Régiós együttműkódés Szegeden
Stratégiai megállapodás keretében működik együtt az erősödő régióért és az erősödő egyetemért az SZTE és a Givaudan Hungary Kft.
A Szegedi Tudományegyetem és a Givaudan Hungary Kft. kibővítette eddigi együttműködését. 2023. július 4-én az egyetem központi épületében írták alá azt a megállapodást, amelynek értelmében további közös kutatási és fejlesztési programokat hajtanak végre illetve az oktatás területén is fejlesztik a közös képzéseket.
A Szegedi Tudományegyetem törekszik a régió meghatározó gazdasági szereplőivel való partneri hálózatának folyamatos fejlesztésére. Ennek keretében új, stratégiai megállapodást között az intézmény és a Givaudan Hungary Kft., amely a Givaudan vállalat tagjaként Magyarország piacvezető ízesítőanyagokat gyártó vállalkozása. Megrendelőik, partnereik a világ 100 legnagyobb vállalatai közé tartozó élelmiszeripari cégek. Az ízesítőanyag és illatanyag ipar piacvezető vállalataként a Givaudan egyedi és innovatív íz és illatanyagokat állít elő a megrendelői számára szerte a világon. A társaság székhelye és gyártóüzeme Csongrád-Csanád vármegyében található, amelynek Makóra telepítésében nagy szerepet játszott az egyetem közelsége is.
A Givaudan és az SZTE együttműködése majdnem egy évtizedes múltra tekint vissza. A cég évente 6 hallgatót vesz fel gyakornoki programjába és 3 hallgatót részesít Givaudan Pro Talentis ösztöndíjban. A megfelelő humán erőforrás biztosítása érdekében, az intézmény a Pro Talentis Vállalati Ösztöndíj-program keretében a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve hirdet ösztöndíjakat. Az Alumni Mentorprogramban kilenc szemeszter óta vesz részt a Givaudan. Az SZTE Öregdiák Szervezete 2016-ban Alma Mater Díjjal jutalmazta a céget, továbbá jelenleg több mint 100 fő SZTE diplomás munkavállalót foglalkoztat. Az SZTE Karrier Irodával szoros partnerségben áll a Givaudan Hungary Kft., továbbá az SZTE által évente megrendezésre kerülő állásbörzék aktív résztvevője. Az intézmény jelentős hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, ennek megfelelően tehetséggondozó ösztöndíjat alapított. A cég 2015-ben az SZTE-n megrendezett Agrártudományi OTDK-t is támogatta.
Ezt az együttműködést helyezték 2023. július 4-én új, stratégiai alapokra.
A megállapodást Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Prof. Dr. Kónya Zoltán, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, valamint a Givaudan részéről Karkas Mihály, gyárigazgató és ügyvezető látták el kézjegyükkel.
– A Szegedi Tudományegyetem számára mindig öröm, ha a vármegye meghatározó gazdasági szereplőivel fejlesztheti partneri viszonyát. Bízom benne, hogy a közös oktatási, kutatási tevékenységeinknek köszönhetően több tehetséges szakembert tudunk a régióban tartani, a végzős hallgatóink számára versenyképes alternatívát mutatva, jelen esetben a Givaudannal. A régióban működő gazdasági ökoszisztéma csak így lehet hosszú távon nemzetközi mércével mérten is kiemelkedő és vonzó – mondta el Dr. Fendler Judit, az együttműködési megállapodás aláírása előtt.
Prof. Dr. Kónya Zoltán, köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy minden meghatározó gazdasági szereplőnek és egyetemnek fejlesztenie kell magát azokon a területeken, amelyek a globális kihívásokra reagálnak.
– Az energiaellátás vagy az élelmezés olyan kérdéseket vetnek fel a 21. században, amelyekre közösen kell megoldásokat találnunk és ebben kiváló partnerünk a Givaudan, hiszen olyan kísérleti fejlesztéseken és gyakorlati kutatásokon tudunk együtt dolgozni, amelyek válaszokat adhatnak ezekre az égető kérdésekre. Az, hogy az SZTE a friss QS nemzetközi rangsorban ismét Magyarország legjobb egyeteme lett, annak is köszönhető, hogy olyan partnerekkel dolgozik együtt, mint a Givaudan – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A makói gyár vezetője és ügyvezetője is örömét fejezte ki az együttműködés fejlesztését illetően.
– A mai megállapodás nagyon jó keretet ad ahhoz, hogy olyan speciális projekteket hozzunk létre és vigyünk végig, amelyek egyrészt az egyetem számára plusz információkat és tudást adnak a valós ipari környezetről és annak működéséről, műszaki fejlettségéről. Mi pedig abban látjuk az együttműködés jelentőségét, hogy az egyetemi tudásbázisra építve, további új, innovatív megoldásokkal tudjuk tökéletesíteni a műszaki, technológiai eljárásokat, amelyeknek egy részét már alkalmazzuk – mondta el Karkas Mihály, a Givaudan Hungary Kft. gyárigazgatója és ügyvezetője.
A vállalat 2015-ben csatlakozott az SZTE Mérnöki Kar duális képzéséhez. A duális képzés keretében a Mérnöki Karon eddig 11 hallgatóval kötöttek szerződést. A cég megállapodást írt alá okleveles élelmiszermérnök és okleveles gépészmérnök szakra is, valamint rendszeresen keresi a mérnöki karos hallgatókat gyakornoki pozíciókba.
A duális képzés mellett a Mérnöki Karon partnerek a kooperatív képzésben is, gépészmérnök BSc, MSc, élelmiszermérnök BSc, MSc, mechatronikai mérnök BSc, élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök MSc szakokon. Rendszeresen részt vesznek az MK-s rendezvényeken (Duális és Kooperatív Börze, kari nyílt napok), és több üzemlátogatást szerveztek a céghez. Közreműködnek a Mérnöki Kar záróvizsga bizottságok munkájában is, ennek köszönhetően Kiváló Együttműködő Partner kitüntetésben részesültek.
További információ:
Bobkó Anna
Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság
sajtókapcsolatokért felelős irodavezető-helyettes
telefonszám:+36-62-343-143
mobil: +36-30-162-41-36;+36-70-333-86-54
e-mail: sajto@szte.hu Dr. Bene Tamás
Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság
igazgató
telefonszám:+36-62-546-778
e-mail: sajto@szte.hu
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
Az SZTE elődintézményét Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581. május 12-én alapította Kolozsvárott. A „Magyarország második tudományegyetemeként” újjászülető universitast az I. világháború végén a román hatóságok száműzték, 1921-ben Szegeden talált otthonra. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter támogatásával lett „Tisza-parti Göttinga” a Szegedi Tudományegyetem. Itt végezte a biológiai égés folyamatával kapcsolatos, különösen a C-vitamin és a fumársav katalízis szerepét tisztázó, Nobel-díjjal elismert kutatásait Szent-Györgyi Albert. Itt tanult és lett biológussá, a biokémia doktorává Karikó Katalin, a COVID-19-pandémia megfékezésében kulcsszerepű vakcina fejlesztését, az mRNS technológiát felfedezéseivel megalapozó kutató.
A Szegedi Tudományegyetem több mint 8 ezer munkavállalójával – ezen belül több mint 2200 oktatójával és kutatójával – valamint 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE a Quacquarelli Symonds (QS) 2022-ben nyilvánosságra hozott felsőoktatási intézményeket rangsoroló listája szerint Magyarország legjobb egyeteme, a világrangsorban az 551-560. helyen áll. Az SZTE Magyarországon hotversenyes első helyen, világviszonylatban a legjobb 600 egyetem között szerepel a Times Higher Education Impact Rankings rangsorában, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja. A szegedi egyetem a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként szerepelt a UI GreenMetric Ranking of World Universities toplistáján, a világrangsorban jelenleg a 73. a szegedi intézmény, és a legjobb magyar egyetemként végzett a rangsor „elhelyezkedés és infrastruktúra” alkategóriájában. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia és más idegen nyelveken is. Az egyetemen már több mint 5000 külföldi diák tanulhat több mint 70 nemzetközi diplomás képzésben. Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert. Az SZTE stratégiai kapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és a világ legmodernebb lézerközpontjával, az ELI-ALPS-szal. Az SZTE klinikai hálózata nemzetközi rangú orvosképzéssel, kutatási eredményeivel és színvonalas egyészségügyi ellátással szolgálja az országhatárokon átnyúló régió lakosságát. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Az SZTE tagja a EUGLOH (European University Alliance for Global Health) projektnek és részt vesz az SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózatban
hírek innen, onnan
Több tízezer dróntámadást hajtottak végre az ukránok októberben
Rekordnak számít a háború folyamán az októberi ukrán dróncsapások mennyisége.
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években
A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7...
Az F1 legdrámaibb futama: a Ferrari pilótája világbajnoknak hitte magát, de csak néhány másodpercig
Felipe Massa nyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat, a díjátadón azonban nem örömében sírt, éppenhogy bánatában.
Újabb vezető távozott a közmédiától: Mészáros Zsófia befejezte a munkát
Október 31-én véget ért Mészáros Zsófia megbízatása a közmédiánál. A korábban az Indexnél és a 444.hu-nál is vezető pozíciót...
A Barátok közt Magdi anyusaként egy ország imádta őt: Fodor Zsókának olyan kevés a nyugdíja, hogy 84 évesen is dolgozik
Fodor Zsóka 84 évesen is rendszeresen szerepel előadásokban, hogy kiegészítse a nyugdíját.
Napi horoszkóp: a Halak extra bevételekre tehet szert, a Bika véget vet a mosolyszünetnek, az Oroszlán elsimíthatja a baráti vitáit
Több csillagjegy számára is sorsfordító nap lesz a mai.
Autó a családban: mikor elég a kölcsönadás, és mikor kell üzembentartói szerződést írni?
A gépjármű üzembentartói szerződés családon belül akkor kell, ha az autó használata mellett az üzembentartói jogot is át szeretnénk...
7 ikonikus retró darab, amiért ma vagyonokat fizetnek a fiatalok
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb...
Azonnali bejelentés érkezett Ukrajnából – ballisztikus rakétákat indítottak az oroszok Kijev ellen
Kijevet ballisztikus rakétákkal támadták az orosz erők, a lehulló roncsok lakóházat és óvodát is megrongáltak.
Egészen hihetetlen, hogy melyik országban a legintenzívebb az átállás elektromos autókra
A döntést inkább gazdasági kényszer szülte, mintsem klímavédelmi megfontolások, mégis ez tette a kelet-afrikai országot az elektromos...
3 napos előrejelzés: Eddig nemigen kellett az ernyő, talán majd most?
Szombaton és vasárnap napos, száraz idő ígérkezik, hétfőn viszont már több felhő és helyenként záporok jöhetnek.
Ez a 4 csillagjegy egészen különleges hatodik érzékkel van megáldva
Vannak emberek, akiket egyszerűen lehetetlen megtéveszteni: azonnal megérzik a kimondatlan szavakat, a szoba levegőjében vibráló...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Borbély Balázs: „Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket”
Nem gondolta volna a magyar rekordbajnok edzője, hogy valaha megéli ezt a pillanatot.
Bulvár
„Tiszás ügynökbotrány.” – Orbán Viktor kirohant, a Fidesz miniszterek lemondását és vizsgálatot követel Lezsák Sándor ügyében
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Fidesz a Lezsák-baki miatt: Orbán Viktor tiszás ügynökbotrányt kiáltott, Bóka János és Rétvári Bence miniszterek lemondását és vizsgálatot követel.
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Kellemetlen dologgal támadta le Zacher Gábor Orbán Viktort, de szó sem esett a politikáról
Zacher Gábor szerint a politikusok egészségi állapota is példát mutat: a toxikológus úgy látja, Orbán Viktor nyilvános testképe elszalasztott népegészségügyi lehetőséget jelentett Magyarország számára, és sz
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Ezermilliárdos vagyonkimentést előznének meg Ruff Bálinték – villámtörvénnyel csaptak oda a magántőkealapoknak
Az új szabályok átvilágításcunamit és erős átrendeződést vetítenek előre az állami többségi tulajdonú magántőkealapok széles körében.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


