Schanda Tamás: jócskán 250 ezer alatt a nyilvántartott álláskeresők száma
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat októberi adatai szerint a tavaly januárinál is kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a 246 ezret közelíti, az egy évvel ezelőtti szintnél 60 ezerrel alacsonyabban alakul.
A csökkenés a vírusválságban tapasztalt legmagasabb, 2020 nyári értékhez képest meghaladja a 130 ezer főt - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.
Hatalmas utat jártunk be a munkaalapú társadalom megteremtésében, hiszen a baloldali kormányok utolsó teljes évének végén, 2009 decemberében 604 ezer álláskeresőnél tartott Magyarország - fogalmazott az államtitkár.
Úgy vélte, mára vitán felül kiheverte a világjárvány sokkját a hazai munkaerőpiac. A foglalkoztatottak száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt magasságokban jár, 4,7 millió körül alakul. A magyar munkanélküliségi ráta a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. Az álláskeresők számát 2021 elejére sikerült 300 ezer alá szorítani, csak az elmúlt tíz hónapban 50 ezer fő feletti a mérséklődés - emelte ki.
Schanda Tamás kifejtette: "A magyar emberek nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni. A kormány a legnehezebb időszakban bértámogatással, adócsökkentéssel segítette a munkahelyek megőrzését. A gazdaság újraindulását a beruházások ösztönzésével, célzott vállalkozásfejlesztési programokkal gyorsítottuk fel. A teljes foglalkoztatás felé vezető úton rendkívül kedvező fejlemény, hogy a legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, az IT szektorban, a szakmai, tudományos tevékenységekben és az építőiparban jött létre."
MTI
hírek innen, onnan
Elképesztően ritka felvétel készült egy fejetlen csirkeszörnyről
Eszeget, de nem akárhogy.
Trump nem kegyelmez Kubának, áram és üzemanyag nélkül maradhat az ország
Washington fokozza a Kubára gyakorolt gazdasági nyomást, Mexikó pedig felhagy a kubai olajszállításokkal – jelentette ki Donald Trump...
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Ártalmatlannak hiszed, de ez a napi szokás évekkel lerövidíti az életedet
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a...
Panaszkodik a Vidi-edző: „Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani”
A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.
Ők lehetnek az Ázsia Expressz idei szereplői
Hosszas egyeztetés után....
Kiara Lord lecsapott Stohl Andrásra - kiakadt A Nagy Ő hölgykoszorúja
Kiara Lord egy hidegvérű döntéssel happolta el a randit Stohl Andrástól, amivel az egész villát lángba borította. Amíg ők a TV2...
Kovács Gergely szerint Pokorni sofőrje havi 32 ezerért bérel egy 35 négyzetméteres önkormányzati lakást az Orbánhegyi úton
A KEHI-vezér felesége 16 milliót lelakhatott a bérleti díjból egy felújítás után. Eközben rászoruló családok várnak üres lakásra a...
Boráros Gábor új barátnője is autóbalesetet szenvedett
A szlovák MMA-harcos, Gábor Boráros az elmúlt napokban rendkívül nehéz időszakon megy keresztül. Alig néhány nappal volt partnere,...
Te is kaptál SMS-t erről a számról a napokban? Nehogy válaszolj, simán lenullázzák a bankszámlád
Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi,...
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Donald Trump egyszerűen csak annyit jelentett ki, Mexikó nem fog olajat szállítani Kubának. Claudia Sheinbaum mexikói elnök kormánya...
Ónos eső borítja be a fél országot: ezekre a megyékre kiadták a riasztást
Érdemes felkészülni, az ónos eső mellett havazás miatt is kiadtak riasztást.
Sport
Szoboszlai Dominik szeretne Liverpoolban maradni, de egyelőre nem kapott hosszabbítási ajánlatot
A Liverpool alapembere a jövőjéről beszélt.
Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál
A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.
Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában
A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára
A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.
Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát
Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt
Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Botrány lett a barcelonai igazolás tetoválásából, az AI is Hitlernek nézte a mikrofonos alakot
Pedig a „rejtély” megoldás ott volt az orruk előtt.
Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.
Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet
A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.
Bulvár
Molnár Áron hozta el a fordulatot fordulat Lázár János botrányában, most már Orbán Viktor is érintett
A színész nem kíméli a kormánypártot.
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.
Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Fontos nyomtatványt kap a napokban több millió magyar: ráfizethetsz, ha nem őrzöd meg
Semmiképp nem szabad kidobni ezt a dokumentumot!
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.
Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.
Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!
A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.
Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt
A miniszterelnök támogatottsága különösen magas az idősebbek és a falvakban lakók körében a kormányközeli kutatóintézet szerint.
Egy harmadik magyar párt megjelenése mindent áthúz, nem a Tiszán és a Fideszen múlik már a választás eredménye
A Fidesz és a Tisza mellett van egy másik tényező is.
Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


