Rossz korhatár-besorolás miatt bírságolták a Rádió 1-et
A Rádió 1 Balázsék című műsorának rossz korhatár-besorolása miatt fél millió forintra bírságolta a médiatanács a rádió szolgáltatóját - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a testület állampolgári bejelentés nyomán indított vizsgálatot a Balázsék című, július 9-én, valamint augusztus 21-én reggel sugárzott adása miatt. Azt írták: a műsorszám olyan "deviáns témával" - szexuális kapcsolat létesítése állatokkal - és annak fizikai megvalósíthatóságával foglalkozott, amelyet megfelelő élettapasztalat hiányában a 12-16 év közötti korosztály tagjai tévesen értékelhettek. Ezért azt a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, kizárólag a 21 óra és hajnali 5 óra közötti idősávban. A besorolási hiba miatt a médiatanács félmillió forintra bírságolta a rádió szolgáltatóját.
Az NMHH szerint a jogsértés azért is "különösen súlyos, mert a széles körben elérhető műsorszámok befolyásoló hatása kifejezetten erőteljes, és a média által felkínált modelleket a serdülők kritika nélkül képesek befogadni". Mint megjegyezték: "a könnyed és viccesnek szánt előadási stílus miatt a kifogásolt tartalom félreérthető lehetett a kisiskolás korú hallgatók számára".
A rádiók és a televíziók maguk kötelesek besorolni műsoraikat - bizonyos kivételekkel - a médiatörvény által meghatározott korhatár-kategóriákba, ezt a médiatanács saját, utólagos médiafelügyeleti tevékenységének keretében vagy állampolgári bejelentésre is ellenőrizheti hivatalból. A médiatanács bírság kiszabásakor minden esetben az arányosság és a fokozatosság elve alapján, az ügy összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét - emelte ki az NMHH.
A médiatanács további rádiós döntéseket is hozott. Honlapján közzétette a Dunaújváros 99,1 MHz rádiós frekvencia közösségi jellegű pályázati felhívásának tervezetét, amelynek nyilvános meghallgatását várhatóan december 19-én tartja a hatóság. A Dél-Budapest 90,9 MHz-es körzeti rádiós pályázati eljárás alaki vizsgálatának keretében a testület hiánypótlásra szólította fel az egyedüliként pályázó Magyar Jazz Rádió Kft.-t.
A tanács hozzájárult, hogy a P1 Rádió Kft. és a B&T Szolgáltató Kft. - hatvan nap halasztással - legkésőbb január 28-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Pécs 101,7 MHz körzeti, valamint a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz helyi frekvenciákon. A budapesti vételkörzetű Rock FM kevesebb közszolgálati műsorszámot tett közzé a törvényi előírásokhoz képest, ezért a médiatanács felhívta a rádió szolgáltatóját a jogszerű magatartásra és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra - olvasható az NMHH közleményében.
hírek innen, onnan
A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei
A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe.
Három év alatt harmadszor rongálták meg a dunavecsei Mária-szobrot
Harmadik alkalommal rongálták meg a dunavecsei településen található Mária-szobrot.
Az olaszok csak 35 fok felett kapcsolják be a klímát: ezt az egyszerű trükköt használják helyette
A nyár idén különösen kemény lehet.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Hét autós dolog, ami örökre eltűnhet: Önnek is hiányozni fognak?
Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hagyományos slusszkulcs, a kézifékkar vagy akár a sebességváltó kar...
Last minute Balaton - hajmeresztő manőver az autópályán
Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a sofőr.
Óriási hazugságot terjesztenek Donald Trumpról, méghozzá a füle kapcsán
Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe...
Megszületett a döntés: eddig maradhat a védett üzemanyagár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az Itaka elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról
Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az Itaka antalyai járata új fejezetet nyithat a...
Ha képesek csökkenteni a kiskorúakat online érő ártalmakat, akár meg is úszhatják a tiltást a kanadai közösségimédia-vállalatok
Ezúttal Kanadában nyújtottak be törvényjavaslatot, ami megtiltaná a 16 éven aluliak számára a közösségi média használatát. A...
A nyilvánosságra hozott információk szerint Észak-Korea nukleáris programjáról nem esett szó a kínai–észak-koreai találkozón
A kínai fél tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szó esett egyebek mellett a kereskedelmi, mezőgazdasági és közlekedési...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


