióját?

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Bayer Zsolt őt utálja most a legjobban: "Istenem, micsoda egy beteg állat ez."

Ismét Magyar Péter találta meg véleménycikkével Bayer Zsolt fideszes publicista. A korábban "jótollú újságíró" címmel is kitüntetett propagandista arra igyekszik rámutatni, hogy amikor a Tisza Párt elnökének nem

Most érkezett: szirénáktól hangos Budapest, baj van

Budapesten, a Rákosi út és a János utca kereszteződésében forgalmi akadályra kell számítani.

Trump ünnepi beszéde kiverte a biztosítékot az USA-ban, az elnök szerint Amerika visszatért – de valóban így van?

Trump szerint már nem nevetnek rajta, az elnök úgy véli, 11 hónap alatt több pozitív változást hoztak, mint bármelyik amerikai kormány a történelem során. A kép árnyaltabb ennél.

A nagyira bízták az esküvői tortát: az eredményen pusztul az egész világ - Fotók

Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!

30 perc alatt elpusztította a bőrrák 92%-át: ez a felfedezés áttörést hozhat a rákgyógyításban

Új távlatokat nyithat a rákgyógyításban a nemzetközi kutatócsoport legfrissebb felfedezése.

Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg.

Visszahívták a Lidl Magyarország Kft. Pilos Bryndza juh- és tehéntejből 125 g megnevezésű terméket, mert listeria lehet benne.

Vízhiány: összeomlik a rendszer?

Az aszályt hajlamosak vagyunk kizárólag időjárási problémaként kezelni, pedig a mezőgazdaság vízhiányának valódi oka sokszor nem a kevesebb csapadék.

blogmorzsák

Pókhálók és cipődobálás - Meghökkentő karácsonyi szokások

Érdekes karácsonyi hagyományok a világ különböző pontjain. Hallottál már róluk?

Hős az árnyékok között – The Eminence in Shadow

Vannak hősök, akik az árnyékból szeretnek harcolni.

Legyen már vége a banki csalásoknak

Az okozott kár meghaladta a 6 milliárd forintot, egy-egy ügyfél átlagosan 1.7 millió forintot vesztett.

Az élet megfejthetetlen egésze

Ahogy Terrence Malick hősei keresik az Édent, úgy keressük mi is húsz éve Az új világ titkát.

0