Ezt olvasta már?


Petrov Árpád: jó az összhang Hosszú Katinkával

Petrov Árpád szerint megvan az összhang közte és tanítványa, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka között, akinek felkészítését nyár közepe óta irányítja.

"Nagyon elégedett vagyok, főleg a legutóbbi verseny tükrében. Nagyon jó az összhang, az edzéseken mindig megtaláljuk azt a módszert, amellyel túl tudunk jutni a holtpontokon, és őszintén meg tudunk beszélni mindent" - mondta az M1 aktuális csatornán a Duna Aréna partján nyilatkozó 35 éves szakvezető. Hozzátette: az első két hónapos munkának a próbája volt a múlt hétvégi eindhoveni rövidpályás világkupa, melyen már komoly ellenfelekkel találkozott Hosszú Katinka.

Kiemelte, a nyitónapon 200 méter pillangón, majd a zárón a 200 méter vegyesen is olyan időt úszott tanítványa, amivel mindketten elégedettek voltak.

A szakember elmondta, Hosszú várhatóan napi két-három számot vállal majd a Duna Arénában csütörtöktől szombatig sorra kerülő rövidpályás világkupa-viadalon, ahol a 29 éves sztár minden bizonnyal begyűjti majd 400. vk-érmét is.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon

A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.

„Fordítva ül a lovon." – Faragó Tamás alaposan kiosztotta a válogatottból kirúgott Zalánki Gergőt

A Nemzet Sportolója szerint két világverseny ment el a játékos megosztó egyénisége miatt.

"Vedd fel a kutya sz*rát!" – Utcai balhé lett Szegeden egy kutyagumiból, videón a groteszk jelenet

Kutyások és nem kutyások: örök ellentét, főleg akkor, ha kellemetlen meglepetések maradnak az utcán és a járdákon a négylábú...

A hideg nem akadály: Tippek a téli futás élvezetéhez

A téli futásnak megvan a maga varázsa: a csendes utcák, a friss, hideg levegő és a kihívás, hogy legyőzzük a zord időjárást. De ahhoz,...

Orbán Viktor nagy durranást ígért Valentin-napra

Orbán Viktor miniszterelnök rejtélyes üzenettel jelentkezett közösségi oldalán.

Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol

Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak...

47 milliárd forintnyi összeget nyert lottón egy baráti társaság – döntöttek a pénz sorsáról

Egy baráti társaság 21 tagja Belgiumban több mint 123 millió eurót (47 milliárd forintot) nyert az EuroMillions lottón.

Furcsa élőlényt azonosítottak a Tiszában: különös állat telepedett meg a vízben Szolnoknál

Egy fotó alapján próbáltak rájönni, milyen élőlény lehet a Tisza szolnoki szakaszán fotózott állat.

Aludj ebben a 2000 forintos krémben, és másnapra olyan sima lesz a bőröd, mint a babáké: még a pattanásokon is segít

Van egy olyan, idehaza is kapható krém, ami állítólag csodát művel a bőrrel már egy éjszaka alatt is, de az eredmény még hatásosabb,...

Legalább tudnak kormányozni? Még egy béremelés kiszámolása sem megy

Többszöri módosítás után sem számolták ki jól a pedagógusok idei évre szóló, 10 százalékos béremelésének fedezetét –...

Újpest: Újabb csatárról maradtak le, ő is egy másik magyart választott - hivatalos

A budapesti kaland helyett egy másik belga együttesbe szerződött a 24 éves belga támadó - egy magyar nagy örömére.

Tragédia történt Mick Jagger családjában - a rendőrség holttestet talált a tengerben

Rejtélyes körülmények között hunyt el Mick Jagger rokona.

0

Sport

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések

Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát

Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.

Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte

Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban

Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.

0