Ezt olvasta már?


Simicskó: a magyar állampolgárokért kell megerősíteni a honvédséget

Nemcsak a NATO miatt, hanem saját önbecsülésünkért, a magyar állampolgárok biztonságáért is meg kell erősíteni a Magyar Honvédséget - emelte ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában. - Pécsi Napilap -

Simicskó István azt mondta, hogy lemaradást is pótolni kell. Az elmúlt 20-25 évben ugyanis - a Gripenek beszerzését leszámítva - folyamatosan romlottak a honvédség képességei.

A miniszter kitért a rendszerváltás óta legátfogóbb, Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderőfejlesztési programra. Annak részeként szeretnék területvédelmi alapon újjászervezni a tartalékos rendszert, modern eszközökkel felszerelni a honvédséget, és a magyar hadiipart is újjáépítenék.

A honvédelmi miniszter azt mondta: céljuk, hogy legyen egy "minimális önvédelmi képességünk" e téren, így például a kézi fegyverek gyártásában. Mindezzel munkahelyeket is teremtenének - jegyezte meg.

Bizonyos fegyvernemeknél szeretnék a csúcstechnológiát is "megcélozni", példaként említve a kibervédelmi rendszer kiépítését. A honvédelmi miniszter felidézte: a kormány már korábban vállalta, hogy minden évben a GDP 0,1 százalékával növeli a honvédelmi költségvetést, így elérhető 2026-ra a NATO által elvárt 2 százalék. Ugyanakkor kérdésre válaszolva elmondta: a magyar gazdaság erősödik, így arra is vannak terveik - ha a kormány úgy döntene -, hogy felgyorsítják a védelmi kiadások növelését.

Simicskó István beszélt a NATO-tagországok védelmi minisztereinek múlt heti brüsszeli tanácskozásáról és a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciáról is. Ennek kapcsán kiemelte: a magyar kormány már másfél-két éve folyamatosan jelzi, hogy komoly veszélyek vannak déli irányból, és hogy a migráció együtt jár a terrorizmussal.

A miniszter szerint már az Egyesült Államok is érzékeli ezt a veszélyt. Az új amerikai elnök nyilatkozatai és az elmúlt hét fórumai alapján az Egyesült Államok fel akarja számolni az iszlám radikalizmust, a terrorizmust - fűzte hozzá Simicskó István.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A lefokozott brit herceget kiköltöztették a windsori kastélyból

Mountbatten-Windsor András kiköltözött a windsori Royal Lodge kúriából és mostantól a norfolki Sandringham birtokon fog élni. Tavaly...

Lázár János: három befektetővel tárgyalunk a Dunaferr megmentéséért

Az építési és közlekedési miniszter a Pusztaszabolcson tartott keddi Lázárinfón azt mondta, rövid időn belül valamilyen érdemi...

„Készültem rá” – Megszólalt Bondár Anna az elmaradt kézfogásról

Nem fogott kezet ukrán ellenfele Bondár Annával, mert a magyar teniszező hónapokkal az orosz–ukrán háború kitörése után részt vett...

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

A fürdőszoba fehér csempéi és a sok fémfelület rideg hatást kelthet, de néhány izgalmas szobanövénnyel könnyedén feldobhatod.

Rákot okozott az olaszoknál a mérgező szemét, most elhozták nekünk

Egyre gyűlnek a hivatalos lerakók mellett az illegális, olasz szemetet tartalmazó halmok Magyarországon. Keresztes László Lóránt...

Nem kapnak többé frissítést ezek a telefonok

Az utódaikra pedig ritkábban jönnek a javítások.

Mindenki ezt a Lázár János-tárgyat akarja megszerezni, brutális licitháború indult, röpködnek a milliók

Valóságos licitháború robbant ki az interneten egy egészen bizarr emléktárgy körül.

Így árulkodik a születési időpontod az érzelmi mintáidról

A születési dátumod nem csupán egy egyszerű adat. A numerológia szerint árulkodik az érzelmi világodról és annak kezeléséről is.

Illaria Salis „semmi jóra nem számít” Maja T. ügyében

A bíróság várhatóan szerdán hoz ítéletet a két évvel ezelőtti budapesti antifa-támadások egyik vádlottjának ügyében, az elkövető...

Török Gábor rámutatott arra, mi az ordító különbség a Fidesz-közeli és a független közvélemény-kutatások között

A Nézőpont Intézet és a 21 Kutatóközpont is ugyanoda méri a Tiszát, a kormánypárttal azonban más a helyzet.

Durva baleset a 85-ös főúton, teljes az útzár

Két autó szaladt egymásba a főúton.

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló

Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma

Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje

Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.

Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban

Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből

Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.

0