Ezt olvasta már?


Rossi: azért dolgozunk, hogy kevesebb szerepe legyen a szerencsének

A magyar labdarúgó-válogatottnál azon dolgoznak keményen, hogy a mérkőzéseken minél kevesebb szerep jusson a szerencsének - fogalmazott az M4 Sportnak hétfőn adott interjújában Marco Rossi szövetségi kapitány.

"Azt gondolom, hogy a csoportunkban a görög válogatott a legerősebb, Finnország pedig nagyszerűen és igazán szerencsésen kezdett" - értékelte a Nemzetek Ligája eddigi két fordulóját az olasz szakvezető. A finnek a magyar csapat után az észteket győzték le saját közönségük előtt 1-0-ra, míg a magyar válogatott második mérkőzésén hazai pályán 2-1-re múlta felül a görög gárdát.

"A szerencse nagyon fontos az életünkben, és nem csak a futballban. Nekünk azért kell keményen dolgoznunk, azért kell jól végeznünk a munkánkat, hogy ennek minél kevesebb szerepe legyen. Az eddigi találkozókat figyelembe véve Finnország volt a legszerencsésebb: habár vannak jó képességű játékosai, és jó csapatról van szó, de jobban áll, mint megérdemelné" - fejtette ki Rossi.

Az 54 éves tréner rámutatott: soha nem szabad megelégedni az eddigiekkel, s bár láthatóak voltak jó dolgok együttesétől a görögök ellen, az is nyilvánvaló, hogy van még miben fejlődnie.

"Az eredmény mindennél fontosabb, de dolgoznunk kell azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ez most a feladatunk. Persze nem vagyunk varázslók, de intelligens csapatom van, a munka, a hozzáállás és az akarat meghozza gyümölcsét" - szögezte le Rossi, aki megjegyezte, a legfontosabb az volt számára, hogy az első összetartáson minden behívott játékos profi hozzáállással végzett el minden munkát. "Ez várható a mostani csapattól is. A győzelem nem tervezhető, de az igen, hogy olyan keretünk legyen, amely bátran, felemelt fejjel fut ki a pályára."

Rossi kifejtette: olyan játékosokra van szüksége, akik mindent megtesznek a sikerért. Szerinte ez sem garancia a győzelemre, de az a csapat, amelyiknek a kvalitása mellett a hite is megvan a sikerre, nem kap ki mindig.

Kitért a RB Leipzig védőjére, Willi Orbanra is, aki bekerült a két októberi találkozóra készülő keretbe. A 25 éves játékosról - akinek édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel - elmondta, a magyar szövetség (MLSZ) hozzá hasonlóan minden magyar kötődésű és válogatott szintű játékosra számít.

"Sajátos szituációban van, hiszen egy topbajnokságban, a Bundesligában szereplő, kiváló játékosról van szó. Nagyon fontos azonban, hogy nem lehet kényszeríteni senkit. Mi szívesen hívjuk ezeket a játékosokat a válogatottba, de az ő döntésük, hogy igent mondanak-e erre" - hangsúlyozta Rossi. Kifejtette, mikor látták, hogy őszintén és meggyőződésből jön a magyar válogatottba, örömmel fogadták a középső védőt.

A magyar válogatott jövő pénteken Görögországban, három nappal később pedig Észtországban lép pályára a C osztály 2. csoportjában.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

A Mladá Boleslavban működő legnagyobb cseh autógyár éves termelése legutóbb 2019-ben haladta meg az egymilliót. A gyár két csehországi...

Kiszivárgott a titkos terv, tényleg háborúba mehet a NATO Oroszországgal

A cél, hogy egy jövőbeli orosz–ukrán tűzszünet betartását erővel kényszerítsék ki.

Választás: mától kérhetik a nyilvántartásba vételt a jelölőszervezetek

A DK már be is jelentkezett a 2026-os országgyűlési választásokra a Nemzeti Választási Irodában.

Mikor kell először elvinni a gyereket anyajegyszűrésre?

A gyermekek bőre érzékeny és számos kockázatnak van kitéve, a napsugárzás okozta károsodástól kezdve a kiütéseken át az...

Sarah Ferguson bezárja a jótékonysági alapítványát – Az Epstein-ügy miatt végleg kiközösítették az egykori hercegnét

Sarah Ferguson, York egykori hercegnéje nevéhez évek óta a jótékonykodás is hozzátartozott, és A szív iránytűje címmel...

Zámbó Árpy véleménye a Jimmy-feldolgozásról

DR BRS egy több Jimmy-slágerből álló projekttel foglalkozik a következő időszakban. Az első feldolgozás, a Radics Gigivel közös Még...

Irán bejelentette: csak akkor ülnek tárgyalóasztalhoz, ha ez a feltétel teljesül

Igazságos és méltányos tárgyalásokat akar az Egyesült Államokkal Maszúd Peszeskján iráni elnök, ezért kedden erre utasította az...

Jön az újabb havazás Magyarországon - Térképen mutatjuk, hol eshet a legtöbb hó

A HungaroMet időjárás előrejelzése szerint kedden kiterjedt csapadékzóna és melegfront éri el Magyarországot, amely északkeleten akár...

Hálózat, ami elbírja a jövőt: így lesz egyre jobb a mobil és az otthoni internet Magyarországon

Az uniós átlagot meghaladó a szélessávú optikai hálózat lefedettsége Magyarországon, a Magyar Telekomnál pedig az év végére az 5G...

Csak egy kis csipke borította Kim Kardashian testét, merész szettben lépett utcára

Kim Kardashiant egy autóból kiszállva, Párizs utcáin kapták lencsevégre a lesifotósok nem is akármilyen szettben: testét csupa csipke...

0

Sport

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát

Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője

Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát

Miután bukott a Matolcsy-klán, a hatóságok is észlelték a problémát.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban

Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.

Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte

0