Ezt olvasta már?


Roxette Budapesten: tapsvihar tapsvihart követett

A 80-as és 90-es évek svéd zenei exportjának legsikeresebb, legjelesebb képviselője, a ROXETTE 19 év után visszatért Budapestre. Az egyik slágert a másik után előadó zenekar szétszedte a házat, miközben a többezres nézősereg egyként mozgott a közel kétórás koncert alatt.

Három pörgős dallal (Dressed For Succes, Sleeping In My Car, The Big L.) nyitott a 15 év óta első világkörüli turnéjának magyarországi állomásán a Roxette. Az ABBA és a négybetűs bútoráruház mellett talán legismertebb svéd exportcikk, a 25 éve töretlen népszerűségnek örvendő sikerzenekar legnagyobb slágereivel és vadonatúj felvételekkel örvendeztette meg a Papp László Sportarénában összegyűlt tömeget.

Bár Marie Fredrikssonon észrevehető nyomokat hagyott a betegsége (2002-ben egy rosszindulatú daganatot távolítottak el az agyából, aminek következtében elvesztette olvasási és számolási képességét, látását a jobb szemére, valamint korlátozódott a jobb oldali mozgása), énekhangja, dinamizmusa, színpadi jelenléte erős, átható és magával ragadó volt. Kész csoda – gondoltam –, hogy itt van, és vállalkozik erre. Aztán rájöttem, hogy a felé áradó szeretet, a zenélés önmagában is gyógyító hatással bír. Amikor megbicsaklott a hangja, egy bizsergés futott végig a hátamon; amikor elfelejtette a szöveg egy részét, mérhetetlen profizmussal hidalta át a helyzetet. Ez végtelenül emberi és hiteles.

Szembetűnő volt Per Gessle laza, fiatalos mozgása. A muzsikálás fiatalságkonzerváló hatása egyértelműen megelevenedett az aréna színpadán.

A kiváló zenészek és vokalisták egytől egyig a produkció magas minőségét szavatolták; a látványos színpadkép, a tökéletesen összehangolt fénybeállítások pedig olyan szintű hozzáértésről árulkodtak, amelyet tanítani kellene ott, ahol sorozatosan megfigyelhető az értékek megerőszakolása, a dilettantizmus térnyerése. Minden egyben volt, végig le tudták kötni a figyelmet, s nem maradt az embernek hiányérzete.

A közönség – amelynek soraiban huszonéves kor alattit nagyítóval keresve sem lehetett találni – tomboló lelkesedéssel fogadta a gyors dalokat éppúgy, mint a lassabb szerzeményeket. A legismertebb, illetve félreismerhetetlen hangzásban előadott dalok (Wish I Could Fly, Perfect Day, Fading Like A Flower, How Do You Do?, Dangerous, Joyride, stb.) nagy részét a színpadon innen és túl együtt énekeltük. Legnagyobb sikerük, azaz a Pretty Woman betétdalaként a világ slágerlistáit sorban meghódító és élükön tanyázó It Must Have Been Love akusztikus változatban indult, amit a tömeg folytatott zenei kíséret nélkül, végül pedig felcsendült az eredeti rockballada-változat.

Ismerősnek hatott már az év elején berobbant She’s Got Nothing On (But The Radio) is.

A nagy slágerek mellett néhány kevésbé ismert dal is szárnyra kapott. Az egyik végén a fülnek kellemes decibelmennyiséget meghaladó hangerővel érdekes, ám pozitív benyomását osztotta meg egy barátom: „Ezt nem ismertem, de jó volt.” Néhány méterrel arrébb kortárs költőnket, Varró Danit pillantottam meg, aki szemmel láthatóan nem először hallotta a svéd zenei nehézbombázó hangkibocsátását.

A feszültség folyamatos fenntartásának, a hallottak miatt elfojthatatlan testmozgásnak, valamint a szívcsavaró érzelmi löketek vibrálásának köszönhetően végig fergeteges hangulat uralkodott.

A héttagú zenekar – az öreg motorosok mellett – egy igazi meglepetést is tartogatott: a gitáros virtuóz játéka frenetikus fogadtatásra talált, főleg miután a zenekar tagjainak bemutatásakor dukáló szólójaként a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat szólaltatta meg.

Az egész koncert alatt tapsvihar tapsvihart követett; a budapesti közönségnek pedig esze ágában sem volt elengedni a slágergyárosokat, így a Roxette duplán hajrázott. A két ráadásblokkal teljessé vált a kép, hiszen a Spending My Time, a The Look és a Listen To Your Heart után a Church Of My Hearttal mint záródallal a Roxette-repertoár legjobb darabjait sikerült bódító illatú csokorba foglalni, s a kiéhezett magyar rajongóknak átnyújtani.

Forrás:zene.hu, Fotó:Papp Dénes







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Gyökeres kormányzati átalakítás jön: Megszűnik a Kabinetiroda, a Belügyminisztériumhoz kerülnek a titkosszolgálatok

A Magyar Közlöny legfrissebb június 11-i számában megjelent kormányhatározatok az új kormányzati struktúra véglegesítéséről...

Modern köntösben született újra a legendás Maserati

Kilencvenöt évvel ezelőtt először vett részt a Mille Miglia autóversenyen egy Maserati. Az Mcpura Cielo Tributo 1926 ezt az eseményt ünnepli.

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV május közepén publikálta az eÁfa XSD 2.0-ás verzióját, amely várhatóan augusztus 1-jén élesedik. Az új séma megjelenésével...

Heves viharok pusztítottak Magyarország szomszédjában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben, az...

Elszálltak a remények a magyar munkahelyeken: évek óta nem látott fordulat jön a fizetéseknél

A hazai cégvezetők körében a kivárás és a fokozott óvatosság jellemzi a következő időszak munkaerőpiaci tervezését.

A trinitit rejtélye: különleges anyagot találtak a világ első atombomba-tesztjének helyszínén

Az 1945-ben az új-mexikói sivatagban végzett atomrobbanás 300 méteres körzetben üveggé változtatta a homokot. A kutatók az így...

13 bizarr dolog az emberi testről, amelyről a legtöbben soha nem is hallottak

Tudta például, hogy az ember folyamatosan világít?

Még mindig van, aki nem érti, hogy vonat tetejére mászni már eleve életveszély

Egy vasúti szerelvényre felmászó fiú áramütést szenvedett Várpalotán csütörtök délután – közölte a Veszprém Vármegyei...

Trump szerint sikeresek voltak a tárgyalások Iránnal, ezért elmarad a „nagyon kemény” csapás

A végleges megállapodást mindenki jóváhagyta, az aláírás helyszínét és időpontját hamarosan bejelentik.

A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást

A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

Shakira, azték táncosok és gigantikus kupa: Mexikó már megnyitotta a világbajnokságot

Az M4 egyből egy kis szexizmussal köszöntötte a futballünnepet, ami a 16 évvel ezelőtt vb nyitómeccsének ismétlésével, egy...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0